Sándor Mária - A kórtermek fekete Jeanne d’Arcja

Publikálás dátuma
2017.06.17 09:40

Unom a Magyarországról szóló híreket. Minden hajnalban a hírekkel kezdem, és óriási erőfeszítésembe kerül, hogy el ne aludjak rajtuk. Az már nem is valóságos világ. Az egy nem létező ország. Az maga Abszurdisztán. A hazudozás és a korrupció átláthatatlan szövedéke, ahol az uralkodó klán a szolgává alázott, megtört gerincű népen hízik. A vérét szívja, a húsát falja, még a holttestét is szétmarcangolja, mint a dögkeselyűk. Erről szólnak a hírek. És ezek a hírek még döbbenetesebbek is lehetnének, ha nem ismétlődnének évek óta változatlanul, szürkén, egyhangúan, mint egy véget nem érő novemberi eső.

De Sándor Mária év eleji öngyilkosságának híre úgy ért, mintha gyomorszájon vágtak volna. Hirtelen fölébredtem.

Azt mondtam, mondom ma is: a magyar genetikusan, vagyis történelme, generációkon átívelő sorsa következtében alattvaló lett, ami nem csoda, hisz „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít vagy parancsot követ” – ahogy József Attila írta. Ugyanígy állítom, hogy a magyar genetikusan öngyilkos típus, mert az alattvaló nem lázad, hanem kimenekül a világból. A nemzetközi statisztikáknak Magyarország mindig az élén járt, s jár ma is, mondhatom úgy, hogy rendkívül gyakori probléma-megoldó stratégiája a magyarnak az öngyilkosság.

Sándor Mária a gyalázatos, néppusztító magyar egészségügy élő lelkiismerete. Fekete ruhája szimbólum. Feketében gyászolta a betegek tömegét, akiket a Hatalom és az egészségügyet irányító politikusok embertelensége elpusztított, pedig még élhettek volna. Feketében gyászolta a mérhetetlen kínokat szenvedőket, akiknek a szenvedéseit enyhíteni lehetett volna. Az ápolónők hagyományos öltözéke fehér, ő, a szabályt fölrúgó fekete ruhájában mégis lángolt, mint a fáklya. Fénye jelezte, hogy Sándor Mária nem alázatos, szolgalelkű alattvaló, hanem a szeretet, a humanizmus, az empátia nevében lázadó szabad lélek. Aki példát mutatva gyűjti a csapatát, a hozzá hasonlókat. És természetes, hogy nem a jól fizetett sztárorvosok lázadtak együtt vele, pedig ők, ha akarnák, tudhatnák mi van a műtőkön kívül a kórtermekben, a szenvedés és elhagyatottság csarnokaiban, az egészségügy poros, szeles utcáiban; nem, az alulfizetett ápolónők lázadtak, a szenvedőkkel közvetlen kapcsolatban állók, az egészségügy utcai népe, akiknek az elhivatottságukon és az elszántságukon kívül nem volt egyebük.

Amikor ez az asszony, az értelmes, nemes célokért vívott harc fekete ruhás Jeanne d’Arcja nem a máglyán végzi, hanem maga vágja föl az ereit, az a vég. Az maga a teljes kudarc.

Az a tragédia.

Megmentették, hál’isten. Én különben is azt vallom, minden egyes emberi élet egy teljes univerzummal ér föl.

És akkor most mi lesz? Most akkor Sándor Mária fölvágott erekkel él tovább, míg megmentett testében el nem vérzik a lelke?

*

Ha zsaru volnék, azt mondanám: itt nem öngyilkosság történt, hanem gyilkosság. Még akkor is, ha azzal a különleges esettel állunk szemben, amikor egy áldozat van (aki szerencsére túlélte) és sok potenciális gyilkos. Rengeteg! A bűntett végrehajtásába hiba csúszott, de a bűnös szándék, az aljas indokból előre kitervelt gyilkosság szándéka egyértelmű!

Sándor Mária verset szerető, verset idéző ember. Ugye, elnézi nekem, ha én is idézek egyik kedvencemtől, Szécsi Margittól (József Attila emlékének):

Kinek bomlott honában

dolga: dala volna,

sikongatva tér a sírba

mintha megbomolna.

(…)

Kiforgatják a szegényt

szavából, hitéből,

még a saját bőréből is,

saját ép eszéből.

