Kigyulladt egy utasszállító - Megrázó felvételek!

Publikálás dátuma
2016.10.29. 12:42
Forrás: Youtube
Közvetlenül a felszállás után borult lángokba az American Airlines egyik Boeing 767-ese a chicago-i O’Hare repülőtéren. A gépből ömlött a füst, az utasok a vészcsúszdákon keresztül jutottak ki a repülőből, a kiürítés közben többen is megsérültek.

Az AA383-as járatát teljesítő Boeing 767-300ER típusú gép amerikai idő szerint pénteken este indult volna Chicagóból Miamiba. A gép rendben meg is kezdte a felszálláshoz szükséges procedúrát, olyannyira, hogy a Flightradar24 adatai szerint egészen 115 csomós (kb. 213 km/h-s) sebességig gyorsult a futópályán, amikor tűz ütött ki a jobb oldali hajtóműnél.

A repülő néhány pillanat alatt hatalmas lángokba borult, ömlött a füst belőle. A 9 fős személyzet a 161 utast a repülő elülső kijáratain, a vészcsúszdákon evakuálta. A gép kiürítése közben többen is megsérültek, összesen húsz embert kellett kórházba szállítani. 

A repülőtéri tűzoltók 90 másodperc alatt értek ki a géphez, ezután gyorsan eloltották a lángokat - írja a hvg.hu az ABC news alapján.

A balesetről az utasok is készítettek felvételeket, egyikük arról, ahogy a vészcsúszdán keresztül kijutnak a gép belsejéből, majd elkezdenek menekülni a repülő közeléből, attól tartva, hogy felrobban. Figyelem, a felvételek megrázóak lehetnek!

A CNN által közzétett videó:

Szerző

"Börtönbe vele" - Hillary Clinton e-mail botrányán lovagolnak Trumpék

Publikálás dátuma
2016.10.29. 11:11
FOTÓ: Pool/Getty Images
Donald Trump, republikánus elnökjelölt szerint komoly, a Watergate-botránynál is jelentősebb dolog lehet a háttérben, ha az FBI újra nyomozást indított Hillary Clinton emailjeinek ügyében, vetélytársa, Hillary Clinton tényeket követelt az FBI-tól.  

Órák teltek el, mire Hillary Clinton, demokrata párti elnökjelölt megszólalt azt követően, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója bejelentette az elektronikus levelei ügyében az egyszer már lezárt nyomozás  újraindítását.  A demokrata párti elnökjelölt pénteken délután az iowai Cedar Rapidsban kampányolt, ám beszédében nem utalt a történtekre. A kampányrendezvényről tudósító CNN hírtelevízió riportere akkor azt jelentette, hogy Clinton közvetlen munkatársait sokkolta James Comey FBI-igazgató döntése, és az a tény, hogy az újabb nyomozásról szóló információt a kongresszus republikánus politikusainak írt levelében közölte. 

Este, az iowai fővárosban, Des Moines-ban azonban Clinton már sajtóértekezletet tartott és felolvasta  nyilatkozatát. Ebben a többi között hangsúlyozta: az FBI-nak nyilvánosságra kell hoznia a "tények teljességét" az újonnan előkerült elektronikus levelekről. "Tizenegy napra vagyunk életünk talán legfontosabb választásától. A voksolások már tartanak az országban. Az amerikai nép tehát megérdemli, hogy azonnal megismerhesse a teljes tényeket" - olvasta fel nyilatkozatát Hillary Clinton. A politikus kitért arra is, hogy kiszivárgott információk szerint Anthony Weiner, volt demokrata párti képviselő és válófélben lévő felesége, Huma Abedin (Clinton bizalmas munkatársainak egyike) közötti levelezésről lehet szó, de leszögezte, hogy pontos információik nincsenek. "Hallottunk ezekről a pletykákról. Nem tudjuk, mit higgyünk. Ezért kell az FBI-nak tudatnia, hogy miről van szó" - mondta a demokraták elnökjelöltje. Egyúttal elvetette, hogy az újabb vizsgálat befolyásolná a választókat a döntésben.     

