A Föld majmok nélkül

Fenyegetnek bennünket, pánikot keltenek, vagy csakugyan ekkora a veszély? Végig böngészve a világsajtót, nem a szenzációkat hajszoló bulvárlapokat, hanem a magukat komolyaknak hirdetőket, az a benyomás támad, hogy a természetet pusztítva hovatovább önmagunkat irtjuk ki. A legfrissebb riasztások azzal bódítanak, mindössze néhány évtized, és a hozzánk, emberekhez legközelebb álló emlősök, egyik kedvenceink, a majmok hamarosan végképpen eltűnnek mellőlünk. A derűlátóbb változatok még adnak nekik vagy fél évszázadot, a pesszimistábbak már csupán úgy két és fél évtizedet, negyed századot. Olyannyira szó szerint értik ezt, hogy hozzáfűzik, ne legyünk könnyelműek, minden szót komolyan kell vennünk.

A tudománnyal elborzasztó Science Advances úgy általában huszonöt évről, fél évszázadról tesz említést. Tanulmánya szerint változatlanul abban a téveszmében élünk, hogy a Földteke a tulajdonunk, rajtunk kívül senkinek nincs köze hozzá. Mintha az erőforrások kimeríthetetlenek volnának. Kizsákmányolva a mezőgazdaságot, a húskészletet, a fűtőanyagokat, a fémeket, a hasznot hajszolva, mindent fölzabálunk. Sem erdő, sem állat nem élvez kíméletet. A vitathatatlanul kétségtelen következmény, hogy a majomfajtáknak immár a hatvan százalékát fenyegeti a végveszély, az emberi rombolás hatása.

Ez a végső következtetése annak az összefoglalónak, amelyet a primatológusok, az emlősöket kutatók tettek közzé, olyan terjedelemben és részletességben, hogy párját ritkítja. De hozzá biggyeszti, nem csupán a majmokról van szó. Az állat és növényvilág egésze van veszélyben, „tömeggyilkosságot” említhetünk. A kimutatás szerint – egyesek túlzásnak vélhetik – a vastagbőrűek immár hetvenmillió éve vannak jelen a Földtekén. A pusztulásuk mértéke komolyabb, a hatszorosa annak, mint amit még a közelmúltban is kimutattak. Negyven esztendő alatt a gerinceseknek több mint a fele pusztult el. Afrika rejtélyes emlősei kihalnak. Különösen látványos az elefántok eltűnése. A szavannák vastagbőrűjeinek a száma mindössze 2007 és 2014 között, úgy fél évtized alatt, harminc százalékkal csökkent. Napjainkban. Afrika gyarmatosítása előtt húszmillió elefántot tartottak számon, amíg az 1970-es fölmérés mindössze egymilliót. Becslések szerint jelenünkben 400 ezerre becsülhetjük őket. Alig lelhetnek már oroszlánokra, leopárdokra, orrszarvúakra. Nincs jövőjük.

Valahányszor ismételten nekifognak a számbavételnek, az okok csaknem szó szerint ugyanazt erősítik meg. Szétzúzzák az állatvilágot a mezőgazdaság állandó pusztításával, bármilyen furcsa, a tenyésztéssel is, a föld mélyének föltárásával, a vadászattal, a kereskedelemmel, a környezet szennyezéssel, a légkör fölfűtésével, mint a jelentés népszerűen és közérthetően megfogalmazza, ezzel a halálos koktéllal. Semmivel se enyhül az ember pusztító tevékenysége a természeti környezetben, egyfelől a száguldó népességnövekedés miatt, mindenekelőtt Afrikában. A tudományos figyelmeztetések mindezen jottányit se változtatnak.

A világ – mondják az okosok – szemünk láttára sorvad el. A megfogalmazás maga is tragikus. A jövő nemzedékei élőlényeket már csupán az állatkertekben, meg archívumok képein láthatnak majd. A természet változatossága szempontjából mindez végzetes. Jóvátehetetlen. Mert egyes fajták teljes pusztulása megváltoztatja nem csupán a versengések jellegét, a kártevők szaporodását, hanem az élelemlánc karakterét is. Torzul a rendszer teljessége, már-már megnövelvén az emberiség kiszolgáltatottságát is. A föld szennyeződik, a levegő és a víz gyilkos lesz, az erdők és óceánok széndioxid tartalma korlátlanná növekszik.

Mi tehát a teendő, tette föl a kérdést, a tanulmányt publikáló Science Advances figyelmeztetése. Egyáltalán nem kizárható véli – nem szenzációs és nem is eredeti fölfedezés, hogy a legnagyobb károkat a legszegényebb vidékek szenvedik el. A hasznot pedig a zugkereskedelem zsebeli be. Az emberiség a tudomány riasztását elengedheti a füle mellett, csak éppen az a kockázat, hogy eltűnünk a Földtekéről. Szép kilátás, bár kezdünk már torkig lenni az intésekkel.