Okos szűzét orozzák,

rávarrják a condrát -

nem vágyik az ember földbe,

csak beletiporják.

Hát akik beletipornak valakit a földbe, azok nem gyilkosok? Akár a kitaszítottak költőjéről, akár a sírgödör szélén hagyottak fekete ruhás nővéréről van szó?!

*

"Nem vagyok alkalmas vezetőnek - mondta miután megmentették. - Mindenkinek hiszek, aztán rájövök, mások csak saját céljaikra akarnak felhasználni. Azt hittem, az emberek jók. Rájöttem, nem azok. A legtöbben önzők, épp a nyomor miatt, amiben élnek: az állandó nélkülözés, az állandó igazságtalanságok miatt. Csalódtak bennem, csalódtam bennük (...)”

Drága Mária, ki alkalmas vezetőnek? Hitler? Sztálin? Orbán? Aki vezetőnek nem jó, annak bomlott honában még mérhetetlenül sok dolga akad!

Miután megmentették, egyszerre ott állt munka nélkül, mert a széles magyar honban nem akadt olyan egészségügyi intézmény, se privát, se állami, ahol a vezető alkalmazni merte volna. Ő lett a fekete ruhás ördög. Néhányan azért úgy gondolták, hogy talán csak akad számára valahol valami munka, talán csak lesz valamiféle visszavonulási lehetőség egy tisztességes embernek, akit elgáncsolt a politika

Szép dolog, hogy néhány derék ember Sándor Mária mellé állt, de én úgy látom, Máriának eszébe sincs visszavonulni, semmi szüksége a Hatalom odavetett alamizsnájára, a korruptak kegyére, a földbetiprók bocsánatára.

Megtalálta önmagát, megtalálta a helyét a világban, rájött, hogy nem kell neki föltétlenül a zászlót lobogtatnia. Elég, ha teszi a dolgát, ha folytatja a hivatását, amire elkötelezte magát. Nem csak az állami egészségügy és nem csak a gazdagok többféle privát-kórháza létezik.

Nem tudom, van-e Magyarországon még két olyan értékes ember, akik most egymásra találtak, akik most megfogták egymás kezét.

Ez a két ember: Sándor Mária és Iványi Gábor.

Sándor Mária az Oltalom szükségkórházában dolgozik. Iványi Gábor által alapított és fönntartott intézményben, igen mostoha körülmények között segít a legelesettebbeken. Itt alig van gyógyszer, kötszer, orvosi műszer – szakorvos, műtő nincs is egyáltalán, de vannak melegszívű nővérek, akiknek ápoló keze több fájdalmat enyhít olykor, mint a méregdrága fájdalomcsillapító.

De Sándor Mária nemcsak dogozik, ír is. Blogot szerkeszt. Olvassunk csak bele!

*

„Mikor beléptünk” az Oltalom kapuján (Dankó utca 9.), „az udvar tele volt várakozó emberekkel. Ki vizsgálatra, ki gyógyszerre, ki egy falat kenyérre, vagy egy forró teára várt. Mi hátramentünk, át a tömegen, a kis kórház felé. A kolléganők már útközben megállítottak és mondták, egyre több az ember, egyre többen jönnek. Nem győzzük kötszerrel, gyógyszerrel. Jó szó, mosoly, mindenkinek jutott.

A kórteremben a betegek, néma csöndben, valami óriási megnyugvásban feküdtek, aki tudott, kiült az ágy szélére. Nem panaszkodtak. Számukra, ez maga a mennyország. Melegben, jó helyen, biztonságban vannak. Valami hálás néma csönd áradt a teremből. Máris az jutott eszembe, mi lesz velük, ha kikerülnek innen. (…) Hát így működik az az ország, ahol a dolgok, a legnagyobb rendben mennek. (kiemelés tőlem, K. Á.)”

“...én nem akarok azon az oldalon állni, ahol ennek a piszkos munkának a haszonélvezői tanyáznak – idézi blogjában Iványi Gábort Sándor Mária. – Inkább egy legyek azok közül, akiket kisemmiznek, és akiknek ezért küzdeni, kiáltani kell. Úgy gondolom, az államtól átvállalt feladatokhoz az államnak hozzá kell járulnia, és ez nem könyöradomány, hanem követelmény.

