Hóhérok, áldozatok, földönfutók - Döbbenetes darabot rendezett Alföldi

Publikálás dátuma
2017.01.08 20:00
Olasz Renátó, László Zsolt, Martinovics Dorina és Pál András FOTÓK: SZALMÁS PÉTER
Fotó: /
Öldöklés és öldöklés, borzadályos tömegmészárlás, tobzódó gyűlölet, rideggé vált, tán ki sem alakult emberi kapcsolatok, dermesztő reménytelenség, ezekről mind megdöbbentő erővel, zsigeri fájdalommal regél a nyolcévesen családjával Libanonból Kanadába menekült Wajdi Mouawad világhírűvé lett Futótűz című darabja. A döbbenetes erejű, szombaton bemutatott, torokszorító előadást Alföldi Róbert rendezte a Radnóti Színházban.

Egy kórház orvosa, ahonnan minden beteget elhurcoltak, sorolja és sorolja megfáradt elfásultsággal, hogy a katonák hol kiket öltek meg égbekiáltó kegyetlenséggel, és, hogy ezért a menekültek hogyan álltak bosszút milicistákon, a lakosságon, majd ők hogy vérengzettek a rajtuk esett sérelmek miatt, aztán pedig milyen lidérces dolgot műveltek a menekültek, hogy utána következzen az erre való brutális válasz, és mindig, minden iszonyú gyiloknak van kiváltó oka, és nincs és nincs megállás, ez egy önmagába forduló, iszonytató spirál.

Aki hallgatja a Gazsó György által játszott orvost, egy olyan, szintén menekült asszonynak a lánya, aki élete végén már egyáltalán nem beszélt, dermesztő némaságban feküdt hosszú ideig a halálossá váló ágyán, és nem mondta el ikergyermekeinek elképesztő életének történetét. Csökönyösen hallgatott és hallgatott, de végrendeletében meghagyta nekik, hogy keressék meg apjukat és bátyjukat, akikkel soha, de soha nem találkoztak, és adjanak át nekik egy-egy lezárt borítékot. A bátyjuk létezéséről nem is tudtak, apjukat rég halottnak hitték, először nem is akarnak eleget tenni a feladatnak, a fiú egyenesen úgy fogja fel, hogy az anyjuk halála után is ki akar cseszni velük. De aztán a közjegyző, aki az anya barátja volt, nem hagyja őket békén, így mindinkább belemerülnek a nyomozásba, ami egyben a múlttal és azon keresztül a jelennel való döbbenetesen fájdalmas szembesülés.

A sok díjat nyert dráma, melyből 2010-ben Oscar-díjra jelölt film is készült, azzal kezdődik, hogy az anyától, Nawal Marwantól, akinek törvénytelen fia születik, elszakítják a gyerekét, és elviszik ki tudja hová. A Csomós Mari által játszott nagyanya átadja élettapasztalatát a kisemmizett lányanyának. Mondja, hogy menjen el a szülőföldjéről, mert itt nem lehet boldogulni, tanuljon meg írni-olvasni, nem megalázottként létezni. Határozottan, szinte szoborrá kövülve, csaknem valamennyi szótagot megnyomva, ellentmondást nem tűrően, végrendeletszerűen sorjáztatja a szavakat, majd meghal.

Csomós Mari, Csarnóy Zsuzsanna és Kováts Adél

Csomós Mari, Csarnóy Zsuzsanna és Kováts Adél

Kívánságának megfelelően unokája pedig megtanul írni, olvasni, útra kel, csatlakozik hozzá egy fiatal lány, Sawda, és már együtt járják a világot, ami annak megtapasztalását is jelenti, és az elszakított fiú kutatását szintén. Kisemmizett anyaként Kováts Adél hátborzongató, felejthetetlen alakítást nyújt. Szikár, csökönyösen elszánt, akaratosan fogyhatatlan erejű, a keserves tapasztalatok következményeként bölccsé váló asszony, megakadályozza, hogy egy menekült táborban katonák által elkövetett, rútul kegyetlen, aljas lélektani hadviseléssel is párosuló tömegmészárlás után Sawda fegyverrel nekiessen az ártatlan lakosságnak.

