Európai Unió;Mecénások Klubja;Donald Trump;populizmus;Brexit;

2017-01-14 08:30:00

A populizmus algoritmusai

A hamarosan beiktatott amerikai elnök is kénytelen lesz elismerni, hogy választási győzelmében az orosz hackerek és a közösségi média fontos szerepet játszottak. Donald Trump eddigi cáfolatai azért sem voltak meggyőzőek, mert ő maga is többnyire „csiripelve” szokta tájékoztatni politikai nézeteiről a hüledező olvasókat. E Twitter-üzenetek tartalma néha annyira rémisztő, hogy sokan még reménykednek: ezeket a butaságokat talán mégsem maga az elnök írja. Trump győzelme azonban más szempontból is új korszak kezdetét, nevezetesen a populizmust szolgáló algoritmusok korát jelzi. Ha nem jön létre széles körű nemzetközi együttműködés a választási szabályok összehangolására, akkor 2017-ben akár a francia elnök személyéről vagy a német parlamenti többségről is a keresőmotorok programozói fognak dönteni a választók helyett.

Az elmúlt néhány év és napjaink választásai könnyen meggyőzhettek bárkit arról, hogy a tények már teljesen elhanyagolhatóak a szavazatokért vívott gátlástalan küzdelemben. Minél abszurdabbak ugyanis a politikusok „üzenetei”, annál többen fognak az internetes hírek között rájuk kattintani. Azt pedig nehéz elhinni, hogy ezen a Facebook vagy a többi IT-óriáscég komolyan változtatni akarna. Az ok viszonylag egyszerű: amikor például a Hillary Clintont gyermekpornó támogatásával vádoló hír „jól pörgött” a neten, akkor a közösségi portálok tulajdonosai óriási hirdetési bevételeket kasszírozhattak. Márpedig az amerikai elnökválasztási kampány idején nagyon sokan osztottak meg ismerőseikkel ehhez hasonló otromba hazugságokat. Az olvasók figyelmét hatásosan terelő kattintások milliói azután – akaratlanul is – a populista jelölt ismertségét és népszerűségét növelték.

Soros a populizmus hátteréről

A decemberben szokásos, év végi számvetések sorából az idén mindenképpen kiemelkedik Soros György írása. A milliárdos „A nyílt társadalom védelemre szorul” címmel a Project Syndicate-ben összefoglalta a világszerte terjedő populizmus legfontosabb gazdasági okait. Szerinte a mai helyzet megértéséhez egészen a szovjet birodalom felbomlásáig kell visszanyúlnunk. A szocialistának nevezett rendszerek összeomlása után a pénzügyi globalizáció vált mindent meghatározóvá. A pénztőke mozgásának teljes körű szabadsága az adóztatás és az állami szabályozás elkerülésére is lehetőséget nyújtott. Miután azonban a „győztesek” ritkán szoktak a „vesztesek” kárpótlásával foglalkozni, a rendszerváltás nem hozta meg az általános jólétet. Különösen azt nem, amit a korlátlan szabad verseny hívei – Soros szóhasználatában – a piaci fundamentalisták jövendöltek. Az újraelosztás politikája általában sehol nem működött, s a javak nagy része a felső egy százalék kezében összpontosult, ami társadalmi elégedetlenséghez és elitellenességhez vezetett. A választott vezetők egyre kevésbé tudtak megfelelni a maguk keltette várakozásoknak, így a választók szemében a kapitalizmus és a demokrácia eddig ismert formái váltak hiteltelenné: „egyszerűen szólva, sok ember érezte úgy, hogy az elit a demokráciájukat lopta el.”

Az Európai Unió a kezdetektől a nyílt társadalom eszméjére épült, miután a demokratikus államok közössége vállalta nemzeti szuverenitása egy részének feladását a közös előnyök érdekében. A 2008-as összeomlás után azonban valami kisiklott. Az egyenlők önkéntes társulása a hitelezők és az adósok kapcsolatává alakult át, amelyben az adósok egyre nehezebben teljesítették a hitelezők által diktált feltételeket. Ez a viszony azonban már sem egyenlő, sem önkéntes nem volt. Az Egyesült Államok a II. világháború után még a Marshall tervvel segítette Európát a talpra állásban. Ezzel szemben Németország, az EU vezető hatalmaként a válság után is ragaszkodott a szigorú megszorítások politikájához, ami önző érdekeket szolgált. Angela Merkel ugyanis jól érzékelte a populizmusra hajló választói akaratot, amikor kiállt amellett, hogy minden tagállamnak saját magáért kell felelnie. Ez volt a dezintegrációs folyamatok kezdete, ami később világjelenséggé vált. A széthúzás erőinek már a Brexit is komoly bíztatást jelentett, amit Trump megválasztása, majd az olasz alkotmányos reform elutasítása követett.

E kemény hangú kritika szerint a fenti folyamatok eredményeként kerültek a demokratikus értékek válságba, ami mindenütt lehetővé teszi a populizmus térhódítását. Még a demokrácia élharcosának számító Egyesült Államokban is egy szélhámost (con-artist) és potenciális diktátort választottak elnöknek. Jóllehet Trump retorikája némiképp enyhült a megválasztása óta, de sem viselkedése, sem a tanácsadók összetétele nem változott. A kabinet hozzá nem értő szélsőségesekből és nyugdíjas tábornokokból áll.