Tehát követelem sok száz gyerekem tányérjára az ételt, a lábukra cipőt, a termeikbe meleget, világítást és jó minőségű oktatást. Követelem a hajléktalanok kórházához szükséges kötszerekre, gyógyszerekre, műszerekre a pénzt, amit gátlástalanul elvettek, és saját passzióikra fordítanak."

„Köszönöm a sorsnak – folytatódik a blog,– hogy ilyen barátaim vannak, akik nem az M1 rózsaszín világában élnek, hanem a magyar valóságban, és vívják mindennapi harcukat, egy igazságosabb, jobb országért!”

Hát többek között ez is olvasható Sándor Mária blogjában, számtalan hasznos információ, és harcos, perlekedő publicisztika, szegényekről szóló empatikus tudósítás és fontos önvallomás mellett.

Ez irodalom. Nekem elhihetik. Mélyen átélt igaz szavak. És látomás és indulat. Embert próbáló hivatása mellett erre is marad ereje.

És nem fogja be pörös száját.

Én pedig jelentem, hogy Sándor Máriának nem csak ellátták a sebeit, nem csak az életét mentették meg.

A fekete ruhás nővér valóságosan is föltámadt.

Szüdi János: A petárdaeffektus

Publikálás dátuma
2019.02.17 16:00
NAGYSZÜLOK IS KAPHATNAK GYEDET - A gyerek pedig köteles eltartani a szüleit
SHUTTERSTOCK
Látszik, hogy az országnak nincs pénzügyminisztere. Igaz évekig pénzügyminisztérium sem volt. Mára van minisztérium, van kinevezett pénzügyminiszter, csak éppen semmi súlya nincsen a kormányban. Nincs, mivel a gyakorlatban kormány sincs. Egyetlen ember, a miniszterelnök szava számít. Ezt az állítást messzemenően alátámasztja az évértékelőn meghirdetett 7+1+1 pontból álló választási programcsomagja. A rendszerváltás óta nem volt még olyan miniszterelnök, aki ennyi fedezetlen csekket állított volna ki, hasonlóan a nagy elődhöz, Kádár Jánoshoz, aki például - közérzetjavító intézkedésként - bejelentette az élelmiszerárak csökkentését a hatvanas évék végén. Ő végre is hajtotta, amit ígért. A mai napig emlékeznek az öregek a három hatvanas kenyérre, tejre, a háromforintos „fradi kolbászra”. Orbán Viktor ígérgetni tud, ám az ígéretek beváltására már sok esetben nem kerül sor. Innen ered egyik fullajtárjának elszólása: „ígéret kategóriájában megoldottuk.”
Mostani bejelentései petárdaként röppentek a magasba. Tapsvihar, csodálkozó sikongatások, elismerő bólintások, kéjes nyögdécselések, tágra nyitott szájak és szemek, füttyentgetések kísérik a pályaíveket. A petárdák nem esnek szét. Nem robbannak. Állócsillagok, fekete lyukak az égen. Senki nem tudhatja mit is rejtenek valójában az ígéretek, de jól hangzanak, s elfednek minden aktuális problémát. Mielőtt átnézzük az új közérzetjavító bejelentéseket, két dolgot érdemes végiggondolni: kinek a pénzét osztogatja Orbán? Az adófizetőkét. Mészáros Lőrinc és a többi száz leggazdagabb magyar nem finanszíroz, csak továbbgazdagodik e program által is. Másodszor, hová vezetettek az említett kádári intézkedések? Államcsődhöz! Így hát gaudiumra semmi ok!
Nézzük a bejelentéseket! Minden negyven év alatti nő az első házasságakor tízmillió forint kedvezményes kölcsönben részesülhet. A törlesztést az első két gyerek születése után három-három évre felfüggesztik, a második gyereknél a tartozás harmadát elengedik. A harmadik gyerek megszületése esetén az egész tartozást elengedik. Minden fiatal házaspár kap tízmillió forintot? Szegény? Gazdag? Magyar? Cigány? Csak házasodni kell? Nincs kamat? Nem is kell visszafizetni? Elég szülni? A bankok fizetnek majd mint a katonatiszt? A válaszokra várni kell. Ami biztosnak tűnik, aki elkapkodta a házasságkötést az valószínűleg ráfázott. Vannak azért biztos befutók. Orbán Rózának - az ígérgető 19 éves, hajadon lányának - például jó esélye van arra, hogy esküvője költségeinek egy részét kifizettesse az állammal. Orbán Flórának, az osztogató másik, hajadon, 14 éves lányának az esélyei a lehetséges következmények miatt bizonytalanok.
Lépjünk tovább. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét, amelyet két vagy több gyermek esetén használt lakások vásárlására is lehet fordítani. A csok bővítését nem kell magyarázni. A használt lakások vásárlásához nyújtott húsz-harmincmillió forint támogatás segíthetne az otthonhoz jutáshoz, ha hatására a lakásárak nem szöknének azonnal az égig, s ha a szegények is hozzá tudnának jutni a pénzhez. A falvakban élők esélyei jobbak lennének, mint a városi lakásra vágyóké, azonban ők – a bejelentő szerint – másik, testre szabott megoldást kapnak néhány hét múlva. Jelenleg várólistára kerültek.
