Észak-Korea;rakétakísérlet;

2017-04-20 07:38:00

Washington - Kínos vége lett a fenyegetőzésnek

Igen kínos helyzetbe került az amerikai kormányzat, épp akkor, amikor Észak-Koreát igyekszik elrettenteni egy újabb nukleáris kísérlettől. Kiderült ugyanis, hiába jelentették be Washingtonban április 8-án, hogy amerikai hajórajt irányítottak a koreai partokhoz a phenjani fenyegetés ellensúlyozására: a USS Carl Vinson repülőgép-hordozóból és két rakétarombolóból, valamint egy rakétacirkálóból álló raj akkor épp az ellenkező irányba tartott. Donald Trump amerikai elnök a múlt héten megerősítette, hogy az armadát a Koreai-félszigethez vezényelték, ám mint azt az AFP hírügynökség kiderítette, a hétvégén még a Dél-Szumátra és Jáva között húzódó Szunda-szorosnál volt a hajóraj.

Az USA Csendes-óceáni Parancsnoksága annyit fűzött a történtekhez, hogy a rajnak be kellett fejeznie egy közös gyakorlatot az ausztrál partnereivel, de most már a „parancsnak megfelelően a Csendes-óceán nyugati térségébe tartanak”.

A régiós szakértők számára sem világos, hogy szándékosan vezette-e félre az amerikai kormányzat az észak-koreai rezsimet és a közvéleményt, vagy egyszerű félreértés történt-e, esetleg időközben változtattak a terveken. „Ha megfenyegeted őket, majd a fenyegetésnek nincs alapja, akkor az teljesen aláássa a régiót érintő politikai terveket. Ez a logikus konklúziója annak, ami történt” – elemezte a helyzetet a Reutersnek Joel Wit, egy a marylandi Johns Hopkins Egyetemen működő észak-koreai intézet szakértője.

Akár szándékos volt, akár nem, a szerdán Japánban tartózkodó Mike Pence alelnök nem zavartatta vagy mérsékelte magát Észak-Korea ügyében, s kijelentette, hogy az Egyesült Államok kész „hatékonyan, elsöprő erővel" visszaverni minden hagyományos és nukleáris fegyverrel intézett támadást.

Az elmúlt hetekben igen feszültté vált a viszony Phenjan és Washington között, az észak-koreai ENSZ-nagykövet a múlt héten egy „termonukleáris háború” kitörésével fenyegetett. Szakértők szerint ha ez nem is, de a hatodik észak-koreai nukleáris kísérlet bármikor bekövetkezhet. A nemzetközi közösség és az Egyesült Államok azonban attól tart, hogy a Kim Dzsong Un vezette rezsim kifejleszt olyan nukleáris robbanófejek hordozására képes ballisztikus rakétákat, amelyek az USA-t is elérhetik.