Kálmán Olga volt az utolsó csepp? - Felmondási hullám Simicska tévéjében

Publikálás dátuma
2017.01.31 14:27
Fotó: Népszava
Fotó: /
Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél. Csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését. Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus. Mindannyian a jobboldali Echo TV-hez szerződnek - írja a Magyar Idők. 

A lap úgy tudja, hogy a szakítás oka a tulajdonos által megkövetelt 180 fokos politikai fordulat. Már tavaly év végén bizonytalanná vált a hangulat a szerkesztőségben, miután kitudódott, hogy még a hírigazgató, Nagy Zoltán is a rivális Echo TV vezetőjével tárgyalt. A hírcsatorna dolgozóinál Kálmán Olga, a liberális oldal emblematikus riporterének érkezése volt az utolsó csepp a pohárban.

A teljes cikket itt olvashatja. 

Szerző
2017.01.31 14:27

Személyes adatok millióit lopták el Kínában

Publikálás dátuma
2018.09.22 13:13
Illusztráció
Fotó: AFP/dpa/ Lino Mirgeler
21 embert letartóztattak az adatlopási üggyel kapcsolatban.
10 millió személyes adatot, köztük felhasználóneveket, csomagkövetési számokat és telefonszámokat loptak el az internetes kereskedelemmel foglalkozó Alibaba csoporttól Kínában - írja a Reuters. Pénteken 21 személyt letartóztattak az eset kapcsán.
Az elkövetők az Alibaba egy logosztikai központjának vonalkód-olvasó berendezéseit fertőzték meg egy rosszindulatú szoftverrel, és így jutottak az adatok birtokába a Xinhua kínai hírügynokség értesülései szerint. Állítólag a kiberbűnözőknek nem sikerült az ellopott adatokat harmadik félhez eljuttatnia.
2018.09.22 13:13

Minden gyereknek családban a helye

Publikálás dátuma
2018.09.22 12:40

Fotó: Shutterstock/
Gólyafészekre gyűjtenek a Gólyahír Alapítvány követei, hogy valóra váltsák nemrégiben elhunyt Gólyanagymamájuk, az egyesületet közel 20 évig vezető Mórucz Lajosné Gabika utolsó álmát: legyen egy olyan közösségi tér, amely állandó bázisa lehet az örökbe fogadó gólyahíres családoknak.
Merthogy lesz. Egészen biztosan. Kijelentő módban, csak épp ebben a pillanatban még jövő időben. Amikor Gabika halála előtt két nappal Grim Marcsi, az adománygyűjtést felvállaló 19 követ egyike – maga is örökbe fogadó édesanya – beszélt vele, a közösségi tér megvalósítása nem álomként, hanem tényként merült fel. Gabika nem ismert lehetetlent, hitvallása volt, hogy nincs probléma, csak megoldandó feladat. Ennek a jelmondatnak a mentén hirdetett adománygyűjtő kampányt a Gólyahír Alapítvány, melyben azt kérik, hogy aki csak tud, járuljon hozzá, akár egy csekélyke összeggel is, az álmuk megvalósításához. Már maga a kampány, pusztán az a tény, hogy a követek kiviszik a nyilvánosság elé a témát, beszélnek róla, és a személyes kapcsolataikon keresztül egyre szélesebb körben terjesztik, elindított egyfajta érzékenyítést. Merthogy nemcsak az a cél, hogy meglegyen az épület, hanem az is, hogy oszoljon a fejekben a homály, enyhüljön a zavar: az örökbefogadás jelensége természetes legyen, ne pedig tabu - olvasható a Vasárnapi Hírek írásában. 

Saját, még ha nem is vér szerinti

Sajnos ma még sokkal inkább tabutéma, az emberek zavarba jönnek és kihátrálnak a beszélgetésből, ha például kiderül, hogy kisfiuk osztálytársa, Józsika nem vér szerinti gyereke a szüleinek. Paulon Viktória, a Kisrigók – Három gyerek hazatalál című mesekönyv szerzője (saját gyerekei örökbefogadásának történetét, előzményeit írta meg benne) szerint egyáltalán nincs benne a köztudatban, hogy egy szülő-gyerek közösség nem csupán vér szerinti kötelékekből alakulhat családdá. Őt például egészen addig nyüstölték, hogy lehet, hogy ő szőke, fehér bőrű, a gyerekei pedig feketék és sötétebb bőrűek, amíg elő nem rukkolt a pofonegyszerű válasszal: nem ő szülte őket. Onnantól nemcsak a témát, hanem őt is hanyagolni kezdték a szülőtársak – mentségükre szóljon, nem rosszindulatból, sokkal inkább zavarból. „Gabika mindig azt mondta, azzal segítünk a legtöbbet, ha beszélünk róla, merthogy főként tájékozatlanságból és információhiányból ered a fura, zavart érzés az emberekben” – meséli Marcsi, aki követtársaival együtt egyfelől hegyeket hord arrébb, hogy az ügy érdekében minden követ megmozgasson, másfelől pedig mesél, a saját történetükről, hogy egyre többek számára tegye nyilvánvalóvá: az örökbe fogadott gyerek épp ugyanannyira saját, mint a vér szerinti, annyi különbséggel, hogy őt nem a pocakjában, hanem a szívében hordta az édesanyja.

