Diplomáciai magasiskola

Nem tudom, mennyi idő kell a történelmi sebek begyógyulásához, s azt sem, hogy az idő mellett mi minden más szükségeltetik hozzá még. A franciáknak és németeknek elég volt egy fél évszázad, de nekünk száz év sem bizonyult elegendőnek. Nem csak, de főképp december elseje, a román nemzeti ünnep környékén igencsak gyakran és meglehetősen mélyen felszakadnak a sebek.

Megpróbáltuk a francia-német receptet is (közös kormányülések meg egyebek), de a 2010 júniusától felállt magyar vezetés félresöpörte a reformkonyhát, és visszatért a sérelmi politizáláson alapuló régihez. Eszerint a trianoni veszteség nem mérhető Elzász és Lotaringiához, hiszen a két kis tartomány egyik országnak sem jelenti egyharmadát. Magyarként nyilván értem és érzem a magyar bánatot, de erdélyi magyarként azt is saját bőrömön éreztem, milyen, amikor az „anyaország” és Románia viszonya normális, civilizált, és milyen akkor, amikor ez valamilyen oknál fogva viharossá válik. A budapesti döntéshozók is pontosan tudják mindezt, de azt is, hogy ebben a játszmában Döbrögi, akin hétszer verik el a port, nem ők lesznek, hanem az erdélyi magyarság. De úgy látszik, ez már ugyanolyan avítt szempont, mint az általános politikai korrektség, vagy a magyar diplomáciai jó híre a világban.

Az, hogy Szijjártó Péter épp az idén, a román parlamenti választás véghajrájában adta ki az ukázt a magyar diplomácia számára a román ünnepi fogadásokon való részvételről, több, mint hiba. Igen, nagyon sok baj van ezzel az ünneppel. Kétségtelen, hogy a mai Románia történetének legfontosabb momentuma, de amikor a rendszerváltás után ünneppé nyilvánították ezt a napot, azt is tudták, hogy az ország lakosságának mintegy 6,2 százaléka soha nem fog tudni ünnepelni. De idővel kölcsönösen kezdtük megtanulni, valamilyen szinten elfogadni a másik ünnepét (a románok szemében március 15-e fekete posztó). Eddig sem ünnepeltünk, csak nem háborúztunk.

Most viszont fogunk. A centenárium közeledtével, s a Románián belüli román-magyar viszony romlásával, ismét paprikás lett a hangulat, erre tett rá egy lapáttal Szijjártó Péter. Traian Basescu volt román államfő, Orbán Viktor barátja, alpári módon válaszolt. A magyar és a román online felületeken soha nem látott mértékben bugyog a gyűlölet és gyűlöletkeltés. Mi lesz még ebből 2018. december 1-ig?

A magyar diplomáciának addig is jó lenne számolnia azzal, hogy Trump ide vagy oda, Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere. Romániában van a deveselui amerikai rakétaelhárító bázis, vagyis a diplomáciai előny. És ott van 1,3 millió magyar ember is.

