Előfizetés

Hallgass a szívedre!

Nem mondom, hogy a magyar demokrácia szisztematikus felszámolása bocsánatos bűn, és persze eszemben sincs elnézni, hogy a Fidesz hét év alatt lerombolta a fél - s ha csak a fél! - ország morális tartását, de ami engem illet, most végre sikerült meglátnom a NER jó oldalát. Az pediglen a Kétfarkú Kutya Párt.

Viccpártok csak olyan országokban érnek el ekkora sikereket, ahol az ember igazából nem tudja, sírjon-e vagy nevessen. Amit Izlandon a megbízhatóan elviselhetetlen klíma mellé társult pénzügyi csőd jelentett a Legjobb Párt számára, az lett a NER szürreális világa a Kétfarkúaknak. Ők még mindig a vicces fal- és járdafestéseknél tartanának, ha a Fidesz nem zár minket szögesdrót mögé, nem lopja ki a szemünket, és Orbán Viktor kertje végében nem épül stadion, amely - csodálkoznék, ha nem így volna - álmaiban már olimpiai meccseknek ad otthont.

Én is tudom, hogy alighanem rámegy az ország, ha valami tébolyult véletlen következtében végül megkapjuk az olimpiarendezés jogát. De kérem, ne vegyék léhaságnak, ha bevallom: a komoly tét ellenére évek óta nem röhögtem olyan jót, mint a Kétfarkúak által előállított Minapi idők olimpiai különszámát lapozgatva. A hülyeség példaszerű magasiskolája ez a kiadvány, ha csak ennyi dokumentum maradna az utókorra Magyarország 2017. év eleji állapotáról, már pontos képet kapnának az utánunk jövők, milyen is volt a Nemzeti Együttműködés Rendszere.

Persze aki elég öreg hozzá, hogy emlékezzék a rendszerváltásra, annak lehet saját tapasztalása arról, hogy akkoriban is létezett egy ilyen üdén szemtelen, szívvidítóan szókimondó pártocska. Fidesznek hívták.

Rendszerhiba

Nálunk sosem a politikusok vagyonosodnak. Milliárdos lesz a kollégiumi szobatárs, tönkrenyeri magát a földpályázatokon a telekszomszéd gázszerelő, állami megrendelések révén Csányi Sándor-volumenű pénzemberré válik néhány, korábban csak a felcsúti stadionban készült szotyizós képekről ismert középvállalkozó – de az a szűk személyi kör, amelyik a legújabb leggazdagabbakat fölemelő döntéseket hozza, továbbra is a népnek tetsző puritán viszonyok között sanyarog. (Legalábbis a vagyonbevallások szerint.) A Nemzeti Együttműködés már csak ilyen - ahogyan Orbán Viktor nyilatkozta a minap a szokásos, visszakérdezés nélküli álinterjúi egyikében: „a szemünk előtt egy olyan állam képe lebeg, amely erős, méltányos és tisztelhető, mert minden szegletében a közérdeket rendeli a magánérdek elé”.