Mit mond a következő ígéret? A második gyermeknél egymillió forintot átvállalnak a nagycsaládosok jelzáloghiteléből. A harmadiknál négymilliót, minden további gyereknél egy-egy milliót. A jelzáloghitel átvállalásának a petárdája megfejtésre vár. Valaki kölcsönkér. A hitelező pedig úgy ad kölcsönt, hogy jelzálogot vezettet a kölcsönkérő házára. Létezik egy jelzálog-hitelintézet, amelyik jelzáloglevelet bocsát ki. Csak a jelzálog alapjául szolgáló hitel kifizetését vállalhatja át az állam.
Tegyünk még egy lépést. Azok a nők, akik legalább négy gyermeket szültek és neveltek, életük végéig mentesülnek a személyi jövedelemadó megfizetése alól. Ez az ígéret azoknak kecsegtető, akik jól fizető állásban vannak. Miután a megjelent szöveg múlt időt használ, ez a mentesség azoknak is járhat, akik a megjelenő szabályozás hatályba lépése előtt teljesítették a feltételeket. A „szültek” kifejezés viszont kizárja az örökbefogadott és a nevelt gyermekek beszámítását. A gyermekét egyedül nevelő apa sem számíthat a támogatásra. Az „életük végéig” fordulat remélhetően nem a nyugdíjak jövőbeli megadóztatására céloz.
Ugorjunk! Elindul a nagycsaládosok autóvásárlási programja. A legalább háromgyermekes családoknak két és félmillió forint vissza nem térítendő támogatást adnak legalább hétszemélyes autó vásárlásához. Ez az első olyan ígéret, amelynek szövegéből arra lehet következtetni, hogy a gyermekhez férfira is szükség van. Az autóvásárlásra nem csak az anya jogosult. Jó hír az is, hogy maga a bejelentő is megkaphatja a támogatást, amire a vagyonbevallása szerint rá is szorul. Reméljük ezzel az állami segítséggel az intézkedést bejelentő miniszterelnök meg tudja venni az autóját, hiszen ezek a kocsik négymillió forintnál kezdődnek.
A következő lépés valóban nemzetmentő. Huszonegyezer új bölcsődei férőhelyet hoznak létre három év alatt. A huszonegyezer új férőhely nem biztos, hogy elég, de jó alkalom újabb kiemelt állami beruházás indítására. Ekkor nincs közbeszerzés, hatósági engedély, a számla is mozoghat felfelé. A bölcsődebővítés hasznos lehet, ha a „rabszolgatörvény” alapján a szülőkre kivetik a maximális túlmunkát.
Nézzük a következő jó hírt. Bevezetik a nagyszülői gyermekgondozási díjat, így a nagyszülők is maradhatnak gyeden a szülők helyett. A nagyszülői gyermekgondozási díj bevezetése összhangban áll a nagyszülő gyermekgondozási segítő ellátásra való jogosultságával. Így legalább bezárul a kör. Az alaptörvény (szándékos kisbetűvel) szerint a gyermek köteles gondoskodni szüleiről, a nagyszülő meg ellátja a szülők gyermekeit.
Egy új terület következik. A nyolcadik pont az egészségügyről szól. Kap hétszázmilliárdot a fejlesztésekre. Igaz a centrumkórház megépítésének költsége is benne foglaltatik ebben az összegben, így érvényesülhet az eddigi gyakorlat, a maradék-elv szerinti elosztás. Miután nincs fejlesztési koncepció, miután nem lehet tudni mire is lenne szükség, biztosan lesznek, akik jól járnak. Ezek közé tartoznak mindazok, akik építhetnek, beszállíthatnak a szokásos – ”névre szóló” - kiválasztási rend alkalmazásával, a szokásos kiemeltté nyilvánítás mellett.
Ismét egy másik területre érkezünk. A kilencedik pont tovább bővíti a gyermekek utaztatására szaporodott vállalkozások lehetőségeit. Orbán ugyanis bejelentette: a középiskolások a kilencedik és a tizenegyedik évfolyam végén kétszer kéthetes külföldi nyelvtanfolyamon vehetnek részt, amelynek a költségét a kormány állja. A határon túli magyaroknál tett látogatások megszervezése mellett több mint százezer tanuló nyári programját kell állami pénzből megszervezni. Mértékadó vélemények szerint a nyelvtanulás akkor lehet sikeres, ha a tanulót családi környezetben fogadják. Nem találkozik magyarokkal. Ennek becsülhető költségét nehéz megadni, hiszen amit az állam fizet, az folyamatosan drágul. Jelenleg háromszázezer forintra becsülték az egy tanulóra eső kiadásokat. Igaz, illetékes szájból már elhangzott, a részvételhez pályázni kell, s valószínűleg tartanak nyelvi szintfelmérést is. Érvényesüljön a kormány oktatáspolitikája: aki nem tud, az ne is tanuljon!
Nem lehet tudni, milyen jogszabályok mikorra tisztázzák ennek az orbáni petárdacsomagnak a valóságos tartalmát. Melyikből fog szikraeső hullani, melyik bocsát ki füstfelhőt? Nem lehet tudni, csak sejteni melyik beruházói, befektetői kör erősödik az állami feladatok végrehajtásában való részvételnek köszönhetően.
De az talán kijelenthető, hogy egy felelős pénzügyminiszter ilyen bejelentések után a felmentését kéri a miniszteri teendők ellátása alól.
Frissítve: 2019.02.17 16:00

