Venezuela egy időzített bomba

A chávizmus tizennyolc éves történetében példa nélküli, hogy a Venezuela határain belülről és kívülről jövő nyomás hatására visszalépésre kényszerüljön az elnök. Nicolás Maduro szocialista államfő azonban a hét végére már érezhette, hogy túl messzire ment, amikor a hozzá hű legfelsőbb bíróság megfosztotta jogaitól az ellenzéki többségű törvényhozást, így szombaton visszavonatta a lépést. A lapunk által megkérdezett helyiek azonban ennek ellenére sem optimisták a csőd szélén álló ország jövőjét illetően.

Nem lesz változás, ha a tömegek nem gyakorolnak nyomást az utcán! – ezzel a felhívással hirdetett demonstrációt hat nagyvárosban a venezuelai ellenzék szombat délelőttre, és lám, igaza lett: az utóbbi évek egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulásának ígérkező felvonulás el sem kezdődött, amikor a Nicolás Maduro elnökhöz lojális legfelsőbb bíróság a weboldalán közölte, hogy visszavonja szerdai döntését, és visszaadja a hatalmat az ellenzéki többségű törvényhozásnak. A testület az elnök felszólítására cselekedett, Maduro ugyanis már péntek este azt mondta, hogy a „stabilitás” érdekében felül kell vizsgálni a lépést.

A szerdai döntés óriási nemzetközi felháborodást okozott. Az országot autoriter módszerekkel vezető Maduro túl messzire ment, amikor a legfelsőbb bíróság – arra hivatkozva, hogy három, választási szabálytalanságok elkövetésével vádolt ellenzéki képviselő nem állt fel a helyéről – átvette a törvényhozás jogköreit. Az Egyesült Államok külügyminisztériumától az ENSZ-ig minden fontos testület elítélte Maduro kormányát. Az igazi nyomást jelentő ítélet azonban a latin-amerikai országokból és a szélesebb régióból érkezett. Az Amerikai Államok szervezetének (OSA) elnöke, Luis Almagro azt mondta, hogy Maduro puccsot követett el saját maga ellen, és sürgős ülést hívott össze a tagállamoknak a jövő hétre, hogy megvitassák a venezuelai helyzetet, amely könnyen Caracas kizárásával járhatott volna. „Három nap némaság után Maduro feltűnt a színen, és a mediátor szerepében tetszelgett. Szerette volna magáról lemosni a diktátori stigmát” – értékelte a legfelsőbb bíróság váratlan szombati döntését az El País spanyol napilap.

A helyieket azonban aligha lehet megtéveszteni, a szombatra tervezett demonstrációkat így is megtartották. A lapunknak nyilatkozó Jorge Olivares már belefáradt a tüntetésekbe, így nem vett részt, de koránt sem elégedett a kormány teljesítményével. „Az alultápláltság az egyik legnagyobb probléma. Sokan a szemétben keresnek élelmet, csecsemők halnak meg azért, mert nincs tápszer… Összehasonlításképp: a minimálbér 140 ezer bolívar, egy liter tej pedig 2 ezer” – mesélte a Népszavának az El Hatillóban élő egyetemista férfi. Pedig Venezuelában nem mindig volt ilyen drámai a helyzet. Hugo Chávez 1999-ben került a világ legnagyobb olajtartalékával rendelkező országának élére. Az olajból származó bevételek miatt virágzott a gazdaság, ám a kezdetekben hősként szeretett Chávez hamar eltapsolta vagyont. A pénzt részben szociális programokba fektette, s a kormány így szegények millióinak oldotta meg a lakhatását, iskoláztatását, s biztosította számukra az ingyenes orvosi ellátást. A vagyon másfelől az államosítások és a szakértelmet mellőző gazdasági döntések, valamint a korrupció eredményeképp apadt el. Chávez 2013-as halála idején is már komoly problémák voltak Venezuelában, ám karizmatikus vezető lévén egyben tudta tartani az országot. Buszsofőrből elnökké avanzsált utódjának, Nicolás Madurónak azonban ez már nehezebben ment. Az olaj világpiaci ára mélypontra zuhant, s az ország elképesztő sebességgel száguldott lefelé a lejtőn: csökkentették a szociális juttatásokat, s egyre ritkábban lehetett megtalálni az alapvető élelmiszereket – olaj, liszt, cukor, stb. –, és a gyógyszereket a boltok polcain. „A 72 éves édesapámnak tíz éve volt egy szívinfarktusa, és most számos gyógyszert kell szednie mindennap. Ám ezeket nem lehet itt beszerezni. Az a szerencsénk, hogy élnek Európában rokonaink, ők segítenek nekünk” – mesélte Olivares.

A kialakult helyzetért Maduro az ellenzéket, és a Venezuela ellen „gazdasági háborút” vívó USA-t okolta, ám népszerűsége így is rohamosan csökkent. A 2015-ös parlamenti választások történelmi eredményt hoztak: sok-sok év után nem a chávezisták, hanem az ellenzék került többségbe a törvényhozásban. A Maduro híveiből álló legfelsőbb bíróság azonban folyamatosan akadályozta a munkáját, és sorra vétózta meg a törvényjavaslatokat. Az ellenzék kampányba kezdett új választások, és Maduro népszavazás útján történő elmozdítását követelve. Azóta sokkal keményebben lecsapnak az ellenzéki hangokra, számos politikai fogoly ül jelenleg börtönben. A rendkívül népszerűtlen Maduro érzi, hogy egy új választás a vesztét okozná. „Az emberek többsége ellenzéki. A középosztálynak, és a szegényebb rétegeknek is megvan rá az oka. Úgy érzem, hogy a kormány olyan okosan vezette és manipulálta a lakosságot, hogy elvesztettük a reményt” – mondja a Népszavának a Budapesten született, de évtizedek óta Venezuelában élő Schöffer Judith. „Nem tudom mi lesz itt. Venezuela egy időzített bomba. Bármi megtörténhet: minden vagy épp semmi.”

Árulás vagy színház?

A legfájóbb és meglepőbb támadás Nicolás Maduro ellen az volt, hogy a főügyész, Luisa Ortega nyilvánosan ítélte, hogy a legfelsőbb bíróság megfosztotta jogaitól a törvényhozást. Az egyébként Maduro-párti, mindezidáig hű szövetséges Ortega élő kamerák előtt nevezte alkotmányellenesnek a lépést, mire az élő tv-adást hirtelen meg is szakították. A szakértői vélemények azonban megoszlanak arról, hogy valódi kritika hangzott-e el – amely jelezné a párton belüli megosztottságot –, vagy csupán egy előre eltervezett, a szombati döntésnek megágyazó taktikai lépés volt-e Ortega kirohanása.