Kötvénybotrány - Az MSZP 75 százalékos különadót követel

Rogán kötvénybotránya: az MSZP 75 százalékos különadót követel és kezdeményezi az offshore cégek nyilvános elszámoltatását!

Ismét kiderült, hogy a letelepedési kötvények árusítása a korrupt Fidesz-kormány tagjainak privát biznisze: sajtóhírek szerint ugyanis az egyik, speciálisan magyar kötvényforgalmazásra létrehozott offshore cég még azelőtt megalakult, mielőtt Rogán Antal benyújtotta volna a letelepedési állampapírok kibocsátásáról szóló törvénymódosító indítványát.

Ez azt jelenti, hogy Rogán Antal előre megsúghatta az offshore cég tulajdonosainak a milliárdos üzlet lehetőségét. Ha ez így volt, akkor a kérdés már csak az: mennyit kapott ezért? Vagy esetleg ő maga is érdekelt?

Az MSZP továbbra is követeli, hogy a kötvényforgalmazó cégeket az adóhatóság közreműködésével azonnal számoltassák el, a pofátlanul magas haszonra pedig 75 százalékos különadót vessenek ki!

Az MSZP minderről 2016 szeptemberében már törvényjavaslatot is benyújtott, ám a korrupt Fidesz erről még beszélni sem volt hajlandó.

Botka László kormánya fel fogja számolni ezt a százmilliárdos fideszes korrupciót, amely nem csak az államkincstárnak okoz kárt, hanem a magyar emberek biztonságát is veszélyezteti. Az MSZP visszaveszi az offshore cégek által kilopott milliárdokat, luxusadót vet ki a gazdagokra, az így befolyt rengeteg pénzt pedig a kórházakra, iskolákra és fizetésemelésre és nyugdíjemelésre fogja fordítani.

Szerző
2017.03.18 20:00

Elsodorta a vakvezető kutyát, de szerinte az állat ment az autójának

Publikálás dátuma
2018.08.15 09:49
Illusztráció: AFP
Fotó: AFP/
Nem érzi hibásnak magát az a sofőr, aki elsodort egy látássérült embert kísérő vakvezető kutyát. A nő szerint akkor léptek le a járdáról, amikor ő már befordult az autójával. A szakértő szerint a gyalogosoknak van elsőbbsége.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének múlt heti Facebook-bejegyzése szerint egy autó majdnem elütött egy, éppen a vakvezető vizsgáját tevő kutyát és látássérült gazdáját. Amikor szabályosan leléptek a járdáról, az autó kanyarodás közben kis híján elütötte őket, majd anélkül, hogy megnézte volna, mi történt, elhajtott.
A hátsó sárvédő elkapta a kutya fejét; hatalmasat koppant - mondta az ATV-híradóban a vak férfi, aki hozzátette, főleg Dorko miatt aggódott, mert érezte, vele nem lesz gond. Az autó viszont elhajtott.
A csatornát megkereste a sofőr, aki bár nem akart nyilatkozni, elmondta, ő már befordult, amikor a kutya és a gazdája lelépett az útra, mint mondta a bejegyzésben lévő videón is látszik, nem ő ütötte el Dorkót, hanem az ment neki az autójának. Hozzátette, azért hajtott el, mert nem érzékelte, hogy elsodorta az állatot.
Köves Szilárd vezetéstechnikai szakértő és vizsgabiztos a műsorban elmondta, az autós tempójával volt gond. A jó megoldás ilyenkor az, hogy lassan kell haladni, és ha a gyalogos át akar kelni, át kell engedni. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kiképzője is úgy véli, sem a kutya, sem a gazdája nem hibázott, mert a KRESZ szerinti elsőbbség birtokában léptek le a járdáról.
2018.08.15 09:49

Betiltják a Kaspersky termékeit a kormányzati gépeken

Publikálás dátuma
2018.08.15 09:26

Fotó: AFP/ KIRILL KUDRYAVTSEV
A kormány eddig nem látott kockázatot az orosz szoftverekben, de most a miniszterek október 15-ig kaptak időt a felülvizsgálatra.
Gyakorlatilag megtiltotta a magyar kormány, hogy a kormányzati számítógépeken az oroszországi Kaspersky Lab szoftverét használják. A Magyar Közlönyben megjelent hétfői kormányhatározatban az szerepel: a kormány egyetért az Európai Parlament határozatában foglalt azon törekvéssel, „amely szerint szükséges a kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és a 100%-os állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok, valamint ezek 100%-os tulajdonában álló gazdasági társaságokban használt szoftverekre, informatikai és kommunikációs berendezésekre potenciálisan veszélyes programok és eszközök – így a Kaspersky Lab termékeinek – kiszűrése és elhárítása”. A minisztereknek 2018. október 15-ig adtak határidőt arra, hogy végezzék el a szükséges felülvizsgálatot, a megtett intézkedésekről pedig tájékoztassák a Nemzetbiztonsági Munkacsoport elnökét.

Váratlan fordulat

A Zoom.hu arra hívta fel a figyelmet, hogy ellenzéki képviselők már hónapok óta bombázták parlamenti felszólalásaikban, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságában és írásbeli kérdésekben a kormány képviselőit a problémával kapcsolatban. Az LMP-s Szél Bernadett a Kaspersky-veszélyre a nemzetbiztonsági bizottságban, a DK-s Vadai Ágnes pedig a parlamentben próbálta többször felhívni a figyelmet. Az ellenzék arra volt kíváncsi, miért a Kaspersky Lab termékeit használják a kormányzati, államigazgatási szervek – ilyen vírusirtó van a parlamenti képviselők hivatali gépen is –, amikor egyre több ország kormánya, köztük Hollandiáé és az USA-é a biztonsági kockázatok miatt nem használja a kémkedésgyanúba keveredett kiberbiztonsági cég szoftvereit. Vadai Ágnesnak június 11-én – 4 nappal az EP-állásfoglalás előtt – Kontrát Károly belügyi államtitkár még azt válaszolta, hogy „az utóbbi években nem volt semmi ilyen probléma.
2018.08.15 09:26