aláírás;NOlimpia;célegyenes;138 ezer;

2017-02-13 19:35:00

NOLimpia - Őrült sprint a célszalagig

Információink szerint sikerült összegyűjtenie a Momentum Mozgalomnak (MoMo) az olimpiai népszavazáshoz szükséges, 138 ezer aláírást. Ugyanakkor a szervezet folytatja a gyűjtést, hiszen az aktivisták korábban kijelentették, 180-200 ezer szignót akarnak gyűjteni, hogy biztosan legyen elég hiteles aláírás. A momentumosok egyébként végeztek ellenőrzéseket az íveken és nem találtak nagy számú, szándékosan érvénytelen aláírást.

Az utolsó hivatalos összesítés szerint 110 ezer aláírás gyűlt össze, de ebben még nincsenek benne a múlt héten gyűjtöttek, a mozgalom a pénteki határidőig ugyanis nem akar újabb adatokat közölni. A gyűjtésben segédkező Együtt és a Párbeszéd is a hét második felében adja át az íveket összesítésre, az LMP viszont már a hétvégén átküldte 23 ezer összegyűjtött aláírását. A Momentum beszámolója szerint meglepően sok szignó érkezik be az online letölthető ívekből: "rengeteg önjelölt aktivista van, aki otthon kinyomtatja a lapot, és a szomszédságában is aláírást gyűjt. Erről sajnos külön számunk nincs, és azt sem tudjuk kimutatni, hányan nyomtatták ki az ívet" - számolt be lapunknak Papp Gergő sajtókoordinátor.

Eközben az is kiderült, a fővárosi lakosság több mint 60 százaléka elutasítja az olimpiarendezést, országosan 51 százaléknyian vannak a játékok ellen. Mindez a 24.hu által nyilvánosságra hozott, a Momentum számára készült közvélemény-kutatás eredményeiben áll, ahogyan az is: Budapesten az emberek 79 százaléka akar referendumot, országosan ez az arány 74 százalékos. Ha megtartanák a népszavazást, a budapestiek több mint 85 százaléka voksolna.

Kovács Gergely, az MKKP vezetője a Blaha Lujza téri standnál - Fotó: Molnár Ádám, Népszava

Kovács Gergely, az MKKP vezetője a Blaha Lujza téri standnál - Fotó: Molnár Ádám, Népszava

Mindeközben élesedik a vita a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) sajtótréfája, az olimpiai "Magyar Idők" miatt. "Igazából, ha bíróság elé kerül a dolog, akkor a tárgyalást el kellene napolni 2024-ig, hogy vizsgálható legyen: tényleg valótlanságokat írtunk-e le a Minapi Időkben" - vélekedett Kovács Gergely miután az MKKP tegnap kiosztotta a Magyar Időkre hasonlító újságját, s a kormánylap perrel fenyegette meg a pártot. A Kutyapárt elnöke hozzátette, "egyébként is, lehet, hogy 2024-re már a miénk lesz a Magyar Idők, miért ne adhatnánk ki előbb egy akkori lapszámot". Ugyanakkor nem biztos, hogy eljut az ügy a bíróságra, hiszen másfél éve a párt egy hasonló, álhírekkel teli Magyar Hírlapot adott ki, akkor Széles Gábor lapja is perrel fenyegetett, erről azonban Kovács szerint azóta nem hallottak. "Az ügyvédünk szerint legrosszabb esetben egy egymilliós bírságra számíthatunk. Ezt pillanatok alatt összeadják a támogatók. Mondhatjuk, hogy a párt az ilyen bírságokból él" - mondta az elnök.

Az MKKP 15 ezer példányban kiosztott lapjából megtudni többek között, hogy a túl nehéz olimpiai létesítmények miatt Csepel elsüllyedt, de a rendezéssel keletkezett államadósságra nem lesz gond, mert "Orgoványi Béla" teljes egészében átvállalta. A pártelnök szerint semmilyen atrocitás nem történt a lapok kiosztásakor, "nem jöttek rendőrök, sem dühös nénik, és tudtommal egyetlen passzivistánkat sem gyújtották fel a nap folyamán". A Kutyapárt is szorgosan gyűjti az aláírásokat, Kovács szerint 4 fővárosi standjuk nagyjából 5000 szignót gyűjtött eddig.

Szegeden is kapós volt a Kutyapárt újságja
Szegeden is kiosztottak 500 példányt a Magyar Kétfarkú Kutyapárt olimpiai álhírekkel teli lapjából. A Délmagyar  beszámolója szerint a szegediek egy része mosolyogva lapozgatta az újságot, mások demonstratív módon nagy ívben elkerülték a rikkancsokat, és olyan is akadt, aki miután átlapozta, azt mondta, neki csak a Gyurcsány hiányzik belőle.