Kövér László;kitiltás;hazaárulás;Tordai Bence;

2017-04-14 12:12:00

Kiplakátolta Orbán ajtaját - Kövér "örökre" kitiltotta a PM-es politikust

Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője és kommunikációs igazgatója Facebook-oldalán mutatta meg, milyen feliratokkal  ("Hazaáruló" és Putyin-csicska") plakátolta ki Orbán Viktor dolgozószobájának ajtaját a Parlamentben. Kövér László házelnök az akció miatt "örökre" kitiltotta az ellenzéki politikust, sőt, megvonta a belépés jogát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének minden vendégétől is, ezzel ellehetetlenítve a párt munkáját.

Tegnap Orbán parlamenti dolgozójának ajtaját dekoráltam ki, ahogy az a képen látható - kezdte Tordai a közösségi oldalon. "A pitiáner bosszú nem késett sokáig: a nemzet bajuszos házmestere nagyon ideges lehetett, mert ma - immár harmadszorra, ezúttal "örökre" - kitiltott a Parlament épületéből. De nem állt meg itt: a kollektív bűnösség elvét követve megvonta a belépés jogát Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnökének minden vendégétől. Ez azt jelenti, hogy a választók döntéséből az Országgyűlésbe jutott párt nem hívhat meg például szakértőket a bizottsági ülésekre - vagyis Kövér házmester, visszaélve jogkörével, ellehetetleníti egy ellenzéki párt munkáját" - írta a Párbeszéd politikusa, majd úgy üzent Kövérnek: "Persze, Bajusz, csak így tovább, előre a putyini úton! De abban biztos lehetsz: elégtételt veszünk!" - ígérte Tordai.