hulladék;Brezsnyev;

2016-12-31 08:10:00

Brezsnyev - három kötetben

Moszkvában ezekben a napokban hagyta el a sajtót egy sokak számára meglepő kiadvány. Ennek első kötete Leonyid Brezsnyev naplójának részleteit, kisebb-nagyobb jegyzeteit, magának írt emlékeztetőit, cédulákra, asztali naptárra firkantott sorait, felszólalás-téziseit tartalmazza. A másodikban titkársága munkatársainak a feljegyzései olvashatók (ki mikor kereste fel a főtitkárt, mikor távozott, mikor, mennyi ideig beszélt vele telefonon stb.), míg a harmadik a névmutatót, a hivatkozásokat, a szerkesztői magyarázatokat tartalmazza..

Mindenekelőtt két dolgot kell előre bocsátani. Az egyik: noha a szovjet politikai bizottsági tag, később a Kommunista Párt főtitkára és államfő bizonyosan nem volt kiemelkedő elme, de a ’70-es évek közepéig, aszténiájának és ateroszklerozisának elhatalmasodásáig nem volt az a bárgyú, mind inkább a szenilitás jeleit mutató, megalománis, kitüntetés-, rang- és címgyűjtő figura (a Szovjetunió háromszoros hőse, marsall, 117 hazai és külföldi érdemrend tulajdonosa) sem, akiről a Szovjetunióban és külföldön tucatnyi vicc, anekdota forgott közszájon. A másik: ellentétben Lenin-díjjal kitüntetett trilógiájával, amelyen Anatolij Agranovszkijnak, a jeles újságírónak a vezérletével irodalmi négerek egész csapata munkálkodott, ezek a naplórészletek, jegyzetek garantáltan valódiak. A három kötetes kiadványt a Legújabbkori Történelem Oroszországi Állami Levéltára és a washingtoni székhelyű Nemzetközi Woodrow Wilson Központ jegyzi együttesen. A szokatlan munkát moszkvai bemutatóján többek között Nikolaus Katzer professzor, az orosz fővárosban működő Német Történelmi Intézet igazgatója, Alekszandr Korotkov, az Oroszországi Föderáció Elnöki Levéltárának igazgatója és Szergej Nariskin, a Külföldi Hírszerző Szolgálat igazgatója méltatta.

Leonyid Brezsnyev, aki a párthierarchiában lépésről lépésre emelkedett egyre magasabbra, 1937-től vezetett naplót, ami a sztálini időkben akkor sem volt veszélytelen vállalkozás, ha szerzője egy pillanatra sem távolodott el a párt gyorsan változó vonalától. (Nyikita Hruscsov csak 1964-es leváltása után diktált magnetofonra valami memoár-félét, amelyet fia juttatott ki Nyugatra, ám amelyet, amikor ott kiadták, a pártvezetés nyomására a volt első titkár megtagadott.) Brezsnyev naplójának és feljegyzéseinek első része csak részben maradt fenn. A mostani „kritikai” kiadás az 1958-as évvel kezdődik, amikor a szerző a Kommunista Párt legfelsőbb vezetőinek egyike volt.

(Az összes primitívizmus, szamárság, következetlenség /egyik helyen feltünteti a külföldi személy kilétét, másutt nem; számokat ír ott, ahol betűket kellene; egy mondatba ír több olyan dolgot, amit külön-külön mondatba kellene stb./ kizárólag Brezsnyev bűne. Én nem javítottam és nem rontottam az ő feljegyzésein. )

*

1958. augusztus 25. Tanácskozás az atomflottilla tárgyában. 4 órakor tanácskozás az atomtengeralattjáró ügyében, a MiG-beli (repülőgép-tervező iroda) elvtársak beszámolói.

1958. december 8. Zavidovo. (Magas rangú pártvezetők üdülője és vadászterülete). Meglőttem egy vaddisznót az első hajtásban. Ny. Sz. (Ny. Sz. Hruscsov) – a harmadikban. 1958. december 16 . ...Eltűnt a töltőtollam – telefonáltam Frolnak. (Frol Kozlov, a Központi Bizottság titkára).

