CEU;lex CEU;Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium;

2017-04-21 00:53:00

CEU - Tiltakozik a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium is

Mi, a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium alulírott dolgozói megdöbbenéssel értesültünk arról, hogy a parlament által 2017. április 4-én, gyorsított eljárásban elfogadott - a CEU működését ellehetetlenítő - törvénymódosítást aláírta Áder János köztársasági elnök - írta az intézmény felhívásában.

Meggyőződésünk, hogy az általunk választott képviselők nem fogadhatnak el olyan törvényt, amely egyetemek bezárásához, az egyetemi autonómiának, a gondolkodás szabadságának felszámolásához, fiataljaink továbbtanulási lehetőségeinek beszűküléséhez vezet.

Meggyőződésünk, hogy az oktatás egyik szintje sem válhat politikai játszmák eszközévé.

Tanítványaink és országunk jövője miatti felelősségérzetünk azt diktálja, hogy tiltakozzunk a törvénymódosítás ellen, és követeljük annak azonnali visszavonását.

Tiszteletünket fejezzük ki minden kollégánknak (Fazekas, Kölcsey, Apáczai tanárai), akik már nyilvánosan tiltakoztak, és kérjük, várjuk valamennyi pedagógustársunk szolidaritását, csatlakozását ehhez a tiltakozáshoz - írták a felhívásban a gimnázium dolgozói, név szerint:

Arató Andrea Ibolya

Heitzmann Ildikó

Somogyi Zsófia

Árendás Péter

Héjja Ágnes

Spányik József

Árendás Tamás

Hulé Brigitta

Sulina László

Balogh Emma Anna

Inges Zsófia

Süket Erzsébet

Becz György

Jordán Helén

Szakálné Gulyás Katalin

Bene Tünde

Karlik Zsuzsanna

Székely Györgyi

Bernáth Szilárd

Károly Ildikó Erzsébet

Szép Adrienn

Borbély Mária

Kövesdi Zsófia

Szunyogh Sándor

Borku Istvánné

Lantos Mária

Szücs Edina Anna

Both Réka

Lukácsiné Lehota Edit

Takács Annamária

Bothné Faragó Zsuzsanna

Magyar Fruzsina

Tímár András

Demszki Anna

Márton Ágnes

Tollner József

Domináné Kiss Enikő

Meinczinger Szilvia

Tolnai-Barity Bianka

Deák Margit Gyöngy

Németh Eszter

Tóth Béla

Eördögh Ilona

Patrovits Tamás

Vadász András

Fehér Klára

Pelényi Rita

Vajda Péter

Gruberné Szilágyi Ágota

Péter László János

Verebélyi Marianna Ágnes

Gyeskó Ágnes

Péter Sára

Vereckei Noémi

Győrffy Andrea

Péterffy Zsófia

Zsolnainé Harczi Ildikó

Halasné Dávid Irén

Petruska Magdolna

 

Haraszti Klára

Schafferné Varga Judit