Hosszas érveléssel, folyamatosan a szemébe nézve, a Lovas Rozi megszemélyesítette, feldúltan felháborodott társát meggyőzi, hogy akkor ugyanolyanná válna, mint ő. De ő maga azért elkövet egy bosszút, amiért börtönbe kerül. Itt megerőszakolja a hóhér, akiről később kiderül, hogy a saját, annyira keresett, de ekkor föl nem ismert fia, tőle születnek az ikrei. Amikor megtudja az igazságot, némul meg, nem képes elmesélni azt a förmedvényt a gyerekeinek, ami történt. Az előadás a bevarratlan sebekről, az elhallgatott történetekről regél, és arról, hogy végre-valahára el kell ezeket mondani, és csak ekkor lehetséges valamelyest normalizálódó élet.

Beleérződik ebbe a darabba, hogy nálunk még mindig kimondatlan a vészkorszak temérdek bűne, teljes egészében a nyilvánosság által nem ismert az '56-os forradalom minden mozzanata, a Rákosi korszak, szüleink inkább hallgattak erről, mint beszéltek, nem véletlenül hívták az 50-es évek végén, a 60-as esztendőkben születetteket apátlan nemzedéknek. Nádas Péter Találkozás című darabja elképesztően szuggesztívan állítja ezt reflektorfénybe. A Futótűz pedig fájdalmasan metsző fénnyel arra világít rá, mennyire nem tudjuk, kik miért menekülnek, miért jelenthetnek veszélyt, milyen gyógyíthatatlan sebeik vannak, miért hordoznak magukban pusztításra is alkalmas gyűlöletet, és kellő ismeretek hiányában, meg idegenkedésünk, félelmeink okán mi miért nem tudjuk ezt kezelni, miért nem vagyunk alkalmasak empátiával teli befogadásukra, menekülésre való kényszerük megértésére.

Alföldit vádolni szokták azzal, hogy úgynevezett plakátszínházat csinál, produkcióiban túlzottan a napi aktualitásoknak megfelelően politizál. Ez most garantáltan nem plakátszínház, az előadás elgondolkodtatóan és megrendítően mélyre ás, miközben nem nélkülözi a kesernyés fekete humort sem. A színészek ezúttal elmondhatják, hogy „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni,” mert ritkaságszámba menően ezt szinte valamennyien meg is teszik. Igencsak hosszasan kellene sorolni az érdemeiket.

Közjegyzőként László Zsolt azt az embert testesíti meg, aki nem hagyja, hogy bármi is elkallódjon, elévüljön, feledésbe merüljön, kötelességének tartja, hogy utánajárjon annak, amit rábíztak. Martinovics Dorina és Olasz Renátó az ikerpár, kínok kínján mennek keresztül, míg eljutnak az igazsághoz, a farkasvakság állapota után temérdek megpróbáltatás után felnyílik a szemük. Pál András a rögeszmés gyilkológéppé váló, állandósult bosszúra berendezkedett elsőszülött fiú, kéjjel öl, és fotókon még imádja is megörökíteni a halál pillanatát. Martin Márta az a pótanya, akiből nehezen felfakadó vallomásként tör elő, hogy kígyót melengetve a testén, felnevelte őt, aki a Rusznák András által játszott saját apját is lelövi. Csarnóy Zsuzsanna olyan idegenvezető, aki szenvtelen tárgyilagossággal szónokol öldöklések helyszínén. Sodró Elisa semmiről sem tudni akaró ápolónő, de katona is, ahogy lényegében Schneider Zoltánról is elmondható, hogy két szerepe szerint lehetne áldozat és hóhér egyaránt.

Mintha Örkény István ezt már megírta volna a Pisti a vérzivatarban című groteszk darabjában, hogy bizony lehetünk gyilkosok és megöltek egyaránt. A történelem ismétlődni látszik. Menczel Róbert olyan díszletet is tervezett, hogy az nem kötődik korhoz, ahogy Nagy Fruzsina jelmezei sem. Bárhol, bármikor járunk, nagyon is a jelenről szól a lúdbőröztető erős valóságtartalmú mese.

