Mazsihisz;kölcsönviszály;

2017-03-28 07:05:00

Hitközségi kölcsönviszály

Zűrzavaros bűnügyekről, s konfliktusokról érkeznek a hírek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) háza tájáról. A történet 2015 végére nyúlik vissza. 

Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke ekkor kereste meg Mazsihisz vezetőit: 95 millió forintos áthidaló kölcsönt kért. Debrecenben ugyanis mintegy 600 millió forintos támogatásból megújult két zsinagóga és a hitközség székháza. Horovitz azt mondta, a kérdéses 95 milliót az államkincstár három hónapon belül átutalja számukra, de neki most kell kifizetnie a vállalkozókat. Különben az a veszély fenyeget, hogy a teljes 600 milliót vissza kell adni - idézte fel az előzményeket lapunk kérdésére Heisler András.

A záros határidők miatt mindössze néhány nap alatt kellett döntést hozni - folytatta a Mazsihisz elnöke. A szervezet vezetőségében kemény vita folyt, végül azzal a feltétellel ítélték meg a 95 milliós kölcsönt, hogy jelzálogot jegyeztetnek be a három szóban forgó debreceni ingatlanra. Telt-múlt az idő, de a debreceni hitközség még egy év múlva sem törlesztette adósságát, és még ma is tartozik az összeg harmadával. "Tapintatosan fogalmazok, ha azt mondom, hogy Horovitz Tamás szándékosan megvezetett bennünket" - fogalmazott Heisler. Tavaly év végén a történtek nyomán a Mazsihisz közgyűlése leváltotta alelnöki posztjáról Horovitz Tamást.

A Hajdú-Bihari Napló pedig a közelmúltban számolt be arról, hogy a rendőrség házkutatást tartott a debreceni székházában, ahol iratokat, számítógépes adathordozókat foglalt le. A rendőrség megerősítette, hogy hitközség pénzköltéseivel kapcsolatban nyomozást indított "sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen, állampolgári bejelentés alapján". A debreceni hitközség egyébként előző hétvégén közgyűlést tartott. A rendezvényen Heisler és Kunos Péter, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója is megjelent, hogy "tájékoztassa a debreceni híveket határozott és világos álláspontjáról".

Szerettük volna megszólaltatni Horovitz Tamást is. Napokig nem reagált. Kénytelenek vagyunk beérni azzal a közleménnyel, amit a debreceni hitközségi közgyűlés után a Közép- és Kelet-Európai Zsidó Hitközségek és Szervezetek Egyesülete, praktikusan tehát Horovitz maga adott ki. (A nem könnyen megjegyezhető nevű szervezet 2012-ben Horovitz vezetésével jött létre Debrecenben.) A "Senki sem állhat a demokratikus közösségi akarat felett" címmel megjelentetett nyilatkozat kitért arra, hogy a közgyűlésen az "események megerősítették Horovitz Tamás elnököt". Nagy többséggel megválasztották az általa javasolt három jelöltet, vagyis "hiábavaló volt a lejárató sajtókampány, a debreceni álláspontot nem lehetett külsőleg befolyásolni". Továbbá: az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozásban a debreceni hitközség a jövőben is mindenben segíti a hatóságok munkáját.

Heisler szerint azonban a közlemény megtévesztő lehet. Az a szófordulat, hogy "megerősítették Horovitz Tamás elnököt", olyan benyomást kelthet, mintha újra elnökké választották volna. A valóságban a választás három megüresedett elöljárói tisztségről szólt.

Igaz viszont, hogy a debreceni hitközség elfogadta azt a zárszámadást, amely a Mazsihisz részéről kifogásolt tételeket is tartalmazza. Heisler úgy érzi, megtették, amit megtehettek: azon túl pedig, hogy a helyi hitközségi tagoknak beszámoltak a helyzetről, nem szólhatnak bele a döntésükbe, hiszen a Mazsihiszhez tartozó hitközségek önálló jogi személyek, széles körű autonómiát élveznek.

Heisler Andrásnak vannak sejtései arról, hogy a vitatott debreceni elszámolások miatt ki fordulhatott a hatósághoz, ugyanakkor hangsúlyozta: nem a Mazsihisz tett feljelentést. Így aztán a Mazsihisz vezetői is arra várnak, milyen eredménnyel zárul az ismeretlen tettes ellen indult nyomozás.

Gyanús liftberuházás
Gazdasági jellegű vádak többször előkerültek már a Mazsihiszben, így volt ez például 2013 nyarán, a szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése előtt is. Az elnöki posztért Horovitz Tamás is indult. Feldmájer Péter, a nem sokkal korábban leváltott elnök szétküldött egy több mint 30 millió forintos liftberuházásról szóló dokumentumot. Az ügyletet Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz akkori ügyvezető igazgatója, valamint Horovitz cége hozta tető alá. Feldmájer állította, hogy a szerződést a Mazsihisz vezetősége nem hagyta jóvá, a kivitelezést a cég nem a megfelelő színvonalon végezte el, szabálytalanságok történtek, a szervezetet anyagi veszteség érte. Horovitz és Zoltai egyaránt visszautasította a vádakat, de könnyen lehet, hogy a küldöttekben nyomot hagyott a gyanúsítás. A Mazsihisz elnökévé ugyanis Heisler Andrást választották, aki már az első fordulóban megszerezte a szavazatok többségét. Nincs jele annak, hogy a kifogásolt liftberuházásnak egyéb következményei lettek volna.