Csak ő lehet a miénk

„Marcit nemcsak én, hanem a férjem is a szívében hordta – kezd bele személyes sztorijukba, amiről több mint egy év után sem tud meghatódottság nélkül mesélni. – Nálunk viszonylag hamar kiderült, hogy nem lesz vér szerinti gyermekünk, ezért egy év próbálkozás után el is indítottuk az örökbefogadási eljárást, és bejelentkeztünk a lakóhelyünk szerint illetékes Tegyeszhez (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat). Egy féléves procedúra után – környezettanulmányok, pszichológiai és alkalmassági vizsgálatok, kötelezően elvégzendő tanfolyam) – kaptuk meg az alkalmassági határozatot, amellyel felkerültünk a budapesti és az országos listára. Emellett az összes létező örökbeadással foglalkozó civil egyesülethez és alapítványhoz bejelentkeztünk. Mindenhol nagyjából 6-8 év várakozási időt prognosztizáltak – abban lehetett reménykedni, hogy mivel korban, származásban és betegségek tekintetében is rugalmasak voltunk, ha nem is újszülöttként, de legalább korábban érkezik meg hozzánk a gyermekünk. Persze a Gólyahír Egyesület volt az álom, a számok is azt mutatták, hogy ők a leghatékonyabbak – az elmúlt tizennyolc évben 905 babát segítettek családba –, de akármikor hívtam Gabikát, mindig azt mondta: 5-6 év. A Gólyahírnél évente nagyjából 600 család vár csecsemőre, Marcsiék is valahol a háromszáznyolcvan-akárhanyadik helyen álltak, amikor Gabika segítséget kért egy rendkívüli eset kapcsán. Tisztázatlan jogi körülmények adódtak: az életet adó anya szerette volna örökbe adni a babáját, de nem volt meg a férj, aki hiába nem a vér szerinti apa, a magyar törvények értelmében neki kell lemondania a gyerekről ahhoz, hogy ne állami gondozásba kerüljön. Gabika végső tanácstalanságában fordult a közösséghez – ő is és az életet adó anya is mindent megtettek, amit csak tudtak, mégsem találták a férfit. Mivel nekem van egy barátom, aki kifejezetten azzal foglalkozik, hogy megtaláljon embereket, nem mellesleg még örökbe fogadó szülő is, összekötöttem őket, hátha tud segíteni. Másnap viszonylag késő este csörgött a telefon. Gabika hívott, hogy megvan a férj, és mivel közvetetten nekünk köszönhető, hogy a kisfiú nem kerül állami gondozásba, úgy gondolja, hogy Marci a mi gyerekünk. Sokkos állapotba kerültünk a férjemmel. Mindig mondták, hogy váratlanul fog érkezni a hívás, de erre álmunkban sem gondoltunk. Marci kétnapos volt, amikor a férjemmel először a kezünkbe foghattuk, és attól a pillanattól kezdve tudjuk, hogy nem véletlenül nem lett vér szerinti gyerekünk. Csak ő lehet a mi fiunk.”

Ügy van, rengeteg

Marcsiék története csak egy a sok közül. A statisztikák szerint ma Magyarországon minden hatvanadik gyerek örökbefogadott, ez azt jelenti, hogy lényegében minden második iskolai osztályban, óvodai csoportban van szívben fogant lurkó. Ehhez képest alig beszélünk róla, tabuként kezeljük. Az életet adó anyákat a társadalom elítéli, mondván, még a kutya sem dobja el magától a kölykét. A többség elképzelni sem akarja, hogy aki örökbe adja a gyerekét, épphogy nem eldobja, hanem egy elképesztően nehéz döntés után gondoskodik róla. Az ok az esetek nagyon nagy hányadában a mélyszegénység – aki tudja, hogy a körülményei miatt nagy valószínűséggel állami gondozásba kerülne a gyereke, ezért inkább örökbe fogadó családba adja, azt Marcsi szerint tisztelni kellene, nem pedig megvetni. Ezért is van a kampány, amelynek persze elsődleges célja a közösségi tér létrehozása, de épp ennyire fontos, hogy akik adományaikkal felvállalják az ügyet, azok az efféle, tisztázatlan és homályos kérdésekben is nyíltan és természetesen foglaljanak állást. Zsolnai Endre, a Lurdy Ház marketing- és kommunikációs igazgatója is a Gólyahír Alapítvány mellé állt – vallja, hogy mindenkinek, aki az átlagosnál egy picivel több lehetőséggel rendelkezik, elemi kötelessége kellene legyen, hogy segítsen. „Sajnos ennek még nincs kultúrája Magyarországon – állítja a civilben is jótékonykodó szakember, aki 14 éve tulajdonosa a mélyszegénységben élő gyerekeket támogató MikulásGyárnak. – Elég csak arra gondolni, hogy az emberek több mint 50 százaléka még csak az adója 1 százalékáról sem rendelkezik. Azt gondolom, hogy egy társadalom akkor tud jól működni, ha tagjai összefognak, együtt mutatnak erőt és törődnek egymással. Persze elsődlegesen az állam feladata volna, hogy például egyetlen gyerek se kerüljön állami gondozásba, de azt is gondolom, itt az ideje, hogy szakítsunk a patriarchális társadalmi berendezkedéssel, aminek a tetején ott ül az állam, aki majd mindent megold. Nem old meg mindent. Nekünk kell egymás segítségére sietnünk. Ügy van rengeteg.” És ahogyan Marcsi is mondja, mindenkinek kell, hogy legyen egy jó ügye.
2018.09.22 12:40
Frissítve: 2018.09.22 12:44