Szerző
2016.12.06 07:01

Légtekerés

Érdekes performanszokat hoznak ki az emberekből a kerékpáros körversenyek. Egyesek a pálya mellett tapsolnak, mások táblákkal üzennek, van, aki beöltözik mesehősnek vagy politikusnak. Egy korábbi Tour de France szakaszon egy kisvárosban a háztetőre ment fel néhány lakó, lefeküdtek kör alakban, és a lábukkal a levegőben tekertek. Ennek első látásra nincs sok értelme, de mivel a mezőnyt helikopterek kísérik, a közvetítéseknek hála érdekes marketingfogás lett belőle.
De vajon megéri-e (és ha igen, kinek) 7,8 milliárdot fizetni azért, hogy 2020-ban Budapestről rajtoljon a Giro d'Italia? A máskor kitartóan rombolt országimázs javítása és néhány tízezer plusz vendégéjszaka mindig jól jön, de gyanítható, hogy a remélt idegenforgalmi profit – legalábbis részben – a hatalom közelében lévő üzleti körök zsebeit hizlalja majd. Nem véletlen, hogy a kormány nagyon tekert a Grande Partenzáért. Az átlagember viszont a lezárásokon és a felhajtáson kívül sok mindent nem fog észrevenni ebből, ahogy a többség a Red Bull Air Race-ből is a repülők zaját és a lezárást érzékelte. Esetükben a haszon nem értelmezhető.
Az aktív Magyarország (aminek kormánybiztosa is van) szerethető hívószó, ahogy a kerékpározás is, 
de sokszor a reménytelennel határos küldetésre indul az, aki ma Budapesten biciklire ül. Még a Nagykörúton se lehet végigtekerni külön kerékpársávon.
 De ahol van ilyen, ott gyakran siralmas az útburkolat állapota, vagy ha mégsem, akkor – ilyen is létezik – az úttest szélén vezetett sáv egyszer csak megszűnik, ha jön egy buszmegálló, és úgy 15-20 méterrel arrébb folytatódik. A kettő között a biciklis felszívódhat vagy légtekerhet, ahogy kedve tartja. Sőt, egyelőre az is nagy kihívással néz szembe, aki biciklivel akar eljutni a fővárosból a Balatonhoz.
Szép eredmény a Giro budapesti rajtja, de a nagy álmok kergetése helyett vagy mellett nagyon kellene néhány olyan fejlesztés, ami a bicikliseknek (is) jó. Hogy ne kelljen a tetőn tekerni, legfeljebb csak akkor, ha jön a helikopter.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34

Sikertörténet

Az elismerés mindig, mindenkinek jól esik. Hát még ha több ezer kilométeres utazás után arathatja le az ember a babérokat. Nem csoda, hogy a Fidesz alelnöke – képletesen – egy rózsaszín felhőn ülve dicsekedett el a rádióhallgatóknak és a tévénézőknek, mennyi jót hallott hazájáról és pártjáról Chilében. Ahol a középen és attól jobbra elhelyezkedő pártokat tömörítő Nemzetközi Demokrata Unió kétnapos kongresszusán vett részt. 
Novák Katalin nem kertelt és nem szerénykedett. Azt mondta, kollégái sikertörténetnek nevezték azt, ami napjainkban Magyarországon van. Egész pontosan a Fidesz három választási győzelmét, mégpedig mindig kétharmaddal, s nem kevésbé a „stabil gazdasági és politikai helyzetet”. Ami egyébként nem csoda. Bizonyára olyan pártképviselők gratuláltak az alelnöknek, akik talán még életükben nem jártak hazánkban, de esetleg elhitték, amit Novák Katalin mondott nekik, netán tudomásukra jutott Orbán Viktor egynémely helyzetértékelése. Ők tehát azt mondják, amit partnerük hallani szeretne.
Az már más kérdés, hogy ezt a – pártok között megszokott - fényezést valóban tovább kell-e adni. Jó, tudjuk, a Fideszé az ország, a képére formálta, az intézményeket mind elfoglalta. Az is érthető, hogy a folyamatos – és az idei választások előtt tovább erősödő – kampányban szükség van a propagandára. De azért arra tekintettel lehetnének, hogy élnek itt még páran, akik egyáltalán nem sikertörténetként élik meg az utóbbi több mint nyolc évet. Akik szerint a demokrácia nem annyira példamutató, amennyire Novák Katalin és párttársai gondolják. Mi több, a hatalom számára – állítólag – szent konzervatív értékeket sem tartják annyira követendőnek.
A messze távolban persze azt mond az ember, amit akar. Ám meggondolhatná, hogy hazatérve érdemes-e úgy tennie, mintha itt is csak távoli szemlélők élnének.
2019.04.18 09:00
Frissítve: 2019.04.18 09:34