Bihari Tamás: Benzingőzölés

Publikálás dátuma
2019.02.17 15:45
nehézséAZ OMINÓZUS P70-ES - Az NDK járműiparának remeke volt
FORTEPAN/BUDAPEST FŐVÁROS LEVÉLTÁRA. LEVÉLTÁRI JELZET HU BFL XV
- Vigyázz a lábaddal, ne tedd a lukba! – figyelmeztetett a Papa, miközben óránként 40 kilométeres észveszejtő sebességgel száguldoztunk a Népköztársaság út platánsora alatt. A szürke Prága már 1958-59-ben is oldtimernek számított, hiszen még az indexe is az első ajtó oszlopából csapódott ki, ha a Papa irányt kívánt változtatni. A figyelmeztetést azonban nagyon is komolyan kellett vennem, hiszen az öreg Prága padlólemezén némi anyaghiány mutatkozott. Magyarán, itt-ott lukas volt. Végül emiatt is vált meg tőle.
Mégsem maradtunk autó nélkül, mert akkortájt az orvosok, újságírók, neves művészek és egyéb fontos emberek vásárolhattak személygépkocsit. A Papa gyermekorvosként megvehette a család első modern, új autóját, az NDK járműiparának remekét, egy P70-est. Az almazöld jószág vígan pöfögött a keverék üzemanyaggal.
A mama öccsei gyakran kölcsönkérték és vékonypénzű egyetemistaként a tankolást és a javítás költségeit a Papára hagyták, aki ezt természetesnek vette. Egyszer, amikor az egyik sógor kezében felrobbant a szódásüveg és a Papa dudálva száguldott vele a kórházba, a sebesült elhaló hangon rászólt: "Tibikém, kapcsold fel a sebességváltót hármasba, akkor gyorsabban megyünk." Kétségtelen, a Papa filosz volt, nem technikus.
A keskeny utakon csökkentette a baleset kockázatát, hogy percekig egyetlen autó sem tűnt fel az úton. Azok is többnyire BA-s rendszámú vállalati Volgák, vagy Pobjedák, esetleg Warsawák voltak. Ja, fontos elvtársak is rótták az utakat, a legfontosabbak állami Mercedesekkel, de az egy másik történet. Kisebb falvakban bizony a gyerekek még az autó után futottak, mert a helyi tsz Csepel teherautóin, vagy a MÁVAUT Ikarusain kívül még nem láttak gépjárművet.
A lelkesedést néha az irigység gyűlölködő kitörése váltotta fel. Egy kis faluban egy biciklis srác a Papa elé vágott, aki hiába fékezett, az ütközés elkerülhetetlen volt. Szerencsére a srácnak nem esett különösebb baja, de minket a feldühödött tömeg majdnem meglincselt. Öklüket rázták, ordítoztak, hogy a városi ember itt száguldozik és elüti a szegény gyereket. Galamb szelíd gyermekorvos apámnak üvöltötték ezt, aki soha senkitől egyetlen fillért el nem fogadott és ha hívták, az éjszaka közepén is ugrott a beteg gyerekhez. Végül élve megúsztuk, de akkor repedt meg először az üvegbúra, amiben addig éltem, és ahol erőszakkal csak az Iliászban, vagy az Odüsszeiában találkoztam, amit a Papa persze eredetiben is olvasott. Máig emlékszem arra a hitetlenséggel kevert félelemre, amit az eltorzult arcok, üvöltő szájak láttán éreztem gyermekfejjel. Azóta az üvegbúrának a cserepei sincsenek már meg.
