Trianon;

2017-06-06 07:05:00

Aktuálpolitika az összetartozás napján is

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót az Országház előtt a nemzeti összetartozás napján, vasárnap. Az eseményen részt vett Áder János köztársasági elnök és Simicskó István honvédelmi miniszter is.

Az emléknapot a kisebbik kormánypárt politikai támadásra használta fel. A KDNP képviselője, Hollik István szerint a nemzet szégyenfalán van a helye Gyurcsány Ferencnek, Botka Lászlónak és Vona Gábornak, amiért nem szavazták meg 2010-ben a külhoni magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő törvénymódosítást. Gyurcsány akkor még szocialista képviselőként valóban nemmel szavazott, de Botka László és Vona Gábor – Hollik állításával ellentétben – nem volt ott a szavazáson. A Fidesz és a KDNP frakció két-két tagja egyébként ugyancsak nem volt jelen, így Hollik érvelése alapján ők sem támogatták a törvényt. A Jobbik közleményében reagált, amelyben felidézték, hogy 1990-ben a Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és pártja látványosan kivonult a Parlament ülésterméből, amikor Trianonra kellett volna emlékezni.

"Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér" - idézte Orbán Viktor miniszterelnök, Juhász Gyula Mit akartam? című versét a Facebookon, a nemzeti összetartozás napján

Az nem járja, hogy Európa és a szomszédos államok vezetői csak annyit tudnak mondani erre a történelmi igazságtalanságra, hogy a magyaroknak ideje volna végre túllépniük a régi sérelmeken, hagyjuk ezeket a régi dolgokat - fogalmazott Lázár János. A kancelláriaminiszter közölte: "nem akarunk határrevíziót, és pláne nem etnikai feszültséget (...), újabb háborúkat Európában, vagy bárhol a világban". Kósa Lajos frakcióvezető is megszólalt a nemzeti összetartozás napján, szerinte az elmúlt évek bebizonyították, hogy a trianoni tragédia pusztítását túlélve a magyarság képes a nemzeti megújulásra.

Az MSZP elnöke kiemelte: a Trianon által okozott sebeket csak az Európai Unió képes meggyógyítani. Molnár Gyula szerint az egységes Európa eltünteti az erőszakkal rajzolt határokat, egyesíti a szétszakított családokat és megbékélést hoz a mesterségesen egymás ellen fordított nemzetek számára. „Európa számára az együttműködés és a béke intézményes garanciája az Európai Unió. Nem oldott meg minden problémát, de kétséget kizáróan a legtöbb esélyt és a legmegfelelőbb távlatot biztosítja arra, hogy – többek között – Trianon igazságtalansága és következménye oldódjék, s a magyarok Magyarország határain belül, s azokon kívül mindenütt a kontinensen békében, Európa megbecsült polgáraiként éljenek” - hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: az MSZP vitte be Magyarországot az Európai Unióba és azért küzd, hogy megőrizze hazánk EU-tagságát. Trianon fájdalmát Molnár szerint nem a gyűlölködés fogja eltüntetni, hanem az európai nemzetek szoros szövetsége. Az MSZP ezért kívánja erősíteni a magyarság és európaiság közösségét, Magyarország és a magyar nemzet egészének érdekében.