1959. február 13. 4 citrom, 3 fej fokhagyma. Ezeket meg kell tisztítani, a citromból a magokat kiszedni, a héját és a fokhagymát gépben összemixelni, ezt 1,5 literer vízhez hozzáadni, 5-6 napig állni hagyni, ezután naponta fél pohárral, 1 decit meginni. A Minisztertanács mellett működő tudományos-technikai tanács jelöltségéről. A megyei tanácselnökről.

1959. február 13. Zavidovóban. L. I. (Leonyid Iljics, vagyis ő maga) – vaddisznó, An. An. (A. A. Grecsko, a Szovjetunó marsallja) – őz, a tiszt (testőr) – vaddisznó. Leszavaztam az OSZSZSZK (Oroszországi Szövetségi Szovjetköztársasági) választáson.

1959. március 22. Kirándultunk Pervomajkába (Moszkva környéki község). Vadásztunk. Díjakat osztottak. Jártunk egyet A. I.-vel (?), beszámoltam neki az N. G.-vel (N. G. Ignatov, a Központi Bizottság titkára) folytatott beszélgetésemről. Kéri, mentsem meg, szolgálni foglak, kinyírjuk ezeket, ha a csaj kinyitja a száját. Te foglalkozz a honvédelemmel, te még 15-20 évig aktív leszel. Én irányíthatom a pártszervezési osztályt stb. Kit nyírunk ki? (A pártközponton belüli intrikákról van szó.)

1959. szeptember 15. Reggel 6-kor a repülőtéren búcsúztattam az USA-ba utazó Ny. Sz.-t (Nyikita Szergejevics Hruscsov). Felemelő percek. ... Hurrá! Ny. Sz. sikeresen földet ért, győzelem és öröm.

1960. augusztus 17. Délelőtt 10-kor Ny. Sz. telefonált a Krímből. Jelentettem neki a 14-ik rakéta negyedik indítását... Beszámoltam arról, hogy a KB Elnöksége megbízása nyomán tárgyaltunk a népi demokráciák fegyverrel való ellátásáról. Megjegyzés Albániáról. Beszámoltam a vadászatról.

1962 november. Jártam Ny. Sz.-nél. Korlátozni kell a letelepedési engedélyek kiadását az üdülővárosokban. Csökkenteni kell az újságok terjedelmét. A könyvek példányszáma és terjesztése a könyvtárakon kívül. Kellenek-e nekünk földalatti kísérletek. És mikor?

1964, dátum nélkül. Biztosítani Hruscsovnak (1964. októberében váltották le; utódja a párt élén Brezsnyev lett) 1. havi 5000 rubeles, központi bizottsági nyugdíjat; 2. bejárást a Kreml étkezőjébe; 3. a Központi Bizottság kórházának és orvosi rendelőjének használatát; 4. Dácsát Petrovo-Dalnyejében; 5. Városi lakás keresése folyamatban; 6. gépkocsit.

1964 november. Az ülés napirendi pontjai. Tudományos Akadémia felállítása Szibériában. Megbízást adni, javaslatok. Miért nincs munkahelye Adzsubej et.-nak. (Alekszej Adzsubej, Hruscsov veje, leváltása előtt az Izvesztyija főszerkesztője.)

1965. október 12. Beszélgetés Novotny et.-al (csehszlovák pártfőtitkár, államelnök), aki kéri, hogy ’66 első félévében bocsássunk rendelkezésükre 900 tonna gabonát.

1967, dátum nélkül. Tárgyalni kell a következőkről. 1. Haladéktalanul ki kell dolgoznunk a csapataink kivonásának további lépéseit és meg kell vizsgálnunk ennek a konfliktusnak mindenfajta variánsát. (Ezzel nem szabad késlekedni.) 2. Javasolni kell Titónak (jugoszláv államelnök), hogy lépjenek be a Varsói Paktumba.

1967 június. A helyzet bonyolult. Nemcsak a katonai, hanem a következmények is. (Az arab-izraeli hatnapos háborúról van szó.) Izrael az imperialisták bázisa. Az arabok elszenvedték első vereségüket. Úgy értem, a haladó arab erők...A történtek odavezethetnek, hogy a 3. világ országaiban a Szovjetunió hosszú időre elveszítheti forradalmi jelentőségét. Amerika pozíciói erősödnek. Ha figyelembe veszünk mindent – valamennyi térségben – felmerül a kérdés: nem kellene –e változtatnunk a békés egymás mellett élés politikáján.

