Bajnokok Ligája;férfi kézilabda;Mol-Pick Szeged;Telekom-Veszprém;

2017-04-01 07:55:00

Kedvező helyzetben a magyar csapatok

A Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged is kedvező helyzetből várja a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétvégi, hazai visszavágóját. Mindkét együttes idegenben szerzett előnyt.

A veszprémiek zágrábi egygólos, illetve a szegediek dániai kéttalálatos sikere önmagában még nem garancia a továbbjutásra - ezt bizonyítja a Rhein-Neckar Löwen példája, amely az első mérkőzésen ugyancsak egy góllal győzött a szintén német THW Kiel otthonában, de ellenfele a csütörtöki visszavágón vendégként kettővel nyert, ezzel a negyeddöntőbe jutott.

A veszprémiek spanyol vezetőedzője, Javier Sabaté a klub honlapján úgy fogalmazott, az a legfontosabb, hogy győzni tudtak Zágrábban, de az előny nem elég ahhoz, hogy a szombati összecsapás előtt hátradőljenek.

"A védekezésünk, a kapusunk és a lerohanásunk nagyon jó volt, mondhatni csúcsszinten működött. A támadásunk a mérkőzés egyes szakaszaiban elég lassú volt, a különbséget mégis az jelentette, hogy mi tudtuk ezt kontrollálni, és ezt a visszavágón is hasonlóan kell csinálnunk" - nyilatkozta.

A szegediek válogatott beállója, Bánhidi Bence kézsérülés miatt nem játszhatott Silkeborgban, de csütörtökön ismét edzésbe állt. Minden esélye megvan rá, hogy pályára lépjen a vasárnapi visszavágón, de a végső szót Juan Carlos Pastor vezetőedző mondja ki.

"Nyertünk, de még nem léptünk tovább, ezt hangsúlyozza minden edzésen Pastor mester is" - vélekedett Balogh Zsolt, aki pályafutása során már 218 gólt szerzett a BL-ben, ezzel a klub történetének legeredményesebb játékosa a sorozatban. - "Az ellenfelünkön nincs nyomás, Silkeborgban is tapasztalhattuk, hogy komoly csapatról, kellemetlen ellenfélről van szó. Itthon nem lehet gond, olyan szurkolótáborunk van, amely mindig sokat segít, így csakis a győzelemben hiszek, ezért dolgozunk mindannyian."

Továbbjutás esetén a Veszprémre a francia Montpellier HB vagy a címvédő lengyel Kielce, a Szegedre pedig francia csapat, a Paris Saint-Germain, vagy a HBC Nantes vár a negyeddöntőben.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntők, visszavágók:

Szombat:

Paris Saint-Germain (francia) - HBC Nantes (francia) 17.00 (az első mérkőzésen 26-26)

Telekom Veszprém-PPD Zagreb (horvát) 17.30 (23-22) (Tv.: Sport1)

Vasárnap:

MOL-Pick Szeged - Bjerringbro-Silkeborg (dán) 17.00 (26-24) (Tv.: Sport1)

Vive Tauron Kielce (lengyel)-Montpellier HB (francia) 18.00 (28-33)

Flensburg-Handewitt (német) - Meskov Breszt (fehérorosz) 19.30 (26-25)

csütörtökön játszották:

Rhein-Neckar Löwen (német) - THW Kiel (német) 24-26 (12-12)

Továbbjutott: a Kiel, 50-49-es összesítéssel.

A spanyol Barcelona és a macedón Vardar Szkopje már tagja a negyeddöntő mezőnyének.