A leggyakoribb hamisítási módokat foglalta össze, és azokat a módszereket is, melyekkel a hamisításokat ki lehet mutatni. A hamisítók mindig igyekeznek egy lépéssel az analitikusok előtt járni, de utolérhetők. Az élelmiszereket naponta vásárolják, relatíve könnyű hamisítani, de óriási kockázatot jelent. A kutatók és hamisítók közötti játszmát jól példázza a tej esete.
A tejnél alapvető a vízzel való hamisítás, amelyet viszont könnyű kimutatni, mert a tej fagyáspontja érzékeny a vízre. Hogy a vízzel való hamisítást ne lehessen kimutatni, sót tesznek a tejbe. Viszont a sót a nátrium klorid tartalom miatt könnyű kimutatni. Vagyis a hamisító jól okoskodik, de a leleplezője még jobban. A másik lehetőség, ha étolajat kevernek a tejhez. Ezzel a tej zsírtartalmát lehet hamisítani, az a legdrágább komponense. Ideig-óráig, amíg a tejet el nem adják, homogén elegyet képez, de amikor állni hagyják, az étolaj feljön a tej tetejére.
A sajtokról szólva: a két-három évig érlelt parmezán sajtreszelékét fűrészporral hamisítják. Ezért az tanácsolható a vevőknek, hogy semmit ne vegyenek, ha nincs előttünk egészében: se darált mákot, se reszelt sajtot, se darált húst.
Kevesen tudják: minden hamisításnak számít, ha nem az van az ételben, ami az áru címkéjén szerepel. Egy felmérés szerint a vásárlónak 20 százalék esélye van arra, hogy hamis bort emeljen le a polcról még a szupermarketekben is. Az is hamisítás, ha egy olcsó bort jó minőségűként próbálnak meg eladni, vagy a borokat úgy házasítják, hogy nem vallják be. De az is, ha egy jó minőségű külföldi bort magyarként árulnak.