A világ újabb fordulóponthoz érkezett, s többé már nem tekinthetünk rá a szokásos (business as usual) módon. Soros György szerint mindez a tömegekkel való kommunikáció teljesen megváltozott formáiból is jól látható. A veszélyesen megerősödött Vlagyimir Putyin például azzal stabilizálta hatalmát, hogy ellenőrzése alá vonta a közösségi médiát. Mesteri módon aknázta ki az informatikai vállalatok üzleti modelljében rejlő lehetőségeket: téves információkkal és álhírekkel megzavarva a választási folyamatot, hathatósan segítette Donald Trump megválasztását.

Csontváry szeme

Csontváry szeme

Széri-Varga Géza
A Szép Szó eheti számának képzőművészeti illusztrációit Széri-Varga Géza szobrászművész készítette. Az 1951-ben született művész alkotásainak többsége a klasszikus értékekhez és eszményekhez kötődik, művészete a szobrászat megannyi területén megtalálható: készített nagyszabású köztéri emlékműveket, komponált díszítőszobrot, faragott meg öntött portrét, és persze készített kisplasztikákat, érmeket. Borbás Tibor, Mikus Sándor és Somogyi József tanítványa.
 

Az IT-világcégek és a jog

Az „amerikai tragédia” tanulsága azonban az is, hogy a meglepő végeredményben nem csak gazdasági okoknak, hanem a digitális világcégek szabályozatlan működésének is szerepe volt. Ha például a Google – a szellemi termékét védő üzleti titokra hivatkozva – továbbra is elzárhatja az állami hatóságok elől a keresőmotorjait működtető algoritmusokat, akkor az információs gazdaság szabályozása lényegében fikció marad. Mint utaltunk rá, a közösségi média valótlan, manipulatív álhírei jelentős mértékben járultak hozzá Trump győzelméhez. Ezért – már csak alkotmányos okokból is – elkerülhetetlen lenne a közösségi média valamilyen szintű szabályozása, mert az „önszabályozás” sem a nagy informatikai cégek tulajdonosaitól, sem az ott hirdető üzleti vállalkozásoktól nem várható. A Facebook például – bármilyen közjogi felhatalmazás nélkül – jelenleg maga dönt arról, hogy egyes állami hatóságok megkeresése esetén kiad-e egyáltalán felhasználói adatokat. Így nemcsak a nemzetállamok, hanem a nemzetközi szervezetek is inkább csak megfigyelők a globális gazdaság leggyorsabb ütemben bővülő ágazatában. Az IT-szektorban működő óriásvállalatok tevékenységi kereteinek szabályozásában lényegében több éves lemaradást kellene behozniuk.

Az internet jogával ma már gigabájtokban mérhető szakirodalom foglalkozik, s a magyar büntetőjog is ismeri például az információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás, vagy a tiltott adatszerzés tényállását. Az eddigi szabályozási erőfeszítések azonban főleg arra irányultak, hogy a bűncselekmények megakadályozását össze lehessen egyeztetni a világháló legnagyobb értékével: az információk áramlásának globális szabadságával. Így például nincs és nem is lehet vita arról, hogy a terrorizmust, a nemzetközi kábítószer-kereskedelmet, vagy a gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket az interneten és azon kívül is üldözni kell. Természetesnek tekinthetjük azt is, hogy a Facebook a hatóságok felhívása nélkül is elérhetetlenné tette azt a videót, amelyen egy színes bőrűekből álló társaság brutálisan megkínzott egy fehér fiatalembert. Miután a felvételen jól hallhatóan Donald Trumpot is szidalmazták, így a hatóságoknak viszonylag könnyű dolguk volt gyűlölet-bűncselekmény miatt vádat emelni az elkövetők ellen.

Mint láttuk, az amerikai elnökválasztás esetében a választói akarat tömeges befolyásolása egészen másképp történt. Ezért kérdés: ki és milyen jogi alapon állapítja meg a jövőben, hogy mi tekinthető „hamis hírnek”, amellyel a határokon kívül működő számítógépek segítségével avatkoznak be egy választási folyamatba? Az a valótlan állítás például, hogy a pápa Trump-ot támogatja, csak egyszerű – bár meglehetősen primitív – hazugság volt, és terjesztői nem valósítottak meg bűncselekményt. Mégsem mondhatjuk, hogy semmi nem történt. Ha egy ilyen hírt akár csak néhány százezren osztottak meg vallásos ismerőseikkel, az már akár a választás sorsát is eldönthette. Ismert ugyanis, hogy Hillary Clinton vetélytársánál közel három millióval több választói szavazatot kapott, s Trump győzelmét csak az elektori rendszer torzításainak köszönhette.

Az alapjogok talán segítenek

Az amerikai elnökválasztás tapasztalatai vélhetően felhívják a felelős politikusok és a jogászok nemzetközi közösségének figyelmét e – technikai és jogi szempontból egyaránt nehezen kezelhető – problémára. A választások kimenetelét ugyanis joggal tekinti a jövőben is minden nemzetállam szuverenitása legbelső ügyének. Biztosra vehető, hogy nem csak az amerikaiak háborodnak fel egy külföldről támogatott hacker-támadás esetén. Az alapjogok szempontjából viszont abból az egyszerű alkotmányos elvből indulhatnánk ki, hogy a választópolgárok véleményét megtévesztéssel senki nem befolyásolhatja. A magyar büntetőjog például már ma is a választás rendje elleni bűncselekménynek tekinti, ha a választásra jogosultakat bárki tudatos megtévesztéssel befolyásolni törekszik. A Trump-esethez hasonló történetek elkerüléséhez azonban nemcsak a nemzetállami hatóságok szoros összefogására lenne szükség. Az informatikai világcégek együttműködési hajlandósága nélkül az államok technológiai és jogi kapacitása biztosan nem lesz elegendő.