A Kováts Adél által nem is olyan régen vezetett Radnóti Színház, az elmúlt időszak bemutatóit, A párnaembert és az Iván, a rettenetet is figyelembe véve, új, az eddigieknél háborgóbb, vadabb vizekre evezett. A kulturált, színvonalas, olykor túlzottan is disztingvált polgári színjátszás után, bátrabban, élesebben, szókimondóbban, de mégis akár elvonatkoztatva, filozofikusan is beszél húsba vágó kérdésekről. Mindehhez új tagok is vannak a társulatnál, akik törésvonalak nélkül, harmonikusan illeszkedtek be a csapatba. A Futótűz jelentős, sőt, ki merem mondani, hogy nagy előadás.

2017.01.08 20:00

Az utolsó üzlet: életveszély, kényszer, alku és erkölcs

Publikálás dátuma
2018.11.17 15:17

Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Spiró György kérésének engedve készülő regényéből írt színdarabot Závada Pál Az utolsó üzlet címmel, amelynek ősbemutatóját november 23-án tartják a Szegedi Nemzeti Színházban. Közönségtalálkozót szerveztek szerdán a helyi Somogyi Könyvtárban mások mellett az író, a rendező Lukáts Andor, valamint Szávai Viktória és Jakab Tamás színészek részvételével. A regény nincs kész, és a darab sem – hökkentette meg a szép számú közönséget Závada Pál egy kérdésre válaszolva, aki hozzátette: a kettő segíti egymást, mert darabírás olyan tapasztalatokat nyújtott neki, amelyek felhasználhatóak regényírás közben. A darab története 1944-ben játszódik, amikor Magyarország legnagyobb vállalatbirodalmának zsidó származású tulajdonosai az életben maradásukért, a megmenekülésükért üzletet kötnek az másik oldalon álló és egymással is versengő SS-szel és a magyar kormánnyal. Életveszélyben kötnek kényszerüzletet a csepeli Weiss Manfréd-birodalom leszármazottai (a darabban Kohner-családként szerepelnek), és a vagyon átengedése ellenére nem lehetnek biztosak abban, hogy a másik fél megtartja-e ígéretét – vázolta a darab alaphelyzetét a szerző. Lukáts Andor elbeszéléséből kiderült, hogy az olvasópróbákon részt vett az író, aztán „a színészek és a rendező itt maradt a darabbal”. Jófajta együttműködésnek nevezte a Závada Pállal folytatottat, mégis nagy derültség közepette megjegyezte, hogy Csehovval könnyebb együtt dolgozni, mert már nem él. A szerdai próbán érhették meglepetések a szerzőt, mert húznunk kellett a darabból, és az ilyesmit nem szeretik. Az előadhatóság szempontjai ezt megkövetelik – ismerte el Lukáts Andor. Závada erre reflektálva elmondta, hogy a szerzői és a színházi szándékok egy irányba mutatnak, ami számára megnyugtató. A rendező szerint alapvető erkölcsi kérdéseket boncolgat és jár körbe Az utolsó üzlet. A darabban a dúsgazdag vállalatbirodalom örököseinek megvan a pénzük, és ezzel a lehetőségük, hogy veszélyhelyzetben, egy alku keretében mindent hátrahagyva repülőre szálljanak. – Ám a darabban elhangzik egy nagyon fontos kérdés: hogyan mentse az életét, akinek nincs pénze. Mindennek hátterét Jakab Tamás azzal is megvilágította a vázolt üzlet során ötven embernek egérutat hagytak, de hatszázezer zsidó származású ember bent maradt a kelepcében. Závada Pál elismerte, hallott olyan véleményt, hogy a darab akár a hazai antiszemita érzelmek felkorbácsolására is alkalmas lehet, de ettől nem tart. Az erkölcsi áldozathozatal éppen úgy a része a színműnek, mint az üzleti érdek és érzék – nyomatékosította. Izgalmas ősbemutatónak nézünk elébe.
2018.11.17 15:17
Frissítve: 2018.11.17 15:17

