Izrael;Szijjártó Péter;Horthy Miklós;

2017-07-03 07:07:00

Kínos magyarázkodás Horthy-ügyben

Izrael véleménye szerint fontos tisztázást jelent a magyar külgazdasági és külügyminiszter közlése Horthy Miklós szerepéről - tudatta a zsidó állam budapesti nagykövetsége szombaton. A külképviselet közleménye szerint Izrael úgy véli, hogy a Horthy Miklós által a magyar zsidók ellen elkövetett bűnök elismerésének fontos tisztázása az, amit a magyar külgazdasági és külügyminiszter közölt Izrael budapesti nagykövetével. "Mindig emlékezni fogunk az 564 500 magyar zsidó testvérünkre, akiket a holokauszt alatt gyilkoltak meg" - olvasható a nagykövetség kommünikéjében.

Szijjártó Péter ugyanis szombaton telefonon biztosította Izrael budapesti nagykövetét, hogy a magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben. A külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek elmondta: Jószéf Amranival tudatta, szerintük Horthy tevékenységéhez pozitív és kiemelkedően negatív időszakok is tartoznak. A nagykövetnek azt is mondta, hogy amikor Orbán Viktor kormányfő Horthyval kapcsolatos álláspontját ismertette, akkor világosan fogalmazott. Megírtuk ugyanis: a miniszterelnök június 21-én a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán többi között azt mondta, néhány kivételes államférfiúnak, köztük Horthynak köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt "mégsem temetett maga alá minket a történelem". A külügyminiszter "kétségtelenül pozitív" momentumnak nevezte Horthy munkásságában azt, hogy érdemeket szerzett Magyarország talpra állításában az első világháború után. Ugyanakkor a kiemelkedően negatív és a történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy esküjével ellentétben nem védte meg a magyar nemzet részét képező magyar zsidóságot. A történelmi bűn kategóriájába tartozik, hogy hivatali ideje alatt a magyar zsidóságot diszkrimináló jogszabályok születtek, és több százezer magyar zsidó vált a holokauszt áldozatává - mondta Szijjártó.

Eközben a Háárec szerint Izrael csak enyhén tiltakozott, és elfogadta a "gyenge magyarázatot" a magyar kormánytól, mert nem akarta megzavarni Benjámin Netanjahu két és fél hét múlva esedékes budapesti látogatását. A lap ismertette a Jad Vasem, az izraeli holokauszt emlékmúzeum Horthyval kapcsolatos, Izraelben hivatalosnak tekinthető álláspontját. Eszerint Horthy antiszemita politikát követett, az évek során számos zsidóellenes törvényt fogadott el, Adolf Hitler szövetségese volt, és a második világháború idején együttműködött a nácikkal. A Háárec szerint Orbán Viktornak a 2018-as választást megelőző, "szélsőségesen nacionalista és rasszista kampánya részeként" hangzottak el a Horthyról szóló szavak, hogy megelőzzék pártja szavazóinak átpártolását a Jobbikhoz. A Háárec arra is emlékeztetett, hogy Orbán Viktor kijelentéseit bírálta a magyar zsidó hitközség, a világ zsidóságát képviselő ernyőszervezet, a World Jewish Congress (WJC), valamint a washingtoni holokauszt emlékmúzeum is.