Mit mondott Áder János az alkotmánymódosításról 2013-ban?

Publikálás dátuma
2017.03.13. 07:22

„Döntésem pedig az, hogy – az Alaptörvényben foglalt elnöki kötelezettséggel egyezően – az Alaptörvény negyedik módosítását aláírom és kihirdetem. Ez az egyetlen alkotmányos választásom, amely összhangban van eskümmel, a fennálló törvényes rendelkezésekkel és az Alkotmánybíróság 20 év alatt meghozott határozataival.” Áder beszéde végén Kölcsey Ferencet idézte: „a haza minden előtt.”

Szerző

Újpesti luftaknák

Publikálás dátuma
2017.03.13. 06:50
Lázok János (balra) nagyot csatázott a kispesti Baráth Botonddal FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
Hajdanán, amikor még a nagy csapatokról előszeretettel mondogatták, hogy nem érdekes, hányat kapnak, mert extraklasszis csatáraik legalább eggyel többet szereznek a beszedett góloknál, az újpesti fődirigens Göröcs János a kezdés előtt, a félpályától hátra szólt Solymosi Ernőnek: „Pixi, ha rúgunk ötöt, tudunk nyerni?”

Lehet tűnődni, mit mondana a nagy karmester, a lilák mai védőinek...

A Megyeri útiak bekksora ugyanis nagyjából annyira stabil, akár az alaptörvény, amelyet amúgy gránit szilárdságúnak igyekeztek beállítani. Most például az történt, hogy a Honvéd csaknem fél órán át egyetlen akciót sem vezetett, majd – a szíves vendéglátók jóvoltából – percek alatt eldönthette volna a mérkőzést. Előbb Mohl, akit hovatovább az NB I gólpasszkirályaként kell számon tartani azzal a megjegyzéssel, hogy a különös hatékonyságú hátvéd rendre az ellenfeleket lepi meg tökéletes tálalással, senkitől sem zavartatva Zsótér lábára tette a labdát, a kispesti középpályás pedig olyannyira megörült az ajándék átadásnak, hogy tizenötről, ballal szépen a hosszú felső sarokba lőtt (0-1).

Mohl védelmében annyit hozzá kell tenni, hogy a senkitől sem zavartatva kifejezés csak a gyepre vonatkozik, a tribünökre nem, azokon ugyanis helyet foglalt 3130 ember. Ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a hatvanas-hetvenes években az Újpest–Honvéd volt az a fővárosi derbi, amelyet a legtöbbször rendeztek a Népstadionon kívül, és a tizenegy Megyeri úti találkozón 18 ezres átlag nézőszámot jegyeztek, akkor elenyészőnek mondható az érdeklődés. Ahhoz képest viszont, hogy napjaink első osztályának huszonhárom fordulós látogatottsági középértéke 2649, a szokásosnál többen jelentek meg a negyedik kerületi sporttelepen. Már, ha valós az a 3130, mert minálunk, babám, ha a szórakoztatóiparé nem is, a szépségipar részévé vált a labdarúgás, annyi „kozmetikus” hemzseg a köreiben.

Hogy mást ne említsek, ezt a valamivel több mint háromezres Újpest–Honvédot „rangadóként” konferálták fel és festették le a hazai orgánumok többségében, igaz, épp a napokban szemléltette egy kirúgott internetes kolléga, miként csináltak hazugsággyárat az őt menesztő portálból. Ám van remény, mert az összes médium még mindig nem sorolható a hamukaüzemek közé (bár efféle teljességre kétségkívül volna igény). A hatharom.hu például azt írta az előző forduló úgynevezett slágermeccséről: „Ezért pontlevonást érdemelne az FTC és az Újpest is.” S hogy ne legyen félreértés, leszögezte: „Borzalmasan gyenge kilencven percet produkáltak a felek.”