A késő ’60-as évektől gépkocsinyeremény-betétkönyvvel is lehetett nyerni autót. Sosem felejtem el azt a kitörő örömöt, amikor a mi sorszámunkat olvastuk a Népszabiban: egy Škoda 1000MB-t nyertünk. Szürke, lassú csacsi volt, de a szép piros műbőr üléseivel mégis szerettük. Végül egy céges autó belehajtott és totálkáros lett. Szerencsére Gyuri bátyámnak nem esett baja. A sors adta, a sors elvette. A Papa halála után évekig nem volt autónk, de a Mama, aki modern nő volt és amellett, hogy levágatta a gyönyörű hosszú haját, mint a Sörgyári capriccio hősnője, Maryska, és szerette a Beatleseket, letette az autóvezetői vizsgát és jogosítványt szerzett. Akkoriban még csak elvétve ültek nők a volán mögött.
Egyik nap egy vadiúj modellel, egy alul bili-kék, felül fehér Trabant kombival tért haza. A kormányváltós, kék füstöt eregető jószág csomagterébe egy kisebb hálószoba bútor is elfért volna. Élveztük a száguldás szabadságát, de azért gyakran megálltam a Népköztársaság úti autószalon kirakata előtt és álmodozva néztem az üveg mögött a Zsigulik, Škodák és a Wartburg de luxok áramvonalas karosszériáját. A kocsik elé ki volt téve az áruk és a sorszámuk is, ami arra utalt, ki veheti át néhány éves várakozás után - ha jól emlékszem a Csepeli Szabadkikötő területén lévő Merkur telepen. Jó üzlet volt az autókiutalás adásvétele: a jó állapotú, alig használt kocsikhoz hasonlóan egy új árán, vagy afölött is el lehetett adni tehetős embereknek, akik nem akartak 4-5 évet várni. Igaz, ez semmi nem volt az NDK-beli 10-15 éves toporgáshoz képest. A Mama egyik öccse oda nősült és amikor a fia 10 éves lett, befizettek neki egy Trabantra, hogy mire nagykorú lesz, éppen meglegyen az álomautó.
A 70-es években a Zsiguli utóda, a Lada tarolt, az 1500-ast a népnyelv csak paraszt Mercinek hívta, és népszerű volt, bár némi kézügyességet igényelt, a Dacia. Misi barátom, miután hiába alkudott egy Velorexre, avagy Bőregérre, vett egy Daciát. Tehette, taxizott, értett az autókhoz. Szüksége is volt a szaktudásra, mert miután az új Dacia csomagtartóját elegánsan lecsapta, gondosan fölszedte a lepattant díszlécet és visszaszerelte. Ezután már csak a némi autóvillamossági beavatkozásra volt szükség. Tamás kollégám a papájával Szegeden vette át a román csodát és mivel 5 literrel adták ki, az első kútnál megálltak tankolni. Mikor már egy tartálykocsiba való üzemanyag is belement, és egyre erősebb benzinszagot éreztek, kinyitották a csomagtartót, amiben a felesleg lötyögött. A gyári benzintartály ugyanis lukas volt.
De hát ezek 40 éves történetek. Ki hitte volna akkor, hogy egyszer a lesajnált Trabik a nosztalgia hullámát meglovagolva egy mai új autó áráért kelnek majd el.