Egyszer talán ők is megtanulják, milyen érzés, ha az ember "más". Mondjuk ha megint norma lesz ebben az országban, hogy a törvényhozás nem kizárólag a piti manipulációra való és a költségvetés forintjai még véletlenül sem veszíthetik el közpénzjellegüket, akkor a NER korifeusai sleppestül ott állnak majd pőrén, és dideregve rádöbbennek, hogy most őrájuk mutogatnak ujjal. A többség.
Most még hiszik, hogy akinek a sors túlhatalmat adott, az bármit megtehet. Meg is teszik: feldúlják a csikorogva, de legalább működő nagy rendszereket, költenek, mint egy nekivadult dzsentri, kipiszkálják az országot az európai felzárkózásból. Hablatyolnak a jövőről, de még soha meg nem fordult a fejükben, hogy van holnap is.
Indulatvezérelt mindennapjaikban csak igen (ők) és nem (aki nem hódol be) létezik: barát-ellenség, megvéd-elpusztít, felemel és eltöröl. Világképük mint az elemista olvasókönyv, és a tanítónéni mondja meg, mi a jó és mi a rossz.
Harmadik lecke: A család. "Az élet elfogadása, a gyermekvállalás, a férfi és nő házasságára alapuló család értéke az utóbbi évtizedekben megkopott, azonban a fenntartható jövő érdekében szükség van ezek helyreállítására" - mondják, és már teszik is. A fenti jelszóval május végére Budapestre szervezik a Családok Nemzetközi Találkozóját, címeres orosz homofóbokkal és olyan kőkonzervatív amerikai demagógokkal rendeznek kormánytámogatást élvező demográfiai fórumot, akik ha mozdulnának még egyet jobbra, leesnének a Földről. És aki nem érti az üzenetet, annak maga Soltész államtitkár üzeni, hogy ami az LMBTQ rövidítés mögött van, "az nem is érdekes, agyament őrültség".
A mások tábora pedig egyre nő. Melegek, elváltak, gyermektelenek, túlsokgyerekesek, balosok, liberek, menekültek, egyetemisták, nem viszkető tenyerű keresztények. Már most mi vagyunk többen.