Fidesz;Európai Parlament;Európai Néppárt;Jávor Benedek;Gulyás Gergely;

2017-05-16 23:01:00

Szavazatokat koldul a Fidesz

Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő arra kéri – brüsszeli információk szerint már-már kérleli – a magyar EP-képviselőket, hogy ne szavazzák meg a „Magyarországot elítélő határozatokat” - egyiket se, mivel a magyar kormánypárt a saját pártcsaládja, az Európai Néppárt tervezetének elfogadásától is komolyan tart. 

Mint korábban beszámoltunk róla, a közös határozattervezet ötletének elbukása után két szövegről szavazhatnak holnap az EP-ben, és annyit az enyhébb, vagyis a néppárti tervezet is kimond, hogy az Orbán-kormány súlyosan megsértette az uniós normákat a lex CEU-val, a civil törvénnyel és a menekültügyben mutatott antiszolidáris magatartásával. A különbség – Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője szerint – nem a helyzetértékelésben, hanem a konklúzióban van: a Néppárt egy hosszas és bizonytalan kimenetelű eljárást ajánl a jogkövetés kikényszerítésére, a másik, négypárti (a szocialista, a zöld, a liberális és a radikális baloldali) frakció viszont az eleve határozottabb megállapításokhoz egyértelmű cselekvést és határidőket kapcsolna.

Az utóbbi elfogadása esetén felkérnék az EP Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságát (LIBE) egy olyan kezdeményezés elindítására, amely felkérné a Bizottságot a 7-es cikkely, vagyis a legszigorúbb szankciók alkalmazására. Kedden este az tűnt a legvalószínűbbnek, hogy a parlament először a négypárti javaslatról szavaz. Ahogyan Jávor az esélyeket mérlegelő kérdésünkre kifejtette: mivel az erőviszonyok kiegyenlítettek (önmagában egyik csoportnak sincs többsége), fordított esetben előfordulhatna, hogy a néppárti javaslat leszavazása után egyik határozattervezet sem kapja meg a szükséges szavazatmennyiséget. Ha viszont a négypárti javaslat kerül napirendre előbb, leszavazás esetén várhatóan még mindig lesz elegendő támogató ahhoz, hogy a Néppárt határozata átmenjen.

Az EP-képviselő kedden a blogján arról is beszámolt, hogy sejtése szerint napokon belül kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen a déli határon bevezetett tranzitzóna-szabályok miatt.