sikkasztás;ügyvéd;

2017-01-27 12:21:00

Sikkasztó ügyvéd - 55 milliót nyúlt le ügyfeleitől

Vádat emeltek egy szegedi ügyvéddel szemben, aki tizenegy ügyfelének mintegy 55 millió forintját sikkasztotta el - közölte a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Serfőző Katalin elmondta, hogy a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség az ügyvédet nagyobb, valamint jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettével és jogosulatlan elsajátítás vétségével vádolja. A vádirat szerint az ügyvéd 2011 augusztusa és 2015 márciusa között tizenegy esetben nem a megállapodásoknak megfelelően kezelte az ügyfelek által átadott pénzt, hanem saját megélhetését fedezte belőle. Egy esetben pedig a letéti számlájára tévesen megküldött pénzösszeget vette fel és használta jogtalanul.

Az ügyvédi letétként kezelt pénzt az ügyvéd nem hasznosíthatja, azt csak az ügyfél rendelkezései szerint fizetheti ki. A vádlott az ügyfelek pénzét - határidőn túl, egy sértett kivételével - visszaadta. A hiányzó összegeket legtöbbször egy másik ügyfél által átadott pénzből fizette vissza. A vádlott 2015 márciusa óta nem folytat ügyvédi tevékenységet - tudatta az ügyész.