légitársaság;repülés;

2017-04-22 09:06:00

Így kerek a világ

Van már negyven éve is annak, hogy vietnami kiküldetésemről jöttem haza. Persze repülővel, mi mással? A Tu-154-es szovjet gép éppenséggel nem jelentett világcsúcsot a polgári repülésben, de azért többé-kevésbé kellemes volt, bár csudára zajos. Már szovjet terület fölött repülvén nagy viharba kerültünk és kényszerleszállást tettünk Gorkij városban. A leszállás azért volt érdekes, mert a szerencsétlen sorsú író nevét viselő város a szovjet időkben „zárt” terület volt. De sebaj, minket, külföldi utasokat amúgy is betereltek az Intourist várótermébe, nem láthattunk semmit az elzárt városból. Nem is voltunk túl sokan, a helyek alig fele volt kitöltve.

Jó másfél órai várakozás után megenyhült az időjárás, és indultunk tovább Moszkvába. Hanem a zord időben a lent a betonon várakozó szovjet polgároknak is megengedték, hogy felszálljanak a gépre. Érthető, volt rajta még bőven hely és szokás szerint mindig többször annyi ember ácsingózott az utazásra, mint amennyi hely volt. Minket, külföldieket, kísérettel elsőként engedtek fel a gépre, míg a szovjet emberek alaktalan nagy tömegben a betonon vártak.

Vártak? Dehogy! Lökdösődtek, ordítoztak! Utánunk a kísérők elsőként fel akartak engedni egy fiatal anyát, két kicsi és egy pici gyerekével. Egy hatalmas termetű férfi azonban szabályosan félrelökte a kis családot. Mire megfordult a mi, külföldiekből álló csoportunkból utolsónak felszálló utastársam, egy finom, mindig elegáns, halk szavú magyar tudós, akadémikus és akkorát rúgott a behemótba, hogy az lerepült a lépcsőn, majd gyengéden megfogta a két nagyobb gyerek kezét és segített a fiatal mamának.

Hogy jutott eszembe ez a nagyon régi történet? Arról a minapi amerikai esetről, amikor a United Airlines Chicago-i járatáról erőszakkal leszállítottak egy utast, mert néggyel több jegyet adott ki a társaság, mint amennyi hely volt, s ő nem volt hajlandó önként távozni. Láttam a híradóban az egyik utastárs videójával felvett jelenetet. Rettenetes volt. És nem is holmi szakadt alakot vonszoltak félmeztelenül a padlón, mert az inge felcsúszott, hanem egy orvost. Az USA-ban, a demokrácia és szabadság hazájában! Ahol az üzleti szerződés szentnek számít! Márpedig, ha megveszek egy árut, például egy repülőjegyet, akkor voltaképpen polgári szerződést kötünk egymással, mi, eladó és vásárló. És a túlkínált repülőgép fedélzetén egyetlen utas sem állt fel és rúgott bele a verőlegényekbe! Legfeljebb fényképezett és közben boldog lehetett, hogy nem őt vonszolják. Nem volt ott a finom, elegáns magyar akadémikus, aki jól beléjük rúgott volna. Ráadásul a repülőtársaság vezérigazgatója eleinte még az utast ítélte el, szerinte a biztonságiak helyesen jártak el.

Örömteli tanulság következik, az, hogy az USA mégis csak a demokrácia, a szabadság, a polgári tisztesség hazája. Ugyanis a derék légitársasági főnök a rögtön feltámadt óriási népharag nyomására sürgősen visszavonulót fújt és bocsánatot kért.

Nos, mindenképpen összehasonlíthatatlanul jobb, magasabb rendű a demokrácia a szovjet rendszernél, mert ott az ilyen bánásmód természetesnek és mindennaposnak számított, sőt, az ellenálló utast még akár be is zárhatták volna.