hulladék;Afganisztán;polgárháború;

2017-02-06 09:51:00

Gyerekek a háború célkeresztjében

Afganisztánban jelentősen megemelkedett a polgárháborúnak áldozatul esett gyermek száma. 2016-ban 923 gyermek halt meg és 2589 sérült meg. Legtöbbjükkel akna végzett. Az utóbbi 15 évben ez a legmagasabb szám – derül ki az ENSZ által készített dokumentumból.

Összességében 2016-ban 11 418 személy vesztette életét, amely három százalékos emelkedésnek felel meg az előző évhez képest. A gyermekek esetében azonban különösen drámai, 24 százalékos az emelkedés. Zeid Ra'ad Al Hussein, az ENSZ emberi jogi főbiztosának közlése szerint ideje lenne, hogy az afganisztáni polgárháborúban résztvevő felek számolnának azzal, hogy a konfliktussal milyen súlyos károkat okoznak a jövő generációjának. Tavaly októberben, Kunduzban például két helikopterből lőttek ki rakétákat. Bár a tálibok állásait akarták bombázni, egy cipész házát találták el. Négy gyermek sérült meg súlyosan, egyikük a lábát vesztette el.

Az ENSZ jelentése rámutat, hogy 2014-ben a nemzetközi erőket visszavonták a hadszíntérről, így a harcok egyre inkább a városokban zajlanak. A tálibok Afganisztán 407 körzetéből 97-et ellenőriznek.