Hogy a valóságban mi lebeg a kormányfő szeme előtt, arról a politikaközeli vagyonfelhalmozást az állampolgárok szeme elől eltakaró ügyészségi-rendőrségi-államapparátusi együttműködés nyomán úgyszólván csak minden szökőévben kapunk információt – ezért is ég bele a kollektív tudatba minden lesifotó, amikor mégis sikerül átlesni a paraván résein. Ezek a ritka rendszerhibák természetfölötti jelenségeket tesznek átmenetileg láthatóvá. Egy lakást, amelyik kézrátétel útján, magától szaporítja a négyzetmétereit (aki kétségbe vonja, hogy itt kereszténydemokrata kormányzás folyik, higgyen legalább a nyilvánvaló csodákban), politikuscsemetéket svájci bankszámlákkal és vízparti luxusapartmanokkal (a korán kezdett szorgalom méltó gyümölcsei, nyilván, hiszen a papa vagyonbevallásában nincs nyoma a forrásuknak), meg kormánytagokat, akik olyan takarékosan élnek, hogy éves bevallott jövedelmük többszörösét képesek elkölteni havonta, és még mindig bőven marad nekik Vuitton-táskára vagy Rolex Bubbleback órára. Egy pillanatfelvétel nyomán vált közszereplővé Nárcisz kutya is, akinek filmre kívánkozó élettörténete az Orbán-család ölebeként kezdődött, az állatkínzókkal történt drámai találkozással folytatódott, és oda konkludált, hogy Első Eb lett egy Alcsútdoboz melletti majorságban. Történetesen abban, amelyet Mészáros Lőrinc azért bérel – úgymond – az Orbán-családtól, hogy ott olyan munkagépeket tároljon, amelyeket még senki sem látott az Orbán-tanyán. Mészáros mindenesetre azóta is szorgalmasan vásárolja a földeket a birtok körül, azt pedig nyilván csak a rossz nyelvek terjesztik, hogy a „bérlés” valójában visszaosztás, ezen az úton lesz a Mészáros-cégekhez bőven jutó közpénzekből kifizetve Orbánék földhalmozása.

A vagyoneltitkolási rendszer hasonló anomáliáit – mint amilyen, a fentieken túl, az Orbán-családhoz köthető cégcsoport állami hitelének Mészárosék közeléből történt faktorálásos rendezése is – nálunk mindig korrekció követi. Errefelé nem a lopás számít rendszerhibának, hanem az, ha kiderül: tehát nem a törvényi szigort, hanem a titokháló sűrűségét fokozzák. Már várjuk a jogszabályt, amellyel a faktorcégek ügyletei elveszítik közadat-jellegüket. Kedves emberek, nincs itt semmi látnivaló, csak a hatalom megint a saját zsebébe tömött néhány állami milliárdot, tessenek szépen hazamenni.

Vérszagra gyűl az éji vad

Nem csoda, hogy hirtelen mindenki ugyanazt kezdte kérdezni: mit tudott az elnök, és mikor tudta meg? Ez egyenes utalás a Richard Nixon dicstelen bukásával végződött Watergate-ügyre

Miközben Kim Dzsong Un ügynöknői csendben Malajziába érkeztek, hogy meggyilkolják az észak-koreai diktátor renegát féltestvérét, az amerikai titkosszolgálatok sem voltak tétlenek. Kinyírták Trump elnök nemzetbiztonsági tanácsadóját. Michael Flynn tábornokkal ez már másodszor esett meg, ami önmagában is szép teljesítmény. 2014-ben a Pentagon saját titkosszolgálata, a DIA éléről is botrány közepette kellett távoznia, mert saját kollégái szerint túl habókos volt és nem tartotta be a szakmai játékszabályokat. Mániákusan koncentrált az iszlám terrorizmus jelentette fenyegetésre, és levette tekintetét Oroszországról. Nem csoda, hogy pont megfelelt Donald Trumpnak, aki a kampányban borzalmas színekkel festette le a terrorfenyegetést, ellenben barátjának nyilvánította Vlagyimir Putyint.

Két hivatala között Flynn pénzért tartott előadást Moszkvában, kommentátorként dolgozott az RT nevű orosz propagandatévének, cége pedig kisebb szívességekért, például Fetullah Gülen hitszónok kiadásának sürgetéséért cserébe szerény, de nem megalázó összeget fogadott el Törökországtól. Magánemberként ehhez joga volt, ám egy 1799-es törvény szerint magánemberek nem avatkozhatnak be az USA diplomáciai kapcsolataiba és nem tárgyalhatnak ilyesmiről külföldi kormányokkal. Vagyis Flynn törvényt sértett, amikor a washingtoni orosz nagykövetnek még Trump beiktatása előtt megígérte, hogy január 20-át követően majd felülvizsgálják a szankciókat. Ráadásul mint volt titkosszolgálati vezető pontosan tudta, hogy a nagykövet telefonját lehallgatják. Vagyis az amerikai elnök leendő nemzetbiztonsági tanácsadója nemcsak jogi, de szakmai értelemben is gyerekes hibát vétett.

