Rejtegetett szegénység - Nehezen adja ki az adatokat a KSH

A létminimumot és a társadalmi minimumot is kiszámítaná a Magyar Szakszervezeti Szövetség, ám kétséges, lesz-e erre lehetősége. A méréseket ugyanis csak akkor végezhetik el a szakértők, ha a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hajlandó eladni a kutatóknak a szükséges adatokat.

A létminimum-számítások mellett a társadalmi minimumot is szeretné évente meghatározni a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) - tudta meg a Népszava Sáling Józseftől, a tömörülés bérpolitikai ügyvivőjétől. Ezt a feladatot is a Policy Agenda elemzői készítenék el, ahogyan tavaly ők állították össze a szakszervezetek és a Friedrich Ebert Alapítvány támogatásával a 2015-ös magyar létminimumot is, miután a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szakmai okokra hivatkozva 2015 végén beszüntette ezeket a számításokat.

A létminimum és a társadalmi minimum közti különbséget úgy magyarázta az elemző intézet munkatársa: a létminimum azt mutatja meg, mekkora jövedelem szükséges egy háztartásnak a szerény megélhetéshez anélkül, hogy tartalékot tudnának félretenni váratlan kiadások esetére. A társadalmi minimum annyival több, hogy lehetővé tesz egy nem magas, de rendszeres megtakarítást, vagyis nagyobb biztonságot nyújt a családoknak – magyarázta Kiss Ambrus, a Policy Agenda kutatási igazgatója. Hasonló elemzéseknél a létminimumnál általában 20 százalékkal magasabb összegben határozzák meg a társadalmi minimumot – tette hozzá a Policy Agenda kutatási igazgatója, kiemelve, hogy a létminimum nem szegénységi küszöb, hanem olyan jövedelem, amely az alapvető szükségleteken túli igények kielégítését is lehetővé teszi.

Épp erre hivatkozva szüntette be 25 év után a létminimum-számításokat a KSH: „a létminimum hazai elnevezése a köznyelvben a mélyszegénységre utal, de valójában az átlagos jövedelemhez közeli érték”, amely a szerény, de tisztes megélhetést biztosítja. Magyarországon egyébként 1990 szeptemberében parlamenti szakbizottságot hoztak létre a létminimum számítás módszertanának kidolgozására és a következő év júliusára elkészült feltételekkel számolták negyed századig a mutatót. A szakszervezetek nem fogadták el a KSH indoklását, hogy a módszertan azért nem jó, mert közben átalakult a lakosság fogyasztási szerkezete és a háztartások összetétele, változatlanul politikai döntésnek tartják a számítások leállítását. A MASZSZ szerint a lépés célja az volt, hogy a társadalom ne tudja meg, a magyar háztartások 35 százaléka létminimum alatt él, és egymillió ember kevesebbet keres, mint az egy főre jutó létminimum összege. Az érdekvédők a KSH döntése után bejelentették, hogy nemcsak a létminimum számítást készek támogatni, hanem minden olyan szakmai kezdeményezést, amely a dolgozói szegénység mérésére alkalmas. Sáling József ebből kiindulva azzal magyarázta a társadalmi minimum kiszámításának fontosságát: ez segítene meghatározni, mekkora nettó jövedelemért kell harcolniuk az érdekvédőknek, hogy abból már valamennyit félre is tudjanak tenni a 8 órában foglalkoztatott munkavállalók.

A MASZSZ felkérte a társadalmi minimum fogyasztói kosarának összeállítására a Policy Agenda kutatóit, és megkezdődtek az egyeztetések, hogy a számításokhoz szükséges adatbázist idén is megvehessék a KSH-tól. A hivatal a felkínált jelentős összeg ellenére még nem egyezett ebbe bele, de ha megakadályozzák az újabb „civil” számítás elvégzését, azt a szakszervezetek újabb politikai döntésként értékelnék. A lépés szerintük már csak azért sem lenne érthető, mert a tavaly év végi bérmegállapodás értelmében a minimálbér nettó értéke 2018-ra eléri a létminimum szintjét.

Hogyan mérik a létminimumot?

Az egy főre jutó létminimum összege a Policy Agenda számításai szerint 2015-ben havonta 88 016 Ft volt. A létminimum-számítás egyik része az Országos Élelmiszer- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) élelmiszer-normatívája alapján összeállított élelmiszerkosár, amely az egészséges felnőttek napi kalória igénye mellett azt is figyelembe veszi, hogy a gyermekeknek és az időseknek ennél kisebb a szükséglete. Az elemző intézet honlapján olvasható részletek szerint a háztartások személyes kiadásaik 30,8 százalékát költik élelmiszerre, 22,8 százalékát fordítják lakásfenntartásra, aminek legnagyobb része, majdnem 70 százaléka energiavásárlásra megy el. Ezen felül 9 százaléknyi részt költünk közlekedésre, 5 százalékot egészségügyre és testápolásra, ennél többet, 6 és fél százalékot pedig eltelefonálunk. Ruhára, cipőre csak a jövedelem 3,6 százaléka jut, oktatásra, szórakozásra pedig kicsivel több, mint 5 százalék.

Statisztikai kísérletek

A Központi Statisztikai Hivatal a létminimum számítás eddigi megoldása helyett új eljárást akart bevezetni, de a „Létminimum számítás megújítása” című kiadványukban közreadott két javaslatuk nem nyerte el a szakmai közönség és a felhasználók tetszését. Mivel pedig sem a szakszervezetek, sem a kutatók nem álltak elő új javaslattal, a KSH úgy döntött, hogy a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés mérésére ezentúl kizárólag annak nemzetközileg elfogadott eszközét, a laekeni indikátorok mérőszámait használja és az így nyert adatokat a „A háztartások életszínvonala” című kiadványban teszi közzé.

A laekeni indikátorok, vagyis az egységes uniós szegénységi mutatók nemcsak a jövedelmeket mutatják meg, hanem a szociális hátrányokat, a társadalmi elszigetelődést is. Az átlagos jövedelem 60 százaléka alatt élőket tekintik relatív szegénységben élőnek, veszélyeztettnek pedig azokat, akik kilenc mutatóból legalább négyről kénytelenek lemondani, mert nincs elég pénzük például automata mosógépre, színes tv-re, évente egy hét nyaralásra.