Mint említettem, a lilák védelme ezúttal sem brillírozott; olyannyira nem, hogy Zsótér gólja után nem sokkal Kecskés kráternyi lyukat rúgott, így Lanzafame egyedül vihette a kapu felé a labdát, ám hiába cselezte volna ki Balajczát, az újpesti háló őre elbuktatta. A nyilvánvaló tizenegyes azonban elmaradt, mert a szabálytalanságot éppen az nem vette észre, akinek pedig a legjobban kellett volna látnia: Kassai játékvezető...

Így maradt esélye az Újpestnek, amely a mérkőzés első harmadában fölényben futballozott – pardon, túlsúlyban volt –, de egyebek közt azért sem jutott vezetéshez, mert Andricsnak magaslati problémái akadtak: a csatár úgy emelte fel a labdát, hogy – diszkréten fogalmazva – korántsem az volt a futball felső régiója. Ám a szünet előtti szakasz jóval élénkebbnek tetszett a hajránál, a finisben ugyanis néhány résztvevő akképpen tűnt fel, mintha háromezerrel méterrel járna a tengerszint fölött... Így aztán a „táborok”, hogy elűzzék az unalmat, egymással kezdtek foglalkozni, és – a kormány-félreinfón szánalmasan letagadott etnikai homogenitás jegyében – bőszen cigányozták a másikat, egyúttal azt javasolták az ellenfél szurkolóinak: mielőbb lépjenek szexuális kapcsolatba a saját édesanyjukkal. Az újpesti ultrák a pályára küldöttek teljesítményével kapcsolatban sem finomkodtak: kórusban kiáltozták, hogy „durva gyenge”, miközben a durvát k-val mondták...

Haragjuk azért is támadhatott fel, mert nem bíztak eléggé a kispestiek kongói kiválasztottjában, Kadima Kabanguban. Az afrikai felfedezett a 91. percben rémes luftot rúgott egy újpesti szöglet után, és a szörnyű mozdulatot követő kavarodásban Windecker labdáját a Dortmundban született macedón Angelov közelről a hálóba juttatta.

Az 1-1 pedig hűen tükrözte a látottakat: ennek az estének nyertese nem volt. De tanuljuk meg beérni azzal, ami van, ahogyan Vadnai László ajánlotta klasszikus kabaréjelenetében: „Pincér, ebben a kávéban egy légy zümmög!” – Ne haragudjon, Hacsek úr, de hatvan fillérért nem szerződtethetjük Saljapint!

Újpesti luftaknák

Publikálás dátuma
2017.03.13. 06:50
Lázok János (balra) nagyot csatázott a kispesti Baráth Botonddal FOTÓ: MTI/KOSZTICSÁK SZILÁRD
Hajdanán, amikor még a nagy csapatokról előszeretettel mondogatták, hogy nem érdekes, hányat kapnak, mert extraklasszis csatáraik legalább eggyel többet szereznek a beszedett góloknál, az újpesti fődirigens Göröcs János a kezdés előtt, a félpályától hátra szólt Solymosi Ernőnek: „Pixi, ha rúgunk ötöt, tudunk nyerni?”

Lehet tűnődni, mit mondana a nagy karmester, a lilák mai védőinek...

A Megyeri útiak bekksora ugyanis nagyjából annyira stabil, akár az alaptörvény, amelyet amúgy gránit szilárdságúnak igyekeztek beállítani. Most például az történt, hogy a Honvéd csaknem fél órán át egyetlen akciót sem vezetett, majd – a szíves vendéglátók jóvoltából – percek alatt eldönthette volna a mérkőzést. Előbb Mohl, akit hovatovább az NB I gólpasszkirályaként kell számon tartani azzal a megjegyzéssel, hogy a különös hatékonyságú hátvéd rendre az ellenfeleket lepi meg tökéletes tálalással, senkitől sem zavartatva Zsótér lábára tette a labdát, a kispesti középpályás pedig olyannyira megörült az ajándék átadásnak, hogy tizenötről, ballal szépen a hosszú felső sarokba lőtt (0-1).

