tüntetés;béremelés;Dunaferr;

2017-02-15 06:22:00

Bérük emeléséért tüntetnek a dolgozók a Dunaferrnél

A középtávú bérmegállapodás végrehajtása mellett további alapbéremelést követel a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, ezért a szakszervezet a bértárgyalás befejezésére előírt határidő utolsó napján, február 15-én, szerdán délutánra demonstrációt hirdetett Dunaújvárosba, a Dunaferr társaságcsoport székháza elé.

A szövetség közleményében azt írta, hogy követelésük fedezete a kormány által a munkáltató számára a szociális hozzájárulási járulék 5 százalékos csökkentéséből adódó mintegy egymilliárd forint megtakarítás lenne. Megjegyezték, hogy a 2015-ben megkötött, középtávú bérmegállapodás szerint 2017-ben mindössze 1,7 százalékos alapbérfejlesztést kíván a munkáltató végrehajtani.

Az ISD Dunaferr Zrt. közölte, a menedzsment folyamatosan egyeztetett a szakszervezetekkel, a bérre vonatkozó észrevételeket meghallgatta, és kész tárgyalni. A vállalatvezetés a jelenleg érvényes bérmegállapodás utáni időszakra szóló új, teljesítmény-ösztönző rendszert is magába foglaló megállapodás kidolgozását javasolja.