kitüntetés;Bayer Zsolt;Semjén Zsolt;

A barátja javasolta Bayer kitüntetését

"A Gulag rabtelepein fogvatartottakkal való érzelmi azonosulásért, az erdélyi magyarság életének hiteles bemutatásáért. Javaslattevő miniszter: Semjén Zsolt" – írta a 444.hu, arra a hivatalos papírra hivatkozva, amit Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kapott a Miniszterelnöki Kabinetirodától, miután közérdekű adatkérést küldött Bayer Zsolt állami kitüntetésével kapcsolatban.

A Magyar Hírlap főmunkatársa idén augusztusban kapta meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. A publicista kitüntetése sok embert zavart, több mint százan adták vissza korábban kapott állami elismerésüket. Bayer korábban az Olaszliszkán történt gyilkosság miatt arról írt, hogy "cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba", illetve írásaiban gyakran küldi el a "kurva anyjukba azokat", akik nem értenek vele egyet. Az MSZP-s Harangozót augusztus óta nem hagyta nyugodni, hogy kinek a javaslatára és miért tüntették ki Bayert, illetve hogy a kormány vezetői egyetértenek-e a publicista szellemiségével.

Ebben az ügyben az utóbbi három és fél hónapban 13 levelet váltott a különböző minisztériumok vezetőivel, szeptemberben például azt válaszolták a kérdéseire, hogy "[Bayer] egyes megfogalmazásai közéleti vitákat váltottak ki", illetve, hogy bezzeg az MSZP meg még rosszabb embereket tüntetett ki. Nagyjából végig ez volt a reakció, Harangozó rossz helyen kérdez, meggyalázza 1956 emlékét, bezzeg 2006-ban rendőrterror volt, ő MSZP-s, úgyhogy jobb lenne, ha csendben maradna. Végül nem is a parlamenti kérdéseire adott válaszként kapta meg a kért információt, hanem csak akkor küldték át nekik Bayer kitüntetésének papírjait, amikor közérdekű adatkérést küldött Rogán minisztériumának.

Egyébként Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest és Bayert évtizedes barátság köti össze, osztálytársak voltak a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. „Nagy, polgári lakásban éltek, volt külön szobája, Tesla lemezjátszója, és megvolt neki az összes Pink Floyd. Nála voltak a legnagyobb bulik, mindig. Aztán harmadik után kimeszelte a szobáját, csak egy ágy maradt benne, egy íróasztal, az ágy felett egy feszület. Elég sokszor megkérdeztem már tőle, hogy mi történt azon a nyáron, azt feleli, hogy majd egyszer elmondja, ha itt lesz az ideje” - mesélte egy interjúban barátjáról Bayer.