Spanyolország;Néppárt;Esperanza Aguirra;

2017-04-24 23:27:00

Lemondott a Néppárt korrupcióval gyanúsított politikusa

Korrupciós ügy miatt lemondott minden közhivataláról Esperanza Aguirre, a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) egyik tekintélyes politikusa, aki döntését maga jelentette be rövid sajtótájékoztatón hétfőn Madridban.

Esperanza Aguirre mostani bejelentéséig Madrid város önkormányzatának képviselője, a konzervatív képviselőcsoport vezetője volt, de 34 éve tartó politikai karrierje során állt a madridi regionális kormány élén is 2003 és 2012 között.

Ebben az időszakban volt a helyettese Ignacio González, akit a múlt héten letartóztattak a hatóságok korrupció gyanújával. A férfi alelnöksége idején vezette a regionális vízszolgáltatásáért felelős állami céget is, a Canal de Isabel II nevű vállalatot.

Az antikorrupciós ügyészség szerint elképzelhető, hogy a cég dél-amerikai terjeszkedése, ottani vállalatok megvásárlása közpénzek elterelésére szolgált. A hatóságok hűtlen kezelés, szervezett bűnözés, sikkasztás, vesztegetés, csalás, okirat-hamisítás, és üzleti korrupció miatt nyomoznak.

"Megtévesztve és elárulva érzem magam" - fogalmazott rövid nyilatkozatában Aguirre, hangsúlyozva, hogy ezzel vállalja a felelőséget, amiért elnöksége idején nem felügyelte helyettesét, és nem fedezte fel, amit most a csendőrség és a bíróság. Egykori helyetteséről elmondta, hogy maximális bizalmát élvezte, és ugyan a lehetséges szabálytalanságokról időről-időre cikkezet a sajtó, de Ignacio González azokra mindig megfelelő magyarázattal tudott szolgálni, amikor kérdőre vonta. 

A múlt héten kirobban botrányban Aguirre nem gyanúsított, a bíróság tanúként hallgatta meg. A 65 éves politikusnak nem először kellett lemondania tisztségéről volt beosztottja miatt: tavaly februárban a Néppárt madridi elnöki posztját hagyta ott, mivel párton belüli legközelebbi volt munkatársai ellen indult nyomozás korrupció gyanújával.

Esperanza Aguirre a konzervatív Néppárt egyik legismertebb és legbefolyásosabb politikusai közé tartozik. Kulturális miniszter volt José María Aznar kormányában 1996 és 1999 között, és elnöke volt a szenátusnak. 1999-től 2002-ig. 2003-ben lett a madridi autonóm közösség elnöke, amelyet 2012-ig vezetett. 2004 és 2016 között ő irányította a PP madridi szervezetét.