Mohl védelmében annyit hozzá kell tenni, hogy a senkitől sem zavartatva kifejezés csak a gyepre vonatkozik, a tribünökre nem, azokon ugyanis helyet foglalt 3130 ember. Ha ahhoz viszonyítjuk, hogy a hatvanas-hetvenes években az Újpest–Honvéd volt az a fővárosi derbi, amelyet a legtöbbször rendeztek a Népstadionon kívül, és a tizenegy Megyeri úti találkozón 18 ezres átlag nézőszámot jegyeztek, akkor elenyészőnek mondható az érdeklődés. Ahhoz képest viszont, hogy napjaink első osztályának huszonhárom fordulós látogatottsági középértéke 2649, a szokásosnál többen jelentek meg a negyedik kerületi sporttelepen. Már, ha valós az a 3130, mert minálunk, babám, ha a szórakoztatóiparé nem is, a szépségipar részévé vált a labdarúgás, annyi „kozmetikus” hemzseg a köreiben.

Hogy mást ne említsek, ezt a valamivel több mint háromezres Újpest–Honvédot „rangadóként” konferálták fel és festették le a hazai orgánumok többségében, igaz, épp a napokban szemléltette egy kirúgott internetes kolléga, miként csináltak hazugsággyárat az őt menesztő portálból. Ám van remény, mert az összes médium még mindig nem sorolható a hamukaüzemek közé (bár efféle teljességre kétségkívül volna igény). A hatharom.hu például azt írta az előző forduló úgynevezett slágermeccséről: „Ezért pontlevonást érdemelne az FTC és az Újpest is.” S hogy ne legyen félreértés, leszögezte: „Borzalmasan gyenge kilencven percet produkáltak a felek.”

Mint említettem, a lilák védelme ezúttal sem brillírozott; olyannyira nem, hogy Zsótér gólja után nem sokkal Kecskés kráternyi lyukat rúgott, így Lanzafame egyedül vihette a kapu felé a labdát, ám hiába cselezte volna ki Balajczát, az újpesti háló őre elbuktatta. A nyilvánvaló tizenegyes azonban elmaradt, mert a szabálytalanságot éppen az nem vette észre, akinek pedig a legjobban kellett volna látnia: Kassai játékvezető...

Így maradt esélye az Újpestnek, amely a mérkőzés első harmadában fölényben futballozott – pardon, túlsúlyban volt –, de egyebek közt azért sem jutott vezetéshez, mert Andricsnak magaslati problémái akadtak: a csatár úgy emelte fel a labdát, hogy – diszkréten fogalmazva – korántsem az volt a futball felső régiója. Ám a szünet előtti szakasz jóval élénkebbnek tetszett a hajránál, a finisben ugyanis néhány résztvevő akképpen tűnt fel, mintha háromezerrel méterrel járna a tengerszint fölött... Így aztán a „táborok”, hogy elűzzék az unalmat, egymással kezdtek foglalkozni, és – a kormány-félreinfón szánalmasan letagadott etnikai homogenitás jegyében – bőszen cigányozták a másikat, egyúttal azt javasolták az ellenfél szurkolóinak: mielőbb lépjenek szexuális kapcsolatba a saját édesanyjukkal. Az újpesti ultrák a pályára küldöttek teljesítményével kapcsolatban sem finomkodtak: kórusban kiáltozták, hogy „durva gyenge”, miközben a durvát k-val mondták...

Haragjuk azért is támadhatott fel, mert nem bíztak eléggé a kispestiek kongói kiválasztottjában, Kadima Kabanguban. Az afrikai felfedezett a 91. percben rémes luftot rúgott egy újpesti szöglet után, és a szörnyű mozdulatot követő kavarodásban Windecker labdáját a Dortmundban született macedón Angelov közelről a hálóba juttatta.

Az 1-1 pedig hűen tükrözte a látottakat: ennek az estének nyertese nem volt. De tanuljuk meg beérni azzal, ami van, ahogyan Vadnai László ajánlotta klasszikus kabaréjelenetében: „Pincér, ebben a kávéban egy légy zümmög!” – Ne haragudjon, Hacsek úr, de hatvan fillérért nem szerződtethetjük Saljapint!