Gyász

Iványi Gábor "gyászolja" Orbán Viktort, annak politikai színeváltozása, erkölcsi hanyatlása miatt. Én megértem őt, a MET vezető lelkészének ez, úgy tetszik, munkaköri kötelessége, egyben régi, szoros kapcsolatuk is indokolja. Nekem a miniszterelnök se ingem, se gallérom, kezdettől fogva karrierista, törtető, hatalom-orientált figurának láttam, lelkének sötét bugyrait, ambícióinak nemzetrontó jellegét persze nem ismerhettem. Ezzel együtt én is gyászolok, nem Orbánt, de a hazámat, amely az ő uralma alatt eddig el sem képzelt mélységekbe süllyedt. Gyászolom a magyarokat, akik máig képtelenek felismerni országlásának kártékony voltát.

Gyászolom azokat a (ma már csak volt) honfitársaimat, akik külföldre menekültek romboló tevékenysége elől, azokat a milliókat, akiket nyomorba taszított a politikája, gyászolom azokat a fiatalokat, akik nem tanulhatnak, mindazokat, akiktől elvette különféle járandóságaikat, és azokat is, akik kénytelenek lakatot tenni a szájukra, mert féltik az állásukat. Siratom azokat a tehetséges embereket, akik nyereségvágyból vagy félrevezetve beálltak mögé. Gyászolom a magyar jogállamot, a demokráciát, az esélyegyenlőséget, a sajtószabadságot, az európai kapcsolatok tönkretételét, az ország hírnevét. És talán még Orbánt is gyászolom, aki ha a birtokába került hatalommal a nemzet javára tudott volna élni, kiemelkedő politikusunk lehetett volna.

Gyászolom az elszalasztott anyagi és szellemi lehetőségeket, az eltékozolt magyar jövőt.