Putyin;Orbán;

2016-12-20 06:04:00

Orbán ismét Putyinnal randizik

Nem cáfolta Havasi Bertalan, hogy Vlagyimir Putyin ismét Magyarországra látogat.

Nem cáfolta Havasi Bertalan, hogy Vlagyimir Putyin ismét Magyarországra látogat. Orbán Viktor sajtófőnökét azután kérdeztük, hogy a Magyar Nemzet több forrásból úgy értesült, a jövő év elején ismét Budapestre jön az orosz elnök, hogy találkozzon a magyar kormányfővel. Havasi azonban az erre, valamint Orbán esetleges washingtoni látogatását, illetve Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel tervezett találkozóját firtató kérdéseinkre mindössze annyit válaszolt: "Az orosz államfő nemzetközi programjairól az orosz elnöki hivatal ad tájékoztatást. Amennyiben a magyar miniszterelnöknek lesz hivatalos külföldi útja, arról természetesen be fogunk számolni a szerkesztőségeknek."

A Magyar Nemzet információi szerint ugyanakkor Putyin már biztosan érkezik, s ezzel két éven belül harmadszor is találkozhat Orbánnal. December 5-én Budapesten járt Viktor Zubkov, a Gazprom elnöke, aki Orbánnal is találkozott. Ez a megbeszélés már Putyin látogatásának előkészítésének jegyében zajlott, így az orosz elnök újabb látogatásának hivatalos apropója valamiféle, a paksi bővítést érintő ceremoniális részmegállapodás aláírása is lehet. Egyelőre azonban az út pontos időpontja nincs meg, az a legvalószínűbb, hogy februárban, de mindenesetre valamikor az első negyedévben találkoznak a politikusok.

A magyar kormányfőnek más tervei is vannak a következő időszakra, hiszen szintén az első negyedévben kerülhet sor egy négyszemközti találkozóra Orbán Viktor és Donald Trump között. Orbán maga korábban azt nyilatkozta a Világgazdaságnak, hogy a megválasztott amerikai elnök telefonos beszélgetésük során meghívta Washingtonba, de hivatalos megkeresés egyelőre nem érkezett. Egy négyszemközti megbeszélésre azonban jók az esélyei a miniszterelnöknek a következő hetekben is, a találkozásra pedig, laptársunk szerint elsőként a jövő évi, müncheni biztonságpolitikai konferencián, vagy februárban, egy informális NATO-csúcstalálkozón kerülhet sor, Belgiumban.