Népszava Anno;Levelezés;

2017-04-06 12:00:00

Hogyan ölte Soros a liberálisokba a pénzt, többek közt Orbán Viktorba is

Budapesten összeállt a gigantposzter-kerítés és úgy érezhetjük magunkat, mint a gettóban  - Kozmopolita, liberális, kommunista termeszek rágnak

„Kozmopolita, liberális, kommunista férgek rágnak” - A tegnap megjelent Magyar Fórumban ismét 8 oldalas „Gondolatok” láttak napvilágot. Csurka után most Zacsek Gyulától értesülhetünk arról, hogyan rágják termeszek a nemzetet. A „Soros-kurzusról” szóló írás lapunk információi szerint a kormány bizonyos köreiben is elkeseredettséget váltott ki.

A termeszhangya — Zacsek esetében Soros — úgy okoz kárt, hogy kirágja mindennek a lelkét, ám a tragédia már bekövetkezik, mire észleljük. „Soros úr tizenöthatalmi törekvéseit nagyon kellemetlenül érinti a középeurópai demokratizálódási folyamat, hiszen a kommunista rendszerben kiépített és ügyesen átmenteni próbált legfelsőbb vezető kapcsolat- rendszere jelentősen szűkült”. Zacsek — többek közt — hosszasan fejtegeti Soros egy kiragadott életrajzi mondata alapján (1930-ban zsidónak születtem Magyarországon, könnyen egy gázkamrában végezhettem volna 14 éves koromban), hogy Magyarországon nem voltak gázkamrák. A szerző szerint ugyanis a fent idézett mondat azt jelenti, mintha lettek volna...

A haza eladásának szakértői kormánya (vagyis a Németh-kabinet) segítségével majdnem sikerült saját maguknak átjátszani az egész országot. A termeszek láthatatlan rombolómunkája az a támadás, amely ma a nemzet ellen folyik, és kozmopolita- liberális-kommunista töltetű. Ennek egyik látható eredménye, hogy: „Lassan Budapesten összeállt a gigantposzter- kerítés, és úgy érezhetjük magunkat, mint a gettóban. Megfojt.” A „Soros-birodalomról” szóló cikkben hosszas listákat olvashatunk, hogyan ölte Soros a liberálisokba a pénzt, többek közt hogyan ölte Soros a liberálisokba a pénzt, többek közt Orbán Viktorba is, akinek az ’56-osok temetésére írtak egy antikommunista beszédet, melyet a nép megevett.

Zacsek felszólítja az amerikai üzletembert, a jelenlegi feltételekkel ne legyen megtűrt betolakodó Magyarországon, ez az ország ugyanis nem szorul a pénzére. Vigye az amerikai üzletember a pénzét és a szeretetét az afrikai éhezőknek: a magyar népnek — hiszen egy keresztényi értékekre épülő magyar demokráciában van az emberekben ennyi keresztényi lemondás — nincs szüksége erre, hisz itt nem hal éhen senki.

Népszava 1992. szeptember 4.