közpénz;beruházások;

2016-12-30 06:26:00

Sportszerűtlen osztogatás

Még van néhány nap az évből, így nem is meglepő, hogy tovább osztja a közpénzt a kormány: legújabban már jutott belőle sportcsarnokra, uszodára városfelújításra és egyetemfejlesztésre is.

Egy 6,51 milliárd forintos költségvetési támogatás segíti például a Rákosmentébe tervezett multifunkcionális csarnok és az ahhoz kapcsolódó szabadtéri sportlétesítmények felépítését. De a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent, több kormányhatározatba foglalt rendelkezés közül az egyikben a kabinet jóváhagyta, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter a sportcsarnok beruházás megvalósítása érdekében még az idén legfeljebb bruttó 5 milliárd 715 millió forint összegben kötelezettséget vállaljon. Ebből erre az évre jut 300 millió, a jövő évre 2 milliárd 881 millió, míg 2018-ra 2 milliárd 534 millió forint. A határozatból a későbbiekben kiderül, hogy ezek az összegek a kaposvári új városi sportcsarnok megvalósítását szolgálják.