Republikánus vetélytársa, Donald Trump, rögtön a vizsgálat újraindításáról szóló információk nyilvánosságra kerülése után egy New Hampshire-i kampányrendezvényen reagált, leszögezte, hogy ez "nagyobb ügy, mint a Watergate-botrány volt". Este, Iowában kampányolva visszatért a történtekre. Hangsúlyozta, ha az FBI újraindította a nyomozást, akkor a háttérben biztosan komoly dolog lehet. Leszögezte: Clinton megpróbálta átpolitizálni az FBI nyomozását, de meglehet, hogy "mostantól, az FBI bejelentését követően, a választást kevésbé lehet majd elcsalni". 

A kampánygyűlésen Trump hívei örömujjongásban törtek ki és Hillary Clintonra utalva azt skandálták: "börtönbe vele!". James Comey, az FBI igazgatója a kongresszusnak küldött levelében arról tájékoztatta a képviselőket és a szenátorokat, hogy munkatársai - miközben egy ettől független ügyön dolgoztak - új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek "hozzátartoznak" a Clinton-féle emailek korábbi vizsgálatának ügyéhez. Közlése szerint az FBI-nak át kell néznie ezeket a leveleket is, hogy megállapítsa, tartalmaznak-e titkosított információkat, és ennek fényében az FBI korábbi döntése - miszerint nem javasol vádemelést a demokrata párti elnökjelölt ellen - változatlanul érvényes-e.

Szerző

Mourinho bocsánatot, Guardiola időt kért

Publikálás dátuma
2016.10.29. 07:54
Guardiola és Mourinho FOTÓ: Getty Images
Az angol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának legnagyobb kérdése, folytatódik-e a Manchester City vesszőfutása. Immáron hat tétmérkőzés óta nyeretlen Pep Guardiola csapata, s ez Guardiola edzői pályafutásának legrosszabb ilyen sorozata, ráadásul a City hétközben a városi rivális United ellen elbúcsúzott a Ligakupától.

"Az emberek azt hiszik, hogy van egy varázspálcám, de az ilyen dolgok nem léteznek a futballban. Meg kell ismernem a játékosaimat, és azt, hogyan reagálnak arra, amikor győzünk, és hogyan fogadják azt, ha ez nem sikerül. Időre van szükségem" - fejtette ki a katalán tréner.

A Tottenham szintén kisebb krízisbe került, utoljára október elején győzött. Azóta két bajnokin és egy BL-meccsen maradt nyeretlen a londoni egylet, s kiesett a kupából is - ezúttal a harmatosan teljesítő címvédő, a Leicester látogat hozzájuk.

A legjobb formában pillanatnyilag talán a Tottenham-kupakudarc "okozója", a Liverpool lehet, amely csak rosszabb gólkülönbsége miatt nem abszolút első: a City és a 'Pool mögött az Arsenal egyaránt 20 ponttal listavezető. Meglepetés lenne, ha a papíron gyengébb együttesek ellen nem gyűjtene három-három pontot az éllovas trió.

Manchester vörös felében sem minden klappol, hiszen José Mourinho munkájának megítélése napról-napra változik. A portugál a Chelsea elleni 4-0-s zakó után mindenesetre a hétközi kupameccsre készített programfüzetben kért elnézést a MU rajongóitól. „A Chelsea-től elszenvedett négy nullás vereség nem méltó a Unitedhez, mindannyian sajnáljuk a történteket, s elnézést kérünk. A rajongóink kitettek magukért a Stamford Bridge-en, nem ismerek más szurkolótábort, amely kilencven percen át énekelve buzdítja vesztésre álló övéit. Sajnálom, hogy a végeredmény nem volt méltó az ő teljesítményükhöz” – idézték a trénert. További örömködésre nincs idő a Chelsea háza táján, hiszen a csapatára nehéz összecsapás vár vasárnap az egyre jobb formába kerülő Southamptonnal szemben.

Premier League, 10. forduló
Szombat. Sunderland-Arsenal (Tv.: Spíler Tv 13.30), Manchester United-Burnley, Middlesbrough-Bournemouth, Tottenham-Leicester, Watford-Hull City, West Brom-Manchester City (Tv.: Spíler Tv 16.00), Crystal Palace-Liverpool (Tv.: Spíler Tv 18.30).
Vasárnap. Everton-West Ham (Tv.: Spíler Tv 14.30), Southampton-Chelsea (Tv.: Spíler Tv 17.00). Hétfő. Stoke-Swansea (Tv.: Spíler Tv 21.00) Az élmezőny. 1. Manchester City 20 pont (20-9), 2. Arsenal 20 (19-9), 3. Liverpool 20 (20-11).



Szerző