Megindító Mozart Magyarországon

Publikálás dátuma
2018.11.17 13:33
VIRTUÓZ MEGSZÓLALÁS - Az előadásból kiemelkedett Baráth Emőke kristálytiszta gyönyörű szopránja
Fotó: / BÖRÖCZ BALÁZS
Két nagyszabású Mozart-művet adott elő Müpában a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Legnagyobb megelégedésünkre adtak okot a hallottak.
Mozart utolsó szimfóniáját nem véletlenül nevezték el a főistenről, Jupiterről, a zenekedvelők. Valóban grandiózus mű, a szimfónia műfaja által kínált kereteket 1778-ban - és még néhány évtizedig - nem lehetett gazdagabb zenei tartalommal megtölteni. Talán ez is magyarázhatja, hogy bár még több mint három évet élt a zeneszerző a komponálása után, több szimfóniát már nem írt. A régi hangszereken játszó Orfeo zenekar kissé elfogultan kezdett hozzá az interpretációjához, de kisebb hibák hamar elmúltak, és a hangzás is kiteljesedett. Talán kissé túl puhának is tűnt, de a karmester működése nyomán a különböző dallamok, szólamok jól érzékelhetően egészítették ki egymást, ha kellett vitatkoztak, ha kellett összesimultak, áttetszővé téve a tétel szerkezetét. Szép volt a lassú tétel, táncolni lehetett volna a harmadik tétel dallamára. A zárótétel azonban az, ami a mű igazi jelentőségét megadja: a rendkívül bonyolult szövésű textúrához hasonlót addig csak Bach volt képes alkotni, például utolsó befejezetlenül maradt művében, A fuga művészetében. Mozart azonban a klasszicista formai elemeknek is megfelelteti művét, és ismét azt kell mondanunk, a zenekar pontos beszámolót nyújtott a belső összefonódásokról, miközben – mint ahogy a mű előadása során mindvégig – nem feledkezett meg az elsődlegesen feltűnő érzéki tartalomról, egyszerűbben szólva a szép, élvezhető zenélésről sem. Egyet kellett értenünk egyik társunkkal a közönségből, aki a záróhangot követő hirtelen csendbe bekiabálta: brávó. A c-moll mise nagyléptékű alkotás. A Requiemhez hasonlóan – bár csak egy-két tétel erejéig - ez is befejezetlen maradt, maga Mozart is töredékes formájában adta elő Salzburgban. Manapság legtöbbször csak a fenn maradt részeket játsszák, most azonban egy teljessé tett változatot hallottunk. A bachi és händeli mintákat is követő műben jelentős az énekkar szerepe, a Purcell Kórus az évtizedek óta megszokott magas színvonalon látta el feladatát, egységesen, szép tónussal szólt. Természetesen továbbra is első rangúan játszott a zenekar, kiváló fafúvós szólistákkal, és remekelt az üstdobos itt is. Az énekes kvartett tagjaira nem egyenlő mértékű feladatok jutnak, legtöbbet a két szoprán énekel, a tenor egy tercettben, és a záró Bendictus négyesében kap szerepet, ahol a basszus is szóhoz jut. A minden elemében kiváló előadásból is kiemelkedtek Baráth Emőke megszólalásai, kristálytiszta, gyönyörű szopránja, tökéletes technikája, amellyel a virtuóz futamokat kiénekelte önmagukban is jelentős, megindító zenei élményt adtak. Szutrély Katalin kevésbé nagyszerűen, de lényegileg jól állt helyt áriájában és az együttes számokban, a férfiak is hozták az ide szükséges formát. Megérdemelten szólt a végén a hosszas taps. Info:  Mozart Jupiter-szimfónia c-moll mise Baráth Emőke, Szutrély Katalin, Megyesi Zoltán, Najbauer Lóránt Purcell Kórus, Orfeo Zenekar, karmester: Vashegyi György 2018. november 15., Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
2018.11.17 13:33
Frissítve: 2018.11.17 13:33