Ferencváros;Magyar Kupa;

2017-05-31 23:59:00

Ferencvárosi tripla

A rendes játékidőben és a ráadásban sem született döntés a Vasas és a Ferencváros szerda esti Magyar Kupa-fináléján, amely büntetőrúgások után az FTC diadalát hozta.

Hiába: bármily alulértékelt is a hazai kupasorozat, döntőt mégiscsak egyet rendeznek egy évben. Ezúttal a 77.-re került sor a – némi meglepetésre – bajnoki bronzérmes Vasas és a címvédő, ám a szombaton befejeződött bajnoki idényben csalódást keltően szereplő FTC részvételével.

Kevéssel a kezdősípszó előtt aztán a magyar labdarúgó-válogatott tagjai is elfoglalták helyüket a Groupama Aréna lelátóján. Noha ezúttal a stadion Népliget felé eső felét zöld-fehérbe, a szemközti kapu mögötti szektort pedig piros-kékbe borítók sem Dzsudzsák Balázsért vagy Szalai Ádámért látogatott ki a nemzeti tizenegy találkozóinak is otthont adó stadionba, nevezettek jelenléte is jól mutatta: a szerda esti találkozó jeles alkalom volt a magyar futball számára.

A fővárosi csapatok összecsapása a lelátón a mintegy 15000 drukker hangpárbajával, a gyepen pedig a vendégcsapat meddő mezőnyfölényével kezdődött. Mármint a vendégként jelölt együttes fölényével – hiszen a Ferencváros tulajdonképpen hazai környezetben futballozhatott, csak hát a hivatalos kiírás szerint vendégségben.

A „helyzetecskék” után először a 25. percben talált utat a hálóba a labda: egy szabadrúgást követően a ferencvárosi Varga Roland jó 30 méterről lőtt a jobb alsóba (0-1). Percekkel később újra zörrent a háló, Amadou Moutari találatát azonban érvénytelenítette Solymosi Péter játékvezető, hiszen előzőleg szabálytalanság történt.

A gól mindenképpen jót tett a mérkőzésnek, amely az első játékrészből hátralévő 15 percre egészen megélénkült. A 34. percben például a Ferencvárossal tegnap szerződést hosszabbító Gera Zoltán és a következő idényre egy nappal korábban aláíró Leandro veszélyeztetett, a brazil születésű játékos azonban mellérúgta a helyzetét. A túloldalon is jutott egy lehetőség: Mahir Saglik lövését tornászta bravúrral a felső lécre Dibusz Dénes.

A térfélcserét követően talán még vissza sem ért mindenki a büféből, a 47. percben Kulcsár Tamás egalizált (1-1). Innentől egy-egy igazán gólveszélyes szituációt leszámítva a küzdelem dominált; amikor egyre vészesebben közelített a kétszer 15 perces ráadás, Varga még megzörgette a kapufát, Murka Benedek pedig meccslabdát lőtt fölé. A találkozó első 90 perce Lovrencsics Gergő ijesztőnek tűnő sérülése miatt ért véget feszült hangulatban – szerencsére utóbb kiderült, hogy a játékos a körülményekhez képest jól van.

A túlóra perceiben sem született döntés, csak egy újabb kapufa Radó révén. Következhettek a tizenegyesek, az egyre fáradó főszereplők örömére pedig ennek a műfajnak a sajátossága, hogy előbb-utóbb döntésre viszi a fontos kérdéseket.
Végül Saglik lett a remek szezont produkáló Vasas "negatív hőse", aki kihagyta a maga tizenegyesét. Mivel az FTC valamennyi játékosa belőtte a maga büntetőjét, kezdődhetett a zöld-fehér fieszta: egymást követő harmadik évben, összesen 23. alkalommal a Ferencváros nyerte a labdarúgó Magyar Kupát.

Magyar Kupa, döntő:  Vasas–Ferencváros – büntetőrúgások után 1-2 (0-1, 1-1, 1-1, 1-1)

Groupama Aréna, 14970 néző. Játékvezető: Solymosi Péter
Vasas: Nagy – Ristevski, Vaskó, Burmeister – Hangya, Berecz, Vida, Kleisz – Remili, Kulcsár – Saglik. Vezetőedző: Michael Oenning. Cserék: Burmeister helyett Korcsmár (félidőben), Hangya helyett Murka (57.), Kulcsár helyett Gaál (96.)
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Lovrencsics – Hajnal, Gera – Varga Roland, Kleinheisler, Moutari – Radó. Vezetőedző: Thomas Doll. Cserék: Gera helyett Cukic (69.), Hajnal helyett Sternberg (79.), Lovrencsics helyett Csernik (90.)
Gólszerzők: Kulcsár (47.) illetve Varga (26.)
Sárga lapok: Burmeister (25.), Remili (38.) illetve Moutari (80.), Cukic (90.)