1967, dátum nélkül. Beszélnem kell Grecsko et.-al (a Szovjetunió védelmi minisztere) Szíria és az Egyesült Arab Köztársaság (Egyiptom) felfegyverzéséről. Az Egyesült Arab Köztársaságba, Szíriába és máshova vezénylendő önkéntes pilótáinkról és harckocsizóinkról...Tárgyaljuk meg a harckocsizókat, általánosságban, az Egyesült Arab Köztársaság megerősítése – kiképzés nálunk stb. Úgy tűnik, ez a legmegfelelőbb arra, hogy nyomást gyakoroljunk az USA-ra. Presztízsünk és erőnk hatalmas.

1967, dátum nélkül. Vizsgáljuk meg a Földközi-tengeri Flotta helyzetét. Fejlesszük. Mennyi a közepes hatótávolságú rakéta. Csapataink hadgyakorlatai Nyugat-Berlin és az NSZK határai közelében. Az Izraelben és az arab országokban működő ügynökeink. Katonánk szerepe az Egyesült Arab Köztársaságban és más országokban.

1968, dátum nélkül. Csapásokat mérnek Bilákra és Indrára (a Csehszlovák Kommunista Párt titkárai) és senki sem védi meg őket. Dubček (a Csehszlovák KP első titkára) még csak ki sem áll a pártjáért. Ez a beszédei alapján nyomon követhető. Nem lesz ennek jó vége. Most azt mondják, hogy nem volt ellenforradalom, mások azt mondják, hogy lesz. Már van.

1973. február 27. Arab országok. Líbia szeptemberben egyesül Egyiptommal. Ezek gyerekek, minden az ölükbe hullott, reméljük, hogy átneveljük őket. Szudán a hátországunk. Sajnos ott sokan a Nyugat felé fordulnak. Irak, noha mi nem értünk egyet a Baath politikájával (nacionalista szocialista párt), de katonai értelemben közeledünk egymáshoz. Szíriával teljes egységben vagyunk. Jordánia – derék nép lakja, szeretne csatlakozni az arab országokhoz, de vezetői más célokat kergetnek. 500 km hosszú frontjuk van Izraellel. Partizánok sokat tehetnének, ha lehetővé tennék nekik.

1973. március 23. Beszélgetés J. V.-vel. (J. V. Andropov, a KGB elnöke). A grozniji események után páncélozott szállítójárműveken egy ezredet kellene vezényelni Csecsen-Ingusföldre.

1973. szeptember 8. Megbeszélés A. N. Kosziginnel (szovjet miniszterelnök) Szaharovról: fogadjuk vagy sem. Még egyszer megkonzultálom ezt a Központi Bizottságban. Segély Indiának: 200-250 tonna.

1976. május 15, szombat. Senkinek sem telefonáltam. 11-kor a kormányhoz ültem és elhajtottam Zavidovóba. Jót eveztem egy csónakban, lőttem 3 kiskacsát, a hárembe nem hatoltam be.

1976. augusztus 17. Megérdeklődni, mikor borult fel Koszigin a csónakkal. Csazov (kardiológus, akadémikus, a szovjet vezetők háziorvosa) azt mondja: eszméleténél van, beszédkészsége jó, nyugodtan fogadja, hogy október közepéig tart a kezelése.

1976. szeptember 8. Telefonáltam Andropov et.-nak az új Csajka (szovjet gyártmányú luxusgépkocsi) ügyében, utasítottam A. A. Gromikót (szovjet külügyminiszter) és J. V. Andropovot, hogy tisztázzák, mi történik az NSZK-ban és tegyenek erről jelentést a Központi Bizottságnak.

1976. szeptember 11., szombat. Vadásztam. Este medvére. Hajnali 2.30-kor értem haza. Medvével nem találkoztam.

1977. január 10. Pavlovszkij ügye. Azt beszélik, hogy az új miniszter (vasútügyi miniszter) iszik. Fogadtam K. U. Csernyenkót (a jelzett időben a Politikai Bizottság póttagja) és megajándékoztam egy vontcsövű vadászpuskával.

