baloldal;pártok;Botka László;kormányváltás;Molnár Gyula;pártalapítás;

2017-03-17 06:01:00

Színre lépett az MSZP - Bejöhet az irányváltás

Botka László színre lépése, és programhirdetése nem volt elhamarkodott, így van ideje befutni a választási rajtvonalig tartó felkészülési kört - mondta lapunknak a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Tóth Csaba a szocialisták tegnap indított országos politikai kampányát értékelve arról beszélt: a Botka által szabott, Molnár Gyula pártelnök által fölkarolt baloldali fordulat meghozhatja a sikert. Az MSZP Tegyünk igazságot! címmel indított akcióját is e két szereplő személyesíti meg: a pártelnök és a miniszterelnök-jelölt együtt járja végig az országot májusig. Eközben a kispártok népes tábora is nő.

Országos politikai kampányt indított az MSZP Tegyünk igazságot! szlogennel - jelentette be a párt elnöke és miniszterelnök-jelöltje tegnap Kispesten, egy Botka-óriásplakát alatt. Molnár Gyula pártelnök szerint ma Magyarországon olyan kormány van hatalmon, amely fordított Robin Hoodként veszi el, csorbítja a szegények javait, s osztja szét saját gazdag barátai között. Az MSZP elnöke szerint a kampányban azt akarják megmutatni, hogyan lehet Magyarországból egy igazságosabb országot csinálni.

Úgy fogalmazott: "ebben az időszakban nem az a fontos, hogy a pártok hogyan tárgyalnak egymással, s hogy ki, milyen jelöltet állít a jövő évi választásra. Az MSZP ugyan továbbra is kész mind a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelölt-jelöltjéről tárgyalni más demokratikus kispártokkal, de jelenleg sokkal fontosabb társadalmi párbeszédet folytatni". Arról is beszélt, "élőerős", helyszíni kampányt fognak folytatni, mely során személyesen, utcákon, s köztereken lesznek majd jelen, maga a pártelnök és Botka László együtt járja végig az országot. A cél az, hogy a választópolgárokkal közösen alakítsák a baloldali programot, melyet így május elején be is mutathatnak.

Tegyünk igazságot! Ez az új baloldali politika lényege - jelentette ki a szocialisták miniszterelnök-jelöltje. Botka László azt mondta, a magyarok legnagyobb baja, hogy igazságtalanság van az országban, az igazságtalan kormánypolitika pedig elképesztő mértékben növelte a szegénységet. "Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egy gazdag-ellenes, hanem egy igazságpárti kampány. Nekünk az a célunk, hogy Magyarországon igazságos közteherviselés, igazságos adópolitika legyen". Ennek eléréséhez kívánják bevezetni a luxusadót a legmagasabb jövedelműeknél és legnagyobb vagyonú keveseknél, amiből csökkenteni lehetne az átlag alatti jövedelműek adóterhelését. Ez az új adónem alig néhány százezer családot érintene, hiszen csak a havi egymillió forint feletti jövedelműekre, a százmillió forint feletti vagyonnal rendelkezőkre, illetve a tízmillió forint feletti értékű autók, vagy egyéb luxustárgyak birtokosaira vetnék ki, amiből évente 300 milliárd forint folyna be a központi költségvetésbe - mondta Botka. Ez a forrás lenne elegendő arra, hogy adómentessé tegyék a minimálbért, a középosztályt pedig megerősítsék. "Nem választási kampány van, nagyon fontos, hogy még azt megelőzően személyesen tudjunk az emberekkel találkozni, s megbeszélni azt, milyen programmal vágunk neki jövő tavasszal a kormányváltásnak" - fogalmazott végül Botka arról, miért kezdenek országjárásba.

