MSZP;Botka László;pártok népszerűsége;Republikon Intézet;

2017-03-29 18:55:00

Jót tett Botka László - Erősödött az MSZP

Az MSZP kicsit erősödött Botka László színre lépése után, a Momentum Mozgalom pedig 2 százalékon áll. Csak a 64 évnél idősebbek között vannak többségben azok, akik baloldali-liberális kormányt látnának szívesen – számolt be a 24.hu a Republikon Intézet közvélemény-kutatása alapján.

A Republikon Intézet március közepén végzett kutatása alapján a teljes népességben egy, a pártválasztók között 2 százalékpontot erősödött az MSZP. Botka kampányának hatása tehát korlátozott, de még mindig ez a legnagyobb változás a múlt hónaphoz képest. A Fidesz támogatottsága továbbra is 30 százalék, a kormánypárt előnye utcahossznyi a 9 százalékon álló Jobbik és a most 10 százalékra erősödő MSZP előtt. A kisebb pártok közül a DK 4, az LMP 3, az Együtt 2, a Magyar Liberális Párt 1, a Momentum 1 százalékon áll a teljes népességben, a Párbeszéd az egy százalékot sem éri el. Két százalék egyéb, a felmérésben meg nem nevezett pártra voksolna, míg 38 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

A pártválasztók között a Fidesz támogatottsága 51-ről 49 százalékra csökkent, az MSZP-é 15-ről 17-re nőtt, ezzel megelőzi a 15 százalékos Jobbikot, átlépné a parlamenti küszöböt a 6 százalékon álló Demokratikus Koalíció és az 5 százalékos LMP is. Az Együtt 3, a felmérésben először szereplő Momentum Mozgalom 2, a Magyar Liberális Párt és a Párbeszéd 1-1 százalékot mondhat magáénak.

A Momentum tehát egyfelől máris elérte a baloldali-liberális kis pártok népszerűségi szintjét, és láthatóan veszélyes azok parlamentbe jutási esélyeire. Másfelől a sikeres népszavazási aláírásgyűjtés után semmiképp sem nevezhető áttörésnek, hogy a párttá alakuló mozgalom támogatottsága csak kétszer akkora, mint Fodor Gábor pártjáé - írják a felmérés eredményében.

A kutatás azt is vizsgálta, hogy a különböző korosztályok milyen – fideszes, baloldali-liberális vagy jobbikos – kormányt szeretnének 2018-tól. Az adatokból az látszik, hogy a kormánypárt támogatottsága kiegyenlített, mindössze a 64 évesnél idősebbek között nem éri el az 50 százalékot azoknak az aránya, akik továbbra is Fidesz-kormányt szeretnének. A baloldal viszont igazán csak a nyugdíjasok között népszerű: míg a 18-24 éveseknek és a 35-44 éveseknek is mindössze a 15 százaléka látna szívesen 2018 után baloldali-liberális kormányt, és a 45-64 év közöttieknek is alig több mint a negyede, addig a 64 évesnél idősebbek között már minden második pártválasztó örülne egy baloldali kabinetnek.

A Jobbiknál fordított a helyzet: míg a fiatalabb korcsoportokban még minden negyedik ember Jobbik-kormányt szeretne, addig a 64 éven felülieknek mindössze a 3 százaléka. Ezzel együtt is látszik a Jobbik néppártosodásának hatása: korábban a radikális párt népszerűsége kiugró volt a fiataloknál, ez mostanra megszűnt, és a Jobbik támogatottsága kiegyenlített lett 18-tól 44 éves korig.

A felmérésből az is látszik, hogy a fiatalok jó része elégedetlen a jelenlegi politikai felhozatallal: a pártot választó 18-24 évesek tizede azt sem tudja megmondani, hogy milyen kormányt szeretne. A nem szerinti bontásból pedig az látszik, hogy a Fidesz a nők között sokkal népszerűbb: a nők 59 százaléka Fidesz-kormányt akar, míg a férfiaknál ez az arány csak 41 százalék - derült ki a kutatásból.