Október 23.

Ahogy az várható volt, az idei nemzeti ünnep sem elsősorban a 60 év előtti eseményekről, az 1956-os forradalom emlékezetéről szólt, hanem az aktuális, napi belpolitikai kérdésekről. Jó ötletnek találtam Juhász Péter felvetését, hogy menjünk el a Kossuth térre és fütyüljük ki Orbánt, mégis, inkább a Blaha Lujza téren tüntettem. Egyrészt, mert biztos voltam abban, hogy a Parlament előtt verekedés lesz és ebben nem kívántam részt venni, másrészt pedig az ottani szónokokra kíváncsi voltam, míg Orbánra nemigen. Az a javaslat is teljesen illuzórikus, hogy széles, a Jobbiktól a baloldalig terjedő alkalmi koalíció kényszerítse ki a választási rendszer igazságosabbá, arányosabbá tételét. Ezt az elképzelést lehetetlen lenne átvinni a parlament fideszes többségén. A demokratikus oldal természetesen jól teszi, ha javaslatokkal próbálkozik, megmozdulásokat szervez, s az Együtt füttyös akciója is megmutatta, mennyire gyengülőben van Orbán uralma. A helyzet sokban hasonlít a Gyurcsány-kormány 2008-as állapotához, a rendszer recseg-ropog, kormányzás nem folyik, s az elégedetlenek száma egyre nő. A lényeges különbség: az akkori kormánnyal szemben erős és ambiciózus ellenzék állt, amely tisztában volt a céljával és annak eléréséhez alkalmas eszközökkel is (bár ezek elég mocskosak voltak) – most ilyen ellenzék nincs. Úgy vélem, ezt a hatalmat ma parlamenti úton megdönteni nem lehet. Az ellenzék feladata az, hogy készen álljon, ha egy tömegmozgalom megindul Orbánék ellen, jelen legyen és legyenek válaszai a felmerülő kérdésekre, legyenek emberei, akik a mozgalom lendületét kihasználva, követeléseit magáévá téve, politikai útra tereljék a spontán áradatot. Ez előbb-utóbb bekövetkezik. Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?