rendőrök;Érd;hivatalos személy elleni erőszak;

2017-06-09 21:48:00

Rendőrökre támadtak Érden

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte három ember letartóztatását, akik intézkedő rendőrökre támadtak Érden - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken.

A nyomozás adatai szerint szerdán késő este Érden intézkedtek a kapitányság járőrei egy személyautó vezetője és utasai ellen. A vezető a rendőrök előtt mintegy 15 méterrel megállította a járművet és helyet cserélt egyik utasával, majd tagadta, hogy ő vezette volna a járművet, szitkozódott és nem akart kiszállni.

A rendőrök a gépkocsiból testi kényszerrel kihúzták a vezetőt, aki viszont a rendőrök irányába rúgott és szabadulni próbált, miközben két utasa kiszállt és szitkozódva a rendőrök felé indult, rugdosta őket. Ezután a vezető egy 10 kilogrammos kővel fenyegette a rendőröket.

A vezető és egyik utasa a szonda szerint szeszes italt fogyasztott, mindhárman büntetőeljárás hatálya alatt állnak, ketten már korábban is voltak bűntetve. A járásbíróság pénteken részben bűnismétlés, részben szökés, elrejtőzés veszélye miatt előzetes letartóztatásba helyezte a csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal és más bűncselekménnyel is meggyanúsított három embert.