LEMEZEKET FEL!;Dr. Hook & the Medicine Show;

2017-06-10 09:20:00

LEMEZEKET FEL! - Édes Sarokház

Ron Haffkine-nek jó füle volt. A menedzser meghallgatta a Dr. Hook & the Medicine Show elnevezésű zenekar demószalagját, és az akkor még csak bárokban turnézó együttest felkérte, hogy játssza el Shel Silverstein filmzenéjét. A mozi címe még a banda nevénél is jóval hosszabb volt - Ki az a Harry Kellerman, és miért mondja azokat a szörnyű dolgokat rólam? -, ám a főszerepet Dustin Hoffman alakította, ami bizonyos referenciát jelentett a befutásra. Ráadásul a Last Morning jól hangzott, a szövege is stimmelt. A dalt akár a Menekülés a metropolisból címmel is közreadhatták volna, mivel az első két sora így szólt: „Ez az utolsó reggel, amikor ebben a koszos városban ébredek a napfényt keresve, mert a felhőkarcolók eltakarják az eget.”

A Dr. Hook pedig „hoffmani” minőségben játszott. Ezért aztán a sokoldalú Silverstein, aki akkor a Playboy magazin karikaturistája volt, ám - a zeneszámokon túl - verseket és drámákat is írt, újabb szerzeménnyel örvendeztette meg a csapatot. (Annál is inkább, mert az együttest a filmdal nyomán szerződtette a CBS lemeztársaság.) A Sylvia's Mother a Last Morning zenei világára hasonlított, a szöveg pedig valóban maga volt Silverstein, mivel a szerzővel megesett történetet elevenített fel. A komponista felhívta a kedvesét, ám annak édesanyja váratlanul arra kérte őt: többé ne keresse a lányát, mert az ifjú hölgy éppen csomagol, hogy Mexikóba költözzék, ott ugyanis férjhez megy egy festőhöz, aki torreádor is egyben.

Jó sok évvel később kiderült: a lányt tényleg Silviának hívták - ha nem is ipszilonnal írta a nevét -, ám Silvia Pandolfi sosem vallotta be házastársának, hogy az egyhamar világhírűvé vált számnak ő a főhőse...

Aki lemezen vagy a rádióban hallotta a dalt, úgy hihette: romantikus countryzenészek szólnak a szívhez 1972 bódító nyarán. Ám amint a Szilvia mamájával a brit slágerlista második és az amerikai lajstrom ötödik helyére kapaszkodó, hirtelen felkapott zenekar frontemberei feltűntek a tévében vagy az újságokban, a szülők a fejükhöz kaptak, hogy „uramisten, ezekért őrül meg a gyerek!” Ray Sawyer ugyanis 1967-ben elvesztette a jobb szeme világát, ezért szemkötőt használt, és úgy festett, akár egy kalóz; Dennis Locorriere-ről pedig sorra írták meg a lapok, hogy a koncerteken két szám között ilyesmiket kiabál: „Manapság minden fickó úgy öltözik, akár a lányok, de én is vagyok annyira meleg, mint ők. Ray meg pláne.”

Ami azt illeti, efféle beszólásokkal megannyi helyen boldogította a publikumot az énekes-gitáros kettős, mert a Dr. Hook & the Medicine Show hamarosan háromszáz koncertet adott évente, és Sawyer utóbb lehangoltan említette: „Amikor az emberek lelkesen azt kérdezik tőlem, emlékszem-e erre vagy arra, bágyadtan bólogatok, s közben semmi más nem jut az eszembe, csak az, hogy kiszállok a buszból, felmegyek a színpadra, és beszállok a buszba.” Azért Sawyer és Locorriere még évtizedekig járta Amerikát meg a világot a régi számokkal, méghozzá 1985-től külön-külön, mert abban az esztendőben hivatalosan is feloszlott a már több éve bomlóban lévő zenekar. Addig azonban hagyott valamit hátra az együttes, amely hatvan arany, illetve platina albumot jegyzett, és nem kevesebb, mint negyvenkét országban volt listavezető dala. A Sylvia's Mother sikerét azonban a további számok egyike sem érte el, noha a When You're in Love With a Beautiful Woman a lista első helyén tündökölt 1979-ben az Egyesült Királyságban.

Az itthoni fokmérőt az jelentette, hogy a külföldi kompozíciók azonnali átvételére szakosodott Gemini csütörtökönként már nyomta a nótát a Budai Ifjúsági Parkban, ahol keddenként a Corvina és a Nautilus, szerdánként a Generál, péntekenként az Apostol és a Wanderers, szombatonként a Hungária, vasárnaponként a Bergendy lépett fel akkoriban. Keresztes Tibor pedig még 1974-ben is műsoron tartotta a dalt, s miután a Vasas 1-0-ra legyőzte az FTC-t az Üllői úti stadion újjáavató mérkőzésén, Várady Béla vagy huszonötször tetette fel a Sylvia's Mothert a Cintulának becézett lemezlovassal a Sarokház diszkókombinátban.

Hiszik vagy sem: senki nem unta.