1977. február 8. Megint fájt a karom. Egyáltalán nem aludtam az éjszaka.

1977. július 20. Reggeli. Borotválkozás. 1 óra 10 percet úsztam a tengerben. Kisétáltam a kikötőbe. Dominóztunk. Ebéd. Pihenés. Körözni a Politikai Bizottságban a Cselomej (rakétakontruktőr) áruszállító rakétájáról, valamint az amerikai nagykövetségi dolgozók kémtevékenységéről szóló anyagot.

1977. október 22. Voltam a pártközpontban, átvettem a fizetésem, odaadtam Viktorija Petrovnának. (Brezsnyev felesége). Futballt néztem. (Rossz meccs volt.)

1977. november 14. Este 7-kor voltam a rendelőben. N. A. Lopatkin megvizsgált. Utasítása. 4 napig nem kelhetek fel az ágyból. A/ nem mehetek ki a levegőre; nem ehetek fűszereset: paprikát, tormát, mustárt. B/ tablettákat kell szednem: (1-1 darabot) reggel, délben és este. C/ Étkezés után nem szabad azonnal ledőlnöm. Járkálnom kell egy kicsit a szobában.

1978. január 26. Kisétáltam Barvihában (szanatórium) az épülettől az autóbejáróig. Elbúcsúztam a személyzettől. Felvettem a fizetésem. Elnököltem a Politikai Bizottság ülésén.

1978. március 21. Zamjatyin (a Központi Bizottság külföldi propagandaosztályának vezetője) referált Rosztropovicsról és Visnyevszkajáról. J. V. Andropov ugyanerről. Kértem, hogy vegye fel a kapcsolatot Zamjatyinnal.

1978. október 17. A testsúlyom 84 kg 200 g. Masszíroztak. Megbeszélést folytattam K. U. Csernyenkóval. Elfogadtam a napirendet. (csütörtök, délelőtt 11 óra). Megbeszélést folytattam G. N. Guszakkal. (Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára, államelnök), biztosítottam erkölcsi támogatásunkról. Ebéd, pihenés. Elolvastam 22 oldalt a Szűzföldekből (Brezsnyev állítólagos trilógiájának harmadik része), hazamentem.

1979. május 10. Kikisértem a repülőtérre a Karlovy Vary-ba utazó Viktorija Petrovnát. Cunhal (a Portugál Kommunista Párt főtitkára) forró üdvözletét tolmácsolta, a nevem említésekor mindenki feláll...

1979. május 14. A testsúlyom 83 kg 900 g. Csernyenkót befektették a Granovszkij utcába (a legfelső pártvezetők kórháza) (rosszul érezte magát). Átadtam Cukanovnak 17 000 rubelt, hogy tegye be a takarékba. Úgy intézkedtem, hogy halálom után Viktorija Petrovnát illeti.

1979. augusztus 1. Megérkezett N. A. Ceauşescu (Románia vezetője).

1979. november 22. Elnököltem a Politikai Bizottság ülésén. Véleményt cseréltünk az afganisztáni helyzetről. Amin (Afganisztán elnöke) sok kádert végeztetett ki.

1979. december 3. Megbeszélést folytattam J. V. Andropovval. Megkaptam. (Andropov feltehetőleg olyan altatókat adott át, amelyeknek szedését az orvosok szigorúan megtiltották Brezsnyevnek.)

1980. január 23. Telefonon beszéltem Csernyenkóval Szaharovról. Megbeszélést folytattam M. A. Szuszlovval (a Központi Bizottság titkára) szintén Szaharovról, hogy mit tegyünk.

1980. február 13. A testsúlyom 87 kg 500 gr.... Odaadtam Cukanovnak 9000-et, hogy tegye a takarékba.

1980. október 23. A Legfelső Tanács ülése. A. N. Koszigin felmentése. A minisztertanács új elnöke N. A. Tyihonov.

1980. február 28. Pártkongresszus. Fogadtam Honeckert. Fogadtam Kádárt. (Magyarország vezetője).

1982. január 25. Sevarndnadze. (Helyesen: Sevardnadze, a Grúz Kommunista Párt első titkára). 54 éves. Gratuláltam. J. V.-től megkaptam a kis sárgákat. (Andropovtól az orvosok által tiltott altatót).