Macron és a magyarok

Emmanuel Macron minden előzőleg jósoltnál nagyobb arányban nyerte meg a francia elnökválasztást. Győzelmének értékéből mit sem von le az a tény, hogy körülbelül minden negyedik választásra jogosult azért tette az ő neve mellé az ikszet, mert meg akarták akadályozni a szélsőjobboldali Marine Le Pen diadalát, s azt, hogy Franciaország az Európai Unió szégyenpadjára kerüljön.

Európa fellélegezhet. Bár tavaly, a britek EU-ból való kilépését szentesítő népszavazása után, majd Donald Trump amerikai elnökké való megválasztását követően nagyon sötétnek látszott az Unió jövője, s minden jel arra vallott, hogy az illiberális államoké a jövő, kiderült, nagyon félreismerték az európai középosztályt mindazok, akik úgy vélték: a hagyományos pártok válsága a jobboldali populisták hatalomra kerülését idézi elő. A tradicionális jobbközép és balközép ugyanis egyes országokban nem szűnik meg, csak átalakul. A második világháború utáni politikai berendezkedés alkonyát élhetjük át, amit a gazdasági krízis, majd a menekültválság idézett elő. Azok, akik elvesztették munkájukat, vagy félnek a bevándorlás következményeitől ugyan valóban a radikálisoknál köthetnek ki, a többség azonban továbbra is elutasítja a kirekesztést, s úgy véli: a „több Európa” jelenthet gyógyírt a kontinens gondjaira. Ezt láthattuk még tavaly, az osztrák elnökválasztás második fordulójában, ez köszönt vissza a márciusi holland parlamenti választáson, s előre borítékolhatjuk: ezt a trendet erősíti majd meg a szeptemberi német voksolás is.

Ha véget ér a német választási kampány, s Angela Merkel megkapja negyedik kancellári mandátumát, ismét hatékonyabban működhet a német-francia-tengely. Elkerülhetetlenné válik a „több Európát” óhajtók szorosabb együttműködése, mert az Unió Macron által is követelt reformja csak így képzelhető el.

Magyarország azonban már azelőtt feladta az Európa magjához való csatlakozás lehetőségét, hogy egyáltalán körvonalazódna az új EU intézményrendszere. A kormány külpolitikai jóslatai összeomlottak, alkalmazkodni kellene az új helyzethez. Azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire sikerülhet, már az is sokat sejtető: Macron megválasztásának híre nagyon lassan jutott el a budapesti kormány illusztris személyiségeinek otthonaiba. Mert miközben Orbán Viktor az EU vezetői közül elsőként gratulált Donald Trump megválasztásához, ezúttal az EU-s vezetők többsége megelőzte a tavaly novemberben oly gyorsan reagáló kormányfőt.

Macron győzelmi beszéde mindenesetre itt, Magyarországon nagyon furcsán hangozhatott. Szó sem volt az önimádatról, a legyőzöttek feletti kárörömről. Arról tett említést, össze kell fogni, szolidárisnak kell lenni egymással. Ez a kettő itthon szitokszónak számít. Itthon büszkén hirdetik a megosztás, a politikai inkorrektség eszmeiségét.

Le Pent itthon egyesek az illiberalizmus francia reménységének tartották, ezért neki szurkoltak. Nehéz azonban megérteni ezt a hozzáállást. Ha ugyanis Marine Le Pen elképzelései valóra válnának, s Párizs búcsút intene az EU-nak, az rengeteg kellemetlenséggel járna Magyarország számára, például azzal, hogy kevesebb uniós pénzből gazdálkodhatnánk. Ezért kijelenthetjük: Macron diadalával nemcsak az Unió, hanem Magyarország is győzött.