Szerintem;fűtés;gázár;

2016-12-03 07:39:00

Vegyes tüzelés

Tervezi a kormány, hogy csak gázzal lehessen fűteni, be akarják tiltani a vegyes tüzelést, vagyis a hagyományos kályhák, kandallók, kazánok működését. Ebben nyilván másodlagos szerepe van a környezetvédelemnek, mert ha azt komolyan gondolnák, akkor a tömegközlekedés korszerűsítését és az árufuvarozást hozzácsapnák. Itt is a háttérben nyilvánvalóan - rejtetten valaki - nagyon jól járna, ha csak gázzal lehetne fűteni, hiszen ez monopolhelyzetet teremtene. Anno a nagy országos gázépítési programban az ország jelentős részén kiépítették a gázszolgáltatást, és a lakosság jelentős része még falvakban is átállt gáztüzelésre, mondván milyen kényelmes, ami persze igaz is, de az évek változása nagy káoszt okozott itt is. Ugyanis a gázárak emelkedése és színvonala is megváltozott. A hivatalos vélemény szerint a gáz "ereje" nem változott, de a lakosság többsége, aki azzal főz, tudja, tapasztalja, hogy gyengébb a gáz, tovább tart a sütés-főzés, és a fűtőérték is ezzel arányos, de a fizetnivaló az emelkedik. Így aztán az emberek, akik anno a vegyes tüzelésű kazánjaikat nem hajították ki, most újra fával, szénnel fűtenek, mert egyrészt olcsóbb, másrészt sokkal nagyobb meleget ad a lakásban. Arról nem is beszélve, hogy Viktorunk, mint falusi gyerek, tudhatja, hogy egy családi háznál mindig akad valami "elégetni való". Ezt össze szokták gyűjteni, és amikor már hűvösebb van, elszokták égetni, így több okból is hasznos volt a vegyes tüzelésű kazán. Most azonban, hogy meg akarják tiltani azt, hogy vegyes tüzelésű lehetőségek legyenek, nagyon rossz helyzetbe hoznák az embereket - igaz, ez kormányunkat nem érdekli. Mármint az emberek gondja, mint az a jó kereszténydemokratákhoz illik. Így aztán az udvarokon állhat majd a sok elégetni való szemét, az emberek fázhatnak majd a lakásokban, mert gázzal "igazán" bemelegíteni egy lakást nem olcsó dolog, és sokan már most elvannak maradva a gázszámlakkal. És arról még nem is beszéltünk, hogy a ház körül keletkezett "tüzelni való" mehet majd a szeméttelepekre, amelyek amúgy is dugig vannak. Ráadásul kivitelezhetetlen is, ki ellenőrizné azokat, akik a tilalom ellenére vegyes tüzelést használnak? Lennének "tüzelésellenőrök", akiknek az lenne a dolguk hogy jáják az utcákat és figyelnék, hol füstöl a kémény?