Real Madrid;Bajnokok Ligája;

2017-05-11 00:46:00

Megizzadt, de BL-döntős a Real

A két gyors Atlético gól után Isco hűtötte le a kedélyeket, így a címvédő jutott a fináléba, ahol a Juventusszal mérheti össze erejét.

Diego Simeone, az Atlético Madrid mestere fogadkozott a múlt heti, 3-0-s fiaskó után, de sokan csak kötelező optimizmusnak tudták be mindezt. Az argentin tréner viszont komolyan gondolta, s tűzbe is hozta játékosait, akik félelmet nem ismerve rögtön saját kapujuk elé szegezték a Real játékosait. A 12. percben Saúl fejes gólja reménykedésre adhatott okot a hazaiaknak, majd alig három perc leforgása után már 2-0 állt az eredményjelzőn. Varane szabálytalankodott Torresszel szemben a tizenhatoson belül, Griezmann pedig higgadtan értékesítette a büntetőt. A folytatásban aztán összekapta magát a királyi gárda, s noha Benzema zseniális cselsorozata után Kroos lövését még védte Oblak, Isco ismétlésekor már tehetetlennek bizonyult. A folytatásban a vendéglátó hiába ostromolta Navas kapuját, maradt a 2-1. 

A Real a június 3-ai, cardiffi fináléban azzal a Juventussal találkozik majd, amely legutóbbi, 1996-os sikere óta négy BL-döntőt veszített el. 

Elődöntő, visszavágó
Atlético Madrid–Real Madrid 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Saúl (12.), Griezmann (büntetőből, 16.), illetve Isco (42.)
Továbbjutott: a Real Madrid, 4-2-es összesítéssel.