lemondás;közgyűlés;MOB;lejáratás;Borkai Zsolt;felszólítás;

2016-12-20 06:51:00

Tékozló MOB-elnök?

Családtagjai útjait is közpénzből fizette, az olimpiai bizottságban (MOB) érdemi munkát nem végzett, nem is érdekelte a MOB Borkai Zsoltot, a lapunkhoz eljuttatott információk szerint. A MOB elnöke mindent cáfolt, úgy véli, lejárató kampány indult ellene a szervezet mai közgyűlése előtt.

Az eddig sem volt titok, hogy Borkai Zsolt nem járt be naponta a MOB székházába, hanem hetente egy napot – egyes információk szerint még kevesebbet – találkozott a munkatársaival, akikkel telefonon tartotta a kapcsolatot. A legújabb értesülés szerint a riói nyári olimpia előkészületeiben sem vállalt aktív szerepet, mindössze egy vezetőségi megbeszélésre került sor a játékokat megelőző fél évben, az előkészületekkel kapcsolatban sem volt képben.

„Nem tudom, honnan jött ilyen információ, de ez nem igaz” – reagált a sportvezető a Népszava megkeresésére.

A nyári játékokra a MOB a küldöttség létszámának arányában nyolc darab úgynevezett Guest Cardot kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB). Ez a VIP-vendégeket megillető jogosultságokat biztosított a kártya tulajdonosainak. Ilyen kártyát adott a MOB elnöke lányának, fiának és a fiú barátnőjének, akik a MOB költségén tartózkodtak Rióban. A hírek szerint abban az ötcsillagos luxushotelben laktak, amit a MOB eredetileg Orbán Viktor miniszterelnök részére foglalt le, ám a kormányfő munkatársai a helyszíni szemle során nem tartották elég biztonságosnak a szálláshelyet, ezért Orbán végül máshol lakott. A magyar sportolók közül többeket felháborított, hogy a fiatalok is az Adidastól kapott szponzori melegítőben jártak-keltek az olimpiai faluban.

„Ez hazugság, ebből egy szó sem igaz, sem a hotelből, sem az olimpiai faluról szóló rész, utóbbiról azt tudom mondani, hogy minden napra meghatározták a résztvevő országok számára, hogy a csapat hány vendéget fogadhat a faluban, a gyermekeim nem jártak be folyamatosan, amikor jönni akartak, akkor ezt ugyanolyan napijeggyel tehették meg, mint a kint tartózkodó szurkolók vagy más érdeklődők” – hangsúlyozta Borkai.

Azt is a MOB-elnök szemére vetik, hogy évente négyszer Európán kívüli luxusutakon vesz részt, és ezekhez a nyaralásokhoz kell igazítani az elnökségi üléseket, nem volt itthon akkor sem ősszel, amikor a sporttörvény módosítása után kialakult helyzetet kellett kezelni, és nem lesz itthon a mai közgyűlést követően sem, mert a MOB költségén ismét elutazik, ezért, ha határozatképtelen lenne a közgyűlés, akkor az új tanácskozás időpontjának kijelölésénél tekintettel kellene lenni arra is, mikor nyaral a MOB elnöke.

„Ezek is képtelenségek, az igaz, hogy el fogok utazni, de ebben nincs semmi rendkívüli – jelentette ki a MOB-elnök. – Ez egy lejárató kampány, ami ellenem indult, tudom, kik állnak mögötte, nem véletlen, hogy a közgyűlés előtt kerültek elő ilyen információk. Nem hagyom magam, fel fogom venni a kesztyűt.”

Török Ferenc: Borkainak le kell mondania
Török Ferenc szerint Borkai Zsoltnak le kell mondania. A jogász lapunk részére elküldött levelében többek között azt írja, hogy nem tisztázott, hogyan kaphattak ajándékba LED-es okos Samsung tévéket a MOB múlt keddi ülésén az elnökségi és felügyelőbizottsági tagok.
„Ki és kit ajándékozott meg? A szponzor a MOB-ot? A MOB vezetői egymás között szétosztották az ajándékokat, de már csak úgy, hogy a megajándékozottak azokat tartós használatba kapták. Ez is ügyes! Az adózás szempontjából kétségtelenül jobban hangzik. Az ajándék azonban adóköteles akkor is, ha vagyoni értékű jogról van szó. Gyanítom, hogy a szponzor nem ajándékozott semmit a MOB-nak, hanem szerződéses kötelezettségének eleget téve kerültek ezek a híradástechnikai eszközök a MOB tulajdonába, és elvileg az ingó leltárába. A gondolatmenetet nem viszem tovább, mert az már a büntetőjog körébe tartozna” – olvasható a hozzánk eljuttatott levélben.
Török szerint az elnökségi tagok munkáját már akkor megköszönte a MOB, amikor kivitte őket a riói olimpiára. Hozzáteszi, ez az utazás rendben van, hiszen közgyűlési határozat is született erről.
„Annak azonban sehol sincs nyoma, hogy ki hagyta jóvá a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által a MOB rendelkezésére bocsátott 8 darab vendégakkreditáció felhasználását. Ebből három darabot ugyanis Borkai Zsolt elnök - a saját döntése alapján - két gyermeke és az egyik gyermek barátnője javára használt fel, ők a NOB vendégeként a VIP páholyokból nézhették az olimpiai eseményeket. Ugyanakkor pedig a MOB kiutaztatott vendégei számára (pl. szponzoroknak, elnökségi tagoknak) elegendő akkreditáció hiányában belépő jegyeket kellett vásárolni.”
Török Ferenc levelét azzal zárja, hogy az elnökségi tagok múlt kedden az ülés előtt kapták meg az új alapszabály-tervezetet – ezért sem fogadták el elsőre -, és a közgyűlés résztvevőinek sem maradt elég idejük a 62 oldalas anyag tanulmányozására, amely több módosítás után is tele van hibákkal. A tervezet előzetes egyeztetés nélkül készült el, ráadásul a Kúria jövő februárban jogerősen meg fogja állapítani, hogy a MOB-közgyűlés összetétele törvénytelen volt az elmúlt négy évben, ezért Borkai Zsoltnak le kell mondania.