6.oldal;Németország;szegénység;

2017-01-05 07:24:00

Szegénységbe süllyedhetnek a Németországba érkezők

Die Welt

Németország az Unió legvonzóbb állama a kelet-európai munkavállalók számára. A jobb megélhetés reményében kerekednek fel sokszor egész családok, mert azt remélik, hogy a tehetős államban majd jól fizető álláshoz jutnak. A lap egy szlovákiai magyar család példáján mutatja be, hogy bizony sokan csalódnak, az érkezők gyakran kemény szegénységbe süllyednek és nemigen tudnak kitörni az ördögi körből. Akik nem találnak maguknak lakást, munkahelyre sem számíthatnak, így történt a cikkben szereplő családdal is. A férfi Würzburgban koldult és sátorban aludt, a valamivel később érkezett feleséggel együtt semmi reményük nem volt munkára, illetve lakásra. Igaz, odahaza is éheztek, mert annyira kevés szociális támogatást kaptak. A férfi azt nyilatkozta, hogy kisebbségiként sorsuk a diszkrimináció volt, de Németországban egy uniós segélyalap és a Caritas segítségével legalább már részidőben dolgoznak: takarítanak, miután be tudtak költözni egy hajléktalan szállóra. Ily módon jogot szereznek a betegbiztosításra is.