Henry Kissinger, Brent Scowcroft, Zbigniew Brzezinski vagy Condoleezza Rice biztosan nem csinált volna ilyet, hogy csak néhányat említsünk Flynn tábornok elődei közül. Mint látható, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója általában a nemzetközi kérdések kiváló szakértője, nem ritkán az USA legragyogóbb elméi közé tartozó személyiség. Flynn ellenben pont azt tette, amitől kinevezésekor sokan tartottak: könnyelműségével súlyos veszélybe sodorta saját főnökét, az Egyesült Államok elnökét.

Trump kormányzásának első hetei egy sor botrányt hoztak, ám ezek zömét meg lehetett válaszolni azzal, hogy az új elnök csak kampányígéretének megfelelően cselekszik, és felkavarja az állóvizet. Flynn esete egészen más. Kiderült, hogy az elnököt hiába figyelmeztette az igazságügyi tárca, egészen addig nem rúgta ki a tábornokot, amíg a titkosszolgálatok nem szivárogtatták ki a történteket a sajtónak. Sőt, Trump csapata legalább egy éve több szálon tartotta a kapcsolatokat az oroszokkal, és még csak nem is csupán diplomatákkal, hanem titkosszolgákkal is. Ez már forró pite, nem csoda, hogy hirtelen mindenki ugyanazt kezdte kérdezni: mit tudott az elnök, és mikor tudta meg? Ez egyenes utalás a Richard Nixon dicstelen bukásával végződött Watergate-ügyre, ahol ugyanezen rágódott mindenki. Lehetetlen nem kiérezni a direkt fenyegetést, miszerint Trump is Nixon sorsára juthat, ha bebizonyosodik, hogy tudatosan vezette félre a közvéleményt - és a törvényhozást.

A titkosszolgálatok tehát, bár ez nem túl demokratikus, megbuktatták Flynnt, de az elnök elmozdítására irányuló jogi folyamatot, az impeachmentet csak az alsóház többsége kezdeményezheti. A republikánusok csak egészen szélsőséges esetben vállalkoznának a lépésre, akkor, ha Trump miatt saját pártjuk túlélése kerülne veszélybe. Ilyesmiről még távolról sincs szó, bár Trump népszerűsége folyamatosan esik, és most csak a megkérdezettek 40 százaléka véli úgy, hogy jó teljesítményt nyújt. Leggyöngébb pontja éppen az, amivel a kampány során Hillary Clintont támadta, a szavahihetősége.

Az elnök, bármi legyen a valódi meggyőződése, most kénytelen oroszellenes fordulatot tenni, mert kompenzálnia kell a Flynn miatt kitört botrányt. A kampányban még megengedően - és persze tudatlanul - beszélt a Krím orosz megszállásáról, most viszont azzal okozott kellemetlen meglepetést a Kremlnek, hogy váratlanul a félsziget visszaadására szólított fel. Putyin persze nem kispályás játékos, azonnal kiderült, hogy az oroszok megszegték a vonatkozó egyezményt és titokban közepes hatótávolságú manőverező robotrepülőgépeket telepítettek, amikkel könnyedén elérik Nyugat-Európát. Most Trumpon a sor, hogy válaszoljon. Ha keménykedik, Putyin köszöni szépen, és simán visszatér a korábbi ellenséggyártáshoz; ha nem keménykedik, annál jobb, mindenki tudni fogja, hogy belül csak egy puhány. (A kínaiak ezt már korábban megértették, amikor az elnök visszakozott Tajvan ügyében.)

Flynn miatt Trump elnöksége súlyos sebet kapott. Az elnöknek kevés a barátja és sok az ellensége, utóbbiak epedve várják a bukását. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy az összes demokrata párti mellett számos republikánus politikus is az utóbbi táborba tartozik. Legalábbis az összes Bush, három-négy szenátor, John McCain, Ted Cruz, Marco Rubio, Lindsey Graham, a volt elnökjelölt Mitt Romney és a képviselőházi elnök Paul Ryan bizonyosan.

Vérszagra gyűl az éji vad...