Ókovács Szilveszter: ösztönös zsenit vesztett a világ Kocsis Zoltánnal

Kocsis Zoltánban az ösztönös zsenit és az enciklopédikus muzsikust vesztette el a világ, az Opera társulatát lesújtotta a hír - írja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója közleményében.

A főigazgató megtiszteltetésnek nevezte, hogy két ízben énekelhetett Kocsis Zoltán vezényletével, aki az utóbbi években kiemelten figyelt Richard Strauss-bemutatóikra, még kedves levelet is írt. Ókovács Szilveszter felidézte, hogy küszöbön álltak megbeszéléseik Kocsis Zoltánnal egy neki szánt Pelleas-bemutatóról, amely régi álma volt, és számítottak rá az Operaház 2018-as újranyitásánál is, a Kékszakállú bemutatásának 100. évfordulójára őt szerették volna meghívni dirigálni.

"Mérhetetlenül szomorúak vagyunk, együtt érzünk családjával, zenekarával és minden tisztelőjével" - írja Ókovács Szilveszter. Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző életének hatvanötödik évében vasárnap délután hunyt el.

Szerző

A veszteségről

"A család tagja volt. Arra kért, higgyünk neki, és sosem okozott csalódást." Így búcsúzott hét évvel ezelőtti halálakor az amerikai újságírás legendájától Barack Obama. Walter Cronkite - akit egy időben Amerika leghitelesebb emberének választottak - éppen most lenne száz éves. És egy múló pillanatra képzeljük el, mi lett volna, ha letiltják őt a CBS híradójából, vagy - mondjuk gazdasági okokra hivatkozva - elküldik. Ez elképzelhetetlen, ilyen nem fordulhatott elő. A vietnami háború még felfelé ívelő szakaszában, 1968-ban mondta róla az akkori elnök, Lyndon B. Johnson: „Ha elveszíteném Cronkite-ot, elveszíteném az amerikai népet is”.

Persze ez Amerika. Nincs párhuzam Magyarországgal, még ha kínálkozna is. Mondhatnánk például, hogy az éppen egy hónapja bezárt Népszabadság családtag volt. Igaz lenne, még akkor is, ha a lap azért okozott csalódásokat is. Mégis része volt a magyar mindennapoknak, a közéletnek. De az egy pillanatra sem jutott eszébe a hatalomnak, hogy ha elveszítené, bajba kerülne a néppel is. Itt lényegében következmények nélkül meg lehet tenni mindent. Még a vezető politikai napilapot is meg lehet szüntetni egyik pillanatról a másikra. Természetesen kizárólag gazdasági okokból és a politikai már csak azért sem avatkozhat be, mert a sajtó független és szabad. Ahogy azt a rendszer elképzeli.

És lényegében hiába volt tüntetés, tiltakozás. Lapunk még petíciót is indított Vissza a Népszabadságot, vissza a sajtószabadságot! címmel. Egy hónap alatt - amíg lehetett - négyezer-háromszáz-harmincöten írták alá. Hétezer-ötszázan megosztották. Ne foglaljunk állást, hogy sok ez, vagy kevés, még ha arra számítottunk is, hogy sokkal többen vállalnak ezen a módon is szolidaritást bezárt laptársunkkal. Valamint a sajtó szabadságával. Ennyire futotta. Magyarország lelkiismerete ennyit engedett.

Lapot, lapokat be lehet zárni, meg lehet szüntetni, újságírókat is el lehet küldeni, de még érvényesek Walter Cronkite szavai: „A sajtószabadság alapvető fontosságú a demokráciában... A szabad sajtó végtére is egy demokratikus társadalom központi idegrendszere.” Ez olyan igazság, amely nem ország- vagy rendszerfüggő. Itt és most is érdemes emlékezni és emlékeztetni rá.

Szerző

A veszteségről

"A család tagja volt. Arra kért, higgyünk neki, és sosem okozott csalódást." Így búcsúzott hét évvel ezelőtti halálakor az amerikai újságírás legendájától Barack Obama. Walter Cronkite - akit egy időben Amerika leghitelesebb emberének választottak - éppen most lenne száz éves. És egy múló pillanatra képzeljük el, mi lett volna, ha letiltják őt a CBS híradójából, vagy - mondjuk gazdasági okokra hivatkozva - elküldik. Ez elképzelhetetlen, ilyen nem fordulhatott elő. A vietnami háború még felfelé ívelő szakaszában, 1968-ban mondta róla az akkori elnök, Lyndon B. Johnson: „Ha elveszíteném Cronkite-ot, elveszíteném az amerikai népet is”.

Persze ez Amerika. Nincs párhuzam Magyarországgal, még ha kínálkozna is. Mondhatnánk például, hogy az éppen egy hónapja bezárt Népszabadság családtag volt. Igaz lenne, még akkor is, ha a lap azért okozott csalódásokat is. Mégis része volt a magyar mindennapoknak, a közéletnek. De az egy pillanatra sem jutott eszébe a hatalomnak, hogy ha elveszítené, bajba kerülne a néppel is. Itt lényegében következmények nélkül meg lehet tenni mindent. Még a vezető politikai napilapot is meg lehet szüntetni egyik pillanatról a másikra. Természetesen kizárólag gazdasági okokból és a politikai már csak azért sem avatkozhat be, mert a sajtó független és szabad. Ahogy azt a rendszer elképzeli.

És lényegében hiába volt tüntetés, tiltakozás. Lapunk még petíciót is indított Vissza a Népszabadságot, vissza a sajtószabadságot! címmel. Egy hónap alatt - amíg lehetett - négyezer-háromszáz-harmincöten írták alá. Hétezer-ötszázan megosztották. Ne foglaljunk állást, hogy sok ez, vagy kevés, még ha arra számítottunk is, hogy sokkal többen vállalnak ezen a módon is szolidaritást bezárt laptársunkkal. Valamint a sajtó szabadságával. Ennyire futotta. Magyarország lelkiismerete ennyit engedett.

Lapot, lapokat be lehet zárni, meg lehet szüntetni, újságírókat is el lehet küldeni, de még érvényesek Walter Cronkite szavai: „A sajtószabadság alapvető fontosságú a demokráciában... A szabad sajtó végtére is egy demokratikus társadalom központi idegrendszere.” Ez olyan igazság, amely nem ország- vagy rendszerfüggő. Itt és most is érdemes emlékezni és emlékeztetni rá.

Szerző