Barack Obama;elnökválasztás;Egyesült Államok;vereség;Demokrata Párt;

2016-12-20 06:32:00

Obama a demokrata kampányt bírálta

Barack Obama a Demokrata Párt stratégiáját is hibáztatta az elnökválasztási vereség miatt. Az amerikai elnök az NPR közszolgálati rádiónak adott, hétfőn sugárzott interjújában rámutatott, a vereséghez hozzájárult, hogy nem kampányoltak elég aktívan a válság sújtotta, vidéki térségekben.

Obama nem bírálta ugyan közvetlenül Hillary Clintont, de hangsúlyozta, ha egyes államokat, vagy némely államok hátrányos helyzetű részeit a demokrata jelölt egyszer sem keresi fel, ne csodálkozzon, ha veszít, „ahogy ezen a választáson is történt”.

Clinton múlt héten nagy demokrata adományozók előtt mondott beszédében mindenekelőtt James Comey FBI-elnök közbeavatkozásával és a Vlagyimir Putyin által irányított orosz hackertámadásokkal magyarázta a vereséget, s úgy vélte, a bizonytalan szavazók az utolsó pillanatban ezért voksoltak Donald Trumpra, átbillentve a választási eredményt.

A Demokrata Pártból ugyanakkor többször felvetették, hogy a volt First Lady nem teljes erőbedobással kampányolt, túl kevés eseményen vett részt, s biztosra vett olyan államokat, mint Wisconsin vagy Iowa, amelyekben Obama 2012-ben aktívan kampányolt. Az elnök felajánlotta, hogy részt vesz iowai kampányeseményeken, de a Clinton-kampány elhárította, csak arra kérték, hogy a nagy csatatérállamokban szerepeljen. Obama a Demokrata Párt újjászervezésében, fiatal tehetségek nevelésében látná jövőbeni szerepét.

Obama az NPR-nek adott interjúban a megválasztott elnöknek is üzent. Eltanácsolta Trumpot attól, hogy elnöki rendeletekkel kormányozzon. Obama első két évében nagy demokrata többségre támaszkodhatott a kongresszusban, később azonban hiába kereste a kétpárti együttműködés lehetőségét. Végülis csak második hivatali ideje vége felé nyúlt az elnöki rendeletekhez, amikor sehogy nem jutott keresztül a republikánus többségű kongresszuson, például az illegális bevándorlók ügyében. Donald Trump arra készül, hogy a 44. elnök több elnöki rendeletét visszavonja, Obama elismerte, ez teljes mértékben jogában áll.