terrorizmus;Belgium;

2016-10-31 11:11:00

Terroristának készültek, bevonták az útlevelüket

Tizenöt fiatal személyigazolványát és útlevelét vonták be Belgiumban, akik a gyanú szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kívántak csatlakozni - írta La Libre Belgique francia nyelvű belga napilap hétfőn.

Jan Jambon belügyminiszter bejelentése szerint a 17 és 28 év közötti fiatalok készen voltak arra, hogy Szíriába induljanak. "Megerősíthetem, közel voltak ahhoz, hogy a közel-keleti konfliktuszónába távozzanak" - fogalmazott a miniszter. A miniszter az érintettek személyazonosságáról részleteket nem árult el, de a napilap úgy tudja, a fiatalok Belgium északi és főként keleti országrészéből származnak.

A belga fenyegetéseket elemző központ (OCAM) január elején helyezte kilátásba a külföldre távozott és szélsőséges csoportokhoz csatlakozott belga állampolgárok igazolványának visszavonását, vagy érvénytelenítését. Javaslatára október végéig 26 lehetséges terrorista szervezetben harcoló vagy a csoportokhoz csatlakozni vágyó belga állampolgár személyi okmányát vonták vissza Belgiumban.

Az elemző központ adatai szerint az Iszlám Állam 2012-es megalakulása óta legalább 457 belga állampolgár csatlakozott Szíria, vagy Irak területén tevékenykedő terrorista csoportokhoz.

A 2016 elején mért adatok szerint 266 belga állampolgár harcolt a két ország valamelyikében. A terrorszervezetek megalakulása és a közel-keleti háború kirobbanása óta 90 belga személyazonossággal rendelkező ember halt meg a harcokban, de erről hivatalos megerősítés nagyon kevés esetben érkezett.

Az elemző központ korábbi tájékoztatása szerint az év elejéig 114 belga állampolgár hagyott fel a harcokkal és indult vissza Európába. A testületnek augusztusi adatok alapján 4 olyan emberről volt tudomása, akik úton voltak, hogy csatlakozzanak a régióban működő terrorszervezetekhez.

Az RTBF belga közszolgálati rádió és televízió úgy tudja, a titkosszolgálatok segítségével a belga rendőrség nyár közepéig 73 embert fogott el azok közül, akik a szír, vagy iraki harcokban kívántak részt venni.

Az Iszlám Államnak Belgium területén legkevesebb 157 nyilvántartott támogatója van az elemző központ és a belga titkosszolgálatok adatai szerint.