A szó szoros értelmében, jogilag nincsen választási kampány Magyarországon, ám, ahogyan azt politológusok mondani szokták, a kampányüzemmód valójában az előző választás másnapján megkezdődik valamennyi párt és politikus életében - mondta lapunknak Tóth Csaba. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója szerint nem választási kampányként kell az MSZP most meghirdetett akcióját értékelni, főként mert már az előző, s a jelenlegi ciklusban is voltak ehhez hasonlók, például a béremelés ügyében, de Botka László miniszterelnök-jelölti programismertető országjárása nevezhető előkampánynak. A szakértő szerint ősszel indul az igazi választási kampányüzemmód, így természetes, hogy az MSZP kormányfő-jelöltje addig is szeretné növelni ismertségét és népszerűségét, amely egyébként - különböző mérések szerint - nagyobb, mint pártjáé. Egyelőre. Tóth szerint ugyanis stratégiailag jó a Botka által meghirdetett, de az MSZP által is fölkarolt erősen balos program és irány, "balra kell fordulni", ez nem is kérdés a szocialisták számára, ez hozhat számukra sikert, csak az a kérdés, a párt következetesen kitart-e e politizálás mellett. Azzal kapcsolatban ugyanakkor a politológus szkeptikus volt, hogy mindennek egy-két hónap alatt lenne mérhető hatása, szerinte a Jobbiknak is legalább fél év kellett ahhoz, hogy néppártosodási irányvonal eljusson a köztudatba. Éppen ezért Botka színre lépése, s programhirdetése egyáltalán nem volt elhamarkodott, így van ideje befutni a választási rajtvonalig tartó felkészülési kört.

A kispártok jelenlegi elzárkózása, s a baloldalt töredező feszültségek kapcsán Tóth azt mondta: teljesen természetes, hogy minden politikai párt a saját programja, saját politikája mellett áll ki, s azt tekinti a legjobbnak, épp ezért szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy Botka és az MSZP népszerűségnövekedése esetén ezek a formációk pusztán ezért mégis beállnának a szocialista miniszterelnök-jelölt mögé. Ettől függetlenül az MSZP egyedül is befuthat sikert, amelyhez aztán Botka kaphat külső támogatást is ezektől a kispártoktól. "Egy év hosszú idő, azt tudjuk, hogy noha a biztos pártválasztók körében a Fidesz testhosszal vezet, valójában a társadalom jelentős része változást, azaz kormányváltást akar. Így tényleg van esély a kormányváltásra" - mondta Tóth, aki szerint az utóbbi napok pártalapítási dömpingjének is az az oka, hogy aki el akar indulni a jövő évi választáson, annak lassan jeleznie kell ezt. Azokat a szereplőket, akik most új párttal jelentkeztek, s még jelentkezhetnek, valójában a Momentum Mozgalom hozta lépéskényszerbe, épp ezért ezek a szereplők egymással rivalizálnak leginkább.

Mások is rajthoz állnának
- Pukli István, a Teleki Blanka gimnázium - tüntetésszervezői készségéről ismert - igazgatója kedd este jelentette be, hogy új polgári pártot alapít. A tavasz folyamán hivatalosan is megalakulnak, és Pukli állítása szerint kész oktatási és egészségügyi koncepcióval rendelkeznek.
- Gémesi György, Gödöllő polgármestere a város március 15-i megemlékezésén jelentette be, hogy Új Kezdet néven párttá alakult a Józan Ész forradalma nevű Facebook-csoportja. Programjuk egyfajta 12 pont, az általuk "nemzeti minimumnak" nevezett tételek között szerepel a korrupció felszámolása, a szólásszabadság, az erős, független önkormányzatiság, az emberhez méltó egészségügy és hasznos tudást adó oktatás. Információink szerint e tömörüléshez csatlakozik a másik "kockásinges", Pilz Olivér is.
- "A Momentum most nekünk jó! Nem érted?" - kérdezett vissza egy fideszes képviselő az Index újságírójával történt beszélgetésben arra, miért támadja elementáris erővel a Fidesz és a kormánymédia a most párttá váló, a Fideszre egyelőre nem nagy veszélyt jelentő szervezetet. Az olimpiai népszavazásos aláírásgyűjtésben jeleskedő fiatalok nemrég alakultak párttá, ami e teória szerint nemhogy kihívója lenne a Fidesznek, épp abban segíti, hogy a baloldal tovább darabolódjon.
- A Gyurcsány Ferenc személyét érintő kritikákon annyira megsértődhetett a Demokratikus Koalíció (DK), hogy tegnapra már kifejezetten az MSZP-nek igyekezett hadat üzenni a párt szóvivője. Gréczy Zsolt közleményben kritizálta a szocialistákat, amiért négy parlamenti képviselőjük is aláírt egy törvényjavaslatot, amely "ingyen játszaná át a több milliárd forint értékű Grassalkovich-kastélyt a Fidesz vadászni járó milliárdos elitjének, a vadászkamarának". A DK szóvivője magyarázatot vár a szocialistáktól és Botka Lászlótól is "a Fidesszel való kétharmados együttműködésre". Eközben azonban a párt, az MSZP és a Párbeszéd képviselői és politikusai közösen kampányolnak a zuglói időközi önkormányzati választáson.