Vasas;Magyar Kupa;OTP Bank Liga;

Harmadosztályból a mennybe

Veresége ellenére is továbbjutott szerda este a Vasas a labdarúgó Magyar Kupában, ezzel az utóbbi hetekben bukdácsoló angyalföldiek biztosították negyedikként helyüket a hazai kupasorozat elődöntőjében. A párosításokat ma reggel sorsolják. Aligha túlzás azt feltételezni, hogy az egyetlen alacsonyabb osztályú riválissal, a Budafokkal bárki szívesen vívna a döntőért, a Vasasba az Újpest elleni negyeddöntőn visszatérő válogatott futballista, Vida Máté viszont arról beszélt lapunknak, hogy kit nem szeretne ellenfélül.

Három bajnoki vereség után mindenképpen formajavulásra, sikerélményre lett volna szüksége az OTP Bank Ligában is mind tetemesebb, immáron hétpontnyi hátrányt összegyűjtő Vasasnak, a fentiek azonban mégsem valósultak meg maradéktalanul: Michael Oenning vezetőedző csapata az első félidő utolsó másodperceiben kapott gólnak „köszönhetően” 1-0-s vereséget szenvedett. A Vasas végül az idegenben lőtt góljainak köszönhetően a 2-2-es összesítés ellenére is folytathatja szereplését. A német szakember az Újpesttel szemben elbukott találkozót követő sajtótájékoztatón úgy nyilatkozott, elégedett a második félidőben látott hozzáállással, ahhoz viszonyítva pedig hatalmas sikerről beszélt a jelenlegi bajnoki 3. helyezés és a kivívott kupaelődöntő kapcsán, hogy az együttes tavaly ilyenkor a kiesés elkerüléséért harcolt.

A sorozatban negyedik „bukfenc” felett érzett csalódottságra mindenesetre a továbbjutás mellett Vida Máté viszontlátása is gyógyírt jelenthet a piros-kék színekért lelkesedőknek. A 21 éves játékos az őszi félévben még alapembere volt a sokáig listavezető együttesnek, a tavaszi idényben viszont már a téli felkészülési időszakban is sérülés és betegség hátráltatta a háromszoros válogatottat, így Vida számára a kupameccs alatt pályán töltött bő 30 perc jelentette a második tavaszi fellépést. „Nagyon örülök, hogy visszatérhettem, azt viszont el kell ismernem, hogy elfáradtam alig fél óra alatt is. Úgy érzem, még időre lesz szükségem ahhoz, hogy visszanyerjem az erőmet, de örülök, hogy továbbjutottunk. Ez a legfontosabb jelenleg – mondta el a Népszavának az Új Hidegkuti Nándor Stadion játékoskijárójában Vida, aki szerint a csapatban a sorozatos kudarcok ellenére is több potenciál rejlik, mint amit az eredmények mutatnak. „A legjobbkor jött a továbbjutás jelentette siker, hiszen muszáj valamiből kiindulni, mert kezd sok lenni a vereségekből. Játékban mindenképpen előrébb kell lépnünk, de azt is látni kell, hogy a visszavágón stabilabb teljesítményt nyújtottunk. Ha nem kupameccsről lett volna szó, hátrányban valószínűleg gólra törőbben játszunk, most viszont más taktika bizonyult kifizetődőnek. Ezúttal az volt a legfontosabb, hogy kiharcoljuk a továbbjutást” – hangsúlyozta a labdarúgó.

Vida abban bízik, hogy immáron végérvényesen maga mögött hagyta a hátráltató tényezőket, s hamarosan labdába rúghat újra bajnoki mérkőzéseken – akár már szombaton, a Videoton ellenében is. A Magyar Kupa folytatásáról a három rivális – FTC, Mezőkövesd, Budafok – ismeretében a játékos annyit mondott: reméli, hogy a Ferencvárossal legfeljebb a fináléban találkozik a Vasas.

Kétségtelenül kijelenthető, hogy valószínűleg nem a Vasas az egyetlen, amely elkerülné a kupasorozat rekordbajnokát, a regnáló bajnok zöld-fehér csapatot. Ellenben kimondva kimondatlanul is, valószínűleg a többség kívánságlistáján szerepel az újabb meglepetéssel szolgáló Budafok, lévén, hogy az XXII. kerület csapata az egyetlen alacsonyabb osztályú rivális. A harmadik ligás budafokiak, noha a sorozat korábbi szakaszában búcsúztatták az NB I-ben listavezető Videotont, legutóbb pedig a Sopronnal szemben elveszített „odavágó” után, idegenben fordítva jutottak tovább, még mindig inkább „könnyű prédának” tűnhetnek, mint az élvonalban szereplő trió.

Esterházy Márton, Kisteleki István vagy éppen Pintér Attila egykori klubja, a Budafoki LC egyébként már a négy közé jutással is fennállása legjobb kupaeredményét érte el, valamint megtört egy régi „átkot” is: arra ugyanis legutóbb a 2000/2001-es szezonban, a Tápiószentmárton menetelése alkalmával volt példa, hogy a harmadik vonalból is legyen klubcsapat a Magyar Kupa végjátékában. A riválisok ismeretében könnyű ellenfelet aligha remélhetnek a budafokiak, akikkel kapcsolatban bármilyen meglepő is, lassan potenciális nemzetközi kupaindulóként is kéretik számolni: amennyiben ugyanis a kiscsapat eljut a döntőig, s ott a pillanatnyilag Európa-liga kvalifikációt érő Vasassal vagy Ferencvárossal találkozik, a végkimeneteltől függetlenül jó eséllyel elindulhatna az El-selejtezőjében.

Na, az volna csak az igazi kupacsoda.

A negyeddöntők eredményei
DVTK–FTC 0-0
Továbbjutott az FTC 2-1-es összesítéssel
Szolnok (NB II)–Mezőkövesd 2-3
Továbbjutott a Mezőkövesd 7-4-es összesítéssel
Sopron (NB II)–Budafok (NB III) 0-2
Továbbjutott a Budafok 3-2-es összesítéssel
Vasas–Újpest 0-1
Továbbjutott a Vasas 2-2-vel, idegenben lőtt több góllal
Az elődöntők párosításait az M4 Sport Sportreggeli című műsorában sorsolják péntek reggel. Az elődöntők játéknapjai: április 26. és május 17.