kézilabda BL;férfi kézilabda;Telekom-Veszprém;

2017-06-21 07:55:00

Veszprémiek a világválogatottban

A magyar bajnoki és kupagyőzelemmel, SEHA Liga ezüst- és Bajnokok Ligája bronzéremmel befejezett idény végén Nagy László, a Telekom Veszprém válogatott jobbátlövője ma a világválogatottban lép pályára Csehországban, ahol a csapatok és a szervezők a házigazda korábbi sikereire emlékeznek (tv.: Sport1, 15.45). A szintén Veszprémben kézilabdázó szerb Momir Ilic is ott lesz.

„Szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a meghívás nyárra esik, így nem zavarja sem a klubot, sem a válogatott felkészülést. Legfeljebb a pihenést, de ezt mindig kellemes teherként éli meg az ember, legalábbis én személy szerint” – mondta a csapatba történő meghívásról Nagy László a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A sporttelevízióban természetesen a veszprémi klub szezonjáról is kérdezték az együttes csapatkapitányát. „Húzós volt az idei szezonunk, még azt is meg merem kockáztatni, hogy pályafutásom alatt a legtöbb meccset idén játszottam” – közölte Nagy, aki hozzátette: sikeresnek értékeli az évet, ám a csúcs kétségtelenül az lett volna, ha